Emlékszem, gyerekkoromban mindig szegfűcsokrot kaptak a tanárok pedagógusnapon, szegfűvel köszöntötték fel az aktuális névnapost a vendégek, szegfűvel a kezünkben ballagtunk érettségi előtt, de még a képeslapokon is szegfű virított, amiken boldog szülinapot kívántak nekünk. Minden állami ünnepség kötelező kísérője is volt, talán ezért jutott eszembe éppen ma...
Néha azért felbukkant egy-egy rózsa is, de a szegfű határozottan slágernövény volt a 70-es, 80-as években. Persze meg is untuk rendesen. Aztán később, amikor már nem csak fehér, vörös vagy cirmos szegfűt lehetett kapni, hanem megjelentek a szebbnél szebb árnyalatú ciklámen, narancs, rikító sárga, sőt zöld árnyalatok is, rendszeresen vettem egy-egy csokorral belőle. Olcsó volt és tartós, legalább egy hétig illatozott a szobában, és télen-nyáron hozzá lehetett jutni. A kertembe is ültettem a magasított ágyás szélére a kerti fajtából, május közepétől ontja a virágait. Könnyen szaporítható hajtásdugványokkal, úgyhogy egyre több helyre ültetek belőle, és annak külön örülök, hogy a vidéki növénycserebere egyik legkedveltebb „árucikke” is egyben.
A szegfű (Dianthus) kétszikű, a szegfűfélék családjába tartozik. Igen elterjedt növény, főként a Földközi-tenger környékén gyakori, de az északi félteke mérsékelt éghajlatú területein is megtalálható. Közel 300 faj tartozik ehhez a nemzetséghez.
A szegfű nevelésére most nem térnék ki, részletesen az édenkert.hu weboldalon olvashattok róla itt.
A magyar szegfű (Dianthus pontederae) Pannónia területén őshonos, 15-50 cm magas, sokvirágú évelő, virágai nem egyesével nyílnak, hanem bogban. Júniustól augusztusig hozza élénk rózsaszín virágait, főként a száraz gyepekben, réteken.
A szegfűt az ókori rómaiak Jupiter virágának tartották, a középkorban pedig a fehér szegfű az ártatlanságot, míg a piros a szeretet és a hűséges szerelem jelképe volt.
A 20. században jelentése bővült, tartóssága miatt az anyaság erejével és tisztaságával is társították. Először 1908-ban ajándékoztak szegfűt Anyák napi rendezvényen.
Európán kívül más jelentést tulajdonítottak neki, például a mexikói indiánok szerint a szegfű a halottak virága, temetés előtt szegfűhalmokkal vették körül a holtat.
Ti szeretitek a szegfűt?
Utolsó kommentek