Aki címerezett már kukoricát, nyilván azt gondolja, hogy önszántából senki nem sétálgat egy tengeritáblában, hacsak nem bujkál valami-valaki elől. A kiszomboriak viszont minden évben bebizonyítják, hogy igenis lehet szórakoztató egy több km-es séta a kukoricaszárak között, ha mindezt egy labirintusban tesszük.

523399_331206330301027_1705724277_n.jpg2012 a Rotunda éve

Az egész 2004-ben kezdődött, amikor két barát a kukutyini határban (bizony, létezik ilyen!) saját és mások szórakoztatására kialakította az első útvesztőt. Ferencszállás polgármestere és a helyiek támogatásával a következő években is elkészültek a labirintusok.

2006-ban kapott az egész formát is: az útvesztő ekkor a csodaszarvast mintázta meg. Aztán jött a boszorkány, majd kiderült, hogy az ötletgazdák munka mellett már nem tudják folytatni a remek kezdeményezést. Ekkor jött a képbe a kiszombori Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör, akik vállalták a további működtetést. 2009 nyarán már az ő szervezésükben indult a program, és a koncepció szerint az útvesztő figurái minden évben valahogy Kiszomborhoz és környékéhez kapcsolódnak.

Így 2009 a Kiszombor címerében is megtalálható bölény éve lett.

bölény.jpg

2010 a griff éve volt, mely a közeli városban, Nagyszentmiklóson megtalált aranykincs egyik szép motívuma.

griff.jpg

2011 a Ford T-modell éve volt, mely a közeli Makó híres szülöttjének, Galamb Józsefnek állított emléket.

Ford T.jpg

2012-ben pedig Kiszombor Árpád-kori körtemploma, a Rotunda körvonalát rejti a négyhektáros kukoricaföld.

kiszombor1.jpg527882_331847740236886_1891094427_n.jpg

Az útvesztő hétköznapokon 16 órától, hétvégén éjszakai nyitva tartással várja az érdeklődőket augusztus 12-ig. Szombatonként kiegészítő programok is színesítik az élményt: ezen a héten „Tanyás nap” mutatja be a vidéki élet szépségeit.

Ha valaki nem szeret gyalogolni, szombatonként 16.30-tól lovaskocsi-járat is indul, vagy biciklit lehet bérelni.

bicajbérlés.jpg

A kukorica-útvesztő évről évre egyre népszerűbb, hírét viszi Kiszombornak, és nem utolsósorban jól összekovácsolja a helyieket.

375617_332840886804238_1186084241_n.jpg

Részletes program itt.

Kedvcsinálónak pedig egy légi felvétel az idei labirintusról: