Télen az állatok nehezebben jutnak élelemhez, ilyenkor aztán olyan helyekre is ellátogatnak, amelyeket normális körülmények között messze elkerülnek. Amíg a madarakat mindenki lelkesen gondozza, a nagyobb testű állatokat már igyekszünk távol tartani.
Elismerem, hogy egy cinkét sokkal olcsóbb és egyszerűbb télen etetni, mint mondjuk egy vaddisznót, de ez utóbbi sokkal nagyobb károkat tud okozni.

Akik erdők, szántóföldek közelében laknak, és nagy kertjük van, gyakran látnak vendégül őzeket, szarvasokat. Ellenük nem nagyon lehet védekezni, hiszen egy átlagos 1,6 m magas kerítést gond nélkül átugranak, és ezt annak ellenére megteszik, hogy az embereket amúgy messze elkerülik.

Egyszer nagymamám ablakában még a muskátli zsenge hajtásait is lecsipegették, és akkor még csak nyár vége, ősz eleje lehetett, tehát az erdőben is terített asztal várta volna őket, de ősz vége felé a kertben hagyott kelbimbót már ők legelik le.

Védekezésként a veteményest érdemes betakarni valamivel, pl. műanyag hálóval, vagy terítsünk fölé dróthálót stb. lényeg, hogy az őz ne férjen hozzá a növényekhez.
Azt is hallottam, hogy kutyaszőrt kell összegyűjteni, belevarrni valamilyen textilbe, és a kerítés mellé akasztani. Ez állítólag nemcsak az őzeket, hanem a rókákat is távol tartja. Nekünk ugyan nem jött be, de lehet, hogy valamit rosszul csináltunk.

A nyulak a sárgarépán és a káposztán kívül télen a fák kérgét is megrágcsálják. Ezt úgy kerülhetjük el, ha perforált műanyag csövet teszünk a fa törzse köré kb. 1 m magasságban, melyet tavasszal feltétlenül el kell távolítani. A kerítést gondosan ellenőrizzük, nincsenek-e rajta akkora rések, amelyeken a nyúl bejuthat a kertbe. Nagyobb hóesés után még egyszer ellenőrizzük, mert ha nagyon magas a hó, akkor a nyúl már át tud ugrani a kerítésen.

A kószapockok a föld alatt készítenek járatokat, és eközben megrághatják a növények gyökerét. Ez ellen úgy védekezhetünk, ha ültetőkosárba ültetjük a növényeket, és nemcsak a kisebb díszcserjék, hanem akár a gyümölcsfák gyökerét is fémhálóval vesszük körül. Szándékosan nem írok a vegyszeres védekezésről, mivel nem minden állat ellen és nem mindenhol alkalmazhatók.

A nagyüzemi termesztésnél több lehetőség van a vadkár elleni védelemre:
az egyik a biológiai vadkárelhárítás, azaz olyan körülményeket teremtünk a vadaknak, hogy károsításuk a minimálisra csökkenjen. Ezek lehetnek:
- az állomány létszámának szabályozása (ez a vadásztársaságok dolga);
- olyan fajtákat telepítünk, amelyek ellenállóbbak;
- a vadak etetése (ez is vadásztársaságok dolga);
- a biológiai teherbíró-képesség fokozása.

A másik lehetőség a mechanikai vadkárelhárítás. A területről teljesen vagy részlegesen távol tartjuk a vadat, pl. villanypásztorral, kerítéssel, vagy őriztetjük a területet. Ezenkívül különféle zajokkal is riaszthatjuk a vadakat.

A vegyszeres vadkárelhárításnak is két fajtája van: vagy csak egyetlen (a kezelt) növényt védik meg, vagy az egész területtől távol tartják a vadat (rágás és hántás ellen védő vegyszerek, riasztó védőszerek).

Az elkövetkező napok kemény mínuszai és a várható hómennyiség miatt - ha olyan helyen lakunk - számíthatunk rá, hogy hívatlan vendégek érkeznek a kertbe. Fogadásukra vagy távol tartásukra jobb előre felkészülni.

Forrás