Talán furcsának tűnik, hogy hívhatnak így egy parkot. Nem azért, mert Gyula nevű ember létesítette. Bár az egyik elmélet szerint a mai város helyén álló egykori monostort egy Gyula nevű főúr alapította Gyulamonostora néven, mi viszont a várost neveztük el parknak. Az ok egyszerű: a néhány nap, amit ott töltöttünk, végig olyan érzés volt, mintha egy hatalmas parkban lettünk volna.


Éppen két hete indultunk családilag a Fehér-Körös partjához. Gyula eddig kimaradt az életünkből, és minden ismerős az mondta, nem szabad kihagyni. Igazuk volt.

Hihetetlen, mennyire zöld ott minden! Nem vállalkoznánk arra, hogy legekkel illessük, de biztosan dobogós lenne a virágos városok között.


A buja zöld növényzet a tiszta vízű Körösök közelségének és a város fekvésének (Gyula Magyarország legmélyebben fekvő területén található) is köszönhető. Fasorainak, parkjainak, a folyóparti növényzetnek nagy része védett.

Helyi jelentőségű természetvédelmi terület többek között a Béke sugárúti vadgesztenyesor, a Vár környéke, több tér parkja és a Csigakert. Ez utóbbiról próbáltuk kideríteni, miért hívják így, de senki nem tudta. Egy hölgynek annyi rémlett, hogy volt ott egy domb, amin sok volt a csiga. Utánaolvastunk: eszerint volt egy mesterséges kilátódomb, melyről csiga alakban jött le egy sétány.



A Csigakert mára inkább természetvédelmi terület, mint park, bár lehet benne üldögélni az öreg fák alatt. A kivágott példányokat is meghagyták, egyrészt érdekes látvány, másrészt a borostyánnal befuttatott törzscsonkok sok kis állatnak biztosítanak élőhelyet.

  

A város terei, utcái viszont mind olyanok, akár egy óriási park részletei. Virágok mindenütt: a járdákat egynyáriakkal beültetett ágyások szegélyezik, a kereszteződéseket virágdézsák díszítik. A közintézményeket sem csak a zászlókról lehet felismerni, bejáratukat virágoszlopok keretezik.


És amivel eddig még sehol nem találkoztunk: kis táblákon szerepel az adott virág neve. Persze, nem minden ágyás összes virágát táblázták be, de ha végigjárjuk a várost, az ismétlődések miatt a végére nagyon sok faj nevét ismerhetjük meg.

A Várfürdő parkja egykor az Almásy család kastélyparkja volt, és mai is inkább hasonlít botanikus kerthez, mint strandhoz. A természetvédelmi területen többszáz éves fák (pl. kocsányos tölgy) árnyékából gyönyörködhetünk a gazdag virágágyásokban. Itt is táblák adnak tájékoztatást az adott növényről.

A park híres látványossága az Erkel-fa. A legenda szerint Erkel Ferenc, Gyula város szülötte, az Almásy család barátja egy mezei juhar tövében írta meg a Bánk bán zenéjét. A fa elkorhadt törzse körbekerítve, virágokkal övezve ma is látható.

A strandra nem vittünk fényképezőgépet, úgyhogy a fenti két képet innen csentük.

A várost a virágokon és fákon kívül rengeteg program is színesíti. Szinte minden nap van rendezvény. Mi ugyan lemaradtunk a Néptáncfesztiválról, de utolsó este a központban spontán(nak látszó) néptáncbemutatóba csöppentünk. Esténként is pezseg az élet, csobognak a szökőkutak, utcai zenészek szórakoztatják a sétálókat. Szóval, nagyon nagy parkélet zajlik Gyulán, mindenkinek ajánljuk. Szívesen megnéztük volna a Dürer Terem kiállítását is, de ismeretlen okok miatt zárva találtuk. Kár.  Viszont az nem is Kapanyél-téma...