A szabadban telelő kevés kaktuszféle kivételével, Magyarországon a kedvtelésből tartott pozsgások többsége a hideg időszakban nemhogy védelemre, egyenesen melegre szorul. A telet a szabadban töltők között az Opuntia, a Cylindropuntia, Echinocereus, Maihuania kaktuszok számítanak a biztos túlélőknek. A kaktuszok és egyéb pozsgások ugyanis sok folyadékot tartalmaznak, ami a fagyra nagyon érzékennyé teszi ezeket a növényeket.

Hódfarkú fügekaktusz (Opuntia basilaris)

A kaktuszfélék belső szerkezete, ami magában foglalja a folyadékok optimális tárolását, különösen a szárazság elviselésére teszi őket alkalmassá. Ez a testtömeg 50-80 százalékát kitevő nyálkás juice extrém körülmények között jól működik, viszont a nem fagyállók nedvei olyanok, hogy a mínuszokban keletkező jégkristályok szétrombolják belső szerkezetüket. Ezért az ilyen növények edzésével, a hideghez szoktatásával kár is próbálkozni, jobb meleg, száraz, védett helyre cipelni őket.

A szabadban maradók esetében az első őszi fagyok után abba kell hagyni az öntözést és a műtrágyázást. Ahogy a bent telelőknél is, úgy a kint maradó kaktuszoknál is alaposan meg kell vizsgálni a növény földhöz közeli részét, ugyanis a pajzstetvek előszeretettel bújnak ide. Ha a támadók jelen vannak, akkor alkoholos, olajos oldatba mártott fültisztítóval be kell kenni a kártevőket, és ajánlott őket egyenként eltávolítani.

Ide tartozik az is, hogy amikor a fagyok biztos elmúltával ismét a szabadba költözhetnek a kaktuszok, érdemes átvizsgálni a gyökereket és az edényt: ekkor lehet eldönteni, hogy a növényt alulról nem támadták-e meg. A tetvek között ugyanis nem egy akad, amelyik igencsak szereti a kaktuszgyökereket.

A tél folyamán, ellenőrizni kell a növényeket, hogy van-e rajtuk barna folt. Ez a gombás betegség főleg az oszlopos kaktuszokat veszélyezteti; ha fennáll a fertőzés, akkor az ilyeneket kezelni kell gombaölő szerrel és ajánlott a kaktuszt karanténba helyezni, nehogy társait megfertőzze.

Egészséges ördögnyelv-fügekaktusz

Ha fekete foltok jelennek meg a leveleken – ez általában az agávék betegsége -,­ akkor a túlzott öntözéssel kell felhagyni, az ilyen leveleket le kell vágni, és fontos a tő kiszárításáról gondoskodni. Az öntözést csak akkor szabad újrakezdeni, ha az egész növény immár normális színű lesz. 

Szerző: Czauner Péter

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!