Diófánk, miután kinőtte a nyári konyhát, nekirugaszkodott, és olyanná vált, amilyennek egy diófának lennie kell. Már kétszer sikerült fűrésszel, hernyózó ollóval megritkítani, amitől még jobban nekiindult. Betegségein is úrrá lettem, és már néhány éve stabilan olyan 150 liternyi egészséges diót terem. Most már csak az ízével van baj: anyósom - családunk legnagyobb diófelhasználója – szerint nincs vele mit tenni, keserű diót terem, ezért minden ősszel visszautasítja. Legutóbb azt mondta, már vett a piacon. Hallottam mindenféle népi praktikáról: rövid hőzuhanyról, dörzsölésről, de úgy érzem, nekem a dióból elég a permetezés, a levél- és termésgyűjtés. Évről évre a cinegéké lesz.
A diófánk árnyékára nincs panasz, csak a termése kicsit keserű
Az idén azonban új diófám lesz, már találtam is helyet a kertben. Sőt már ki is választottam a fát, amelyikről szemet veszek. Amikor kertészbarátaimnak elpanaszoltam nagy bajom, néhány nap elteltével hoztak egy zacskónyi papírhéjút.
Tahi határában él a fa, termése igen ízletes, és ezt még tetézi azzal, hogy héja piros. Orosz Péter diókönyvéből tudjuk, hogy a dióbél hártyájának világosabb-sötétebb piros színe egyes dióegyedek jellemző tulajdonsága. Nem túl gyakori, de az egész világon rendszeresen felbukkanó jelenség. Genetikai alapja van, egy piros belű diót termő diófa egész életében nem is tud más színű dióbelet teremni, mint pirosat. Ez a tulajdonság recesszíven öröklődik, a piros belű diót termő fa utódai között se gyakoribb ez a jelleg, mint általában a magról kelt állományban. Tehát nem lehet dióváltozatról beszélni.
Az áhított piros
A dióbél héjának piros színe azonban bujkálva öröklődik, a piros belű diót elültetve nem valószínű, hogy az utód is pirosat fog teremni, talán valamelyik későbbi leszármazott.
Nekem Tahiból az ország közepére kellene a szemzőhajtást szállítani, és mivel a diószemzés nagyon kényes dolog, nem a szemzővesszőt, hanem az alanyt viszem edényben a helyszínre. Szerencsémre, fekete műanyag malteros vödörben van vagy féltucatnyi, 3 éves szép szál magoncom. Ha nyárig nem nőnek nagyot, épp beférnek az autóba.
Májusban, amikor jó meleg van, sort kerítek az akcióra. A dió amúgy is szereti meleget, pláne, ha éppen ízesülő részekről van szó. Aki követni akar, nézzen utána az ablakos szemzés technikájának. Az alany ujjnyi vastag hajtásán a háncsrészt nagy területen, szinte teljesen körbe – mint ablak a házon, innen az ablakos elnevezés - el kell eltávolítani, és helyébe a szemes, ugyanakkorára vágott rüggyel ellátott háncsrészt rá kell kötözni. A feladattól nem kell megijedni, de a nem rutinos szemzőnek az akció előtt nem árt gyakorolni. Erre jó alkalom egy kirándulás, ahol az erdő cserjéin vég nélkül lehet a kimetszés, héjeltávolítás, beillesztés és kötözés technikáját ismételgetni. Néhány tucat sikeres próbálkozás után már élesben mehet a mesterséges szaporítás.
Ha ilyen a szemzés, akkor nem lesz baj
A szemzést követő második héten kiderül, hogy sikerült a munka: ha a kölcsönvett rügy telt, akkor örülhetünk, ha sötét és száraz, akkor kezdődhet minden elölről.
Szerző: Czauner Péter
Forrásokhoz katt a képekre.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!
Utolsó kommentek