A népi kalendárium szerint szilveszter és az új év első napja szorosan összefügg, ezért a két nap szokásai, hiedelmei gyakran azonosak. Úgy tarják, e két napnak döntő szerepe van abban, milyen lesz a következő évünk. A szokások, babonák a család, a gazdaság, a háztartás körül forognak. A szilveszter éjféli zajkeltésnek (kongózásnak, pergőzésnek) több célja is van: egyrészt elűzi a rossz szellemeket, másrészt felébreszti az embereket, hogy az új évben szorgalmasan dolgozzanak, harmadrészt a jószágot is felveri, és arra készteti, hogy a másik oldalára forduljon, ami biztosítja az állatok jó egészségét és a bő szaporulatot.

szgulya.jpgGulyafordítás

Az ünnepek mindig az időjárásjóslásról is szóltak. A bukovinai székelyek szilveszterkor hagymából jósoltak a következő évi időjárásra. A gazda félbevágott egy fej vöröshagymát, 12 réteget lehántott róla, melyek a hónapokat jelképezték. Mindegyikre sót szórt, és amelyikben reggelre elolvadt, az a hónap várhatóan csapadékos lesz, míg amelyiken megmaradt, az száraznak ígérkezik. Az év első napjából az egész év időjárására következtettek. Pl. „Ha újesztendő napján szép napfényes üdő van, az jó esztendőt jelent.” Újévkor szokás volt megrázni a gyümölcsfákat, hogy bőven teremjenek.

ujesztendo.jpg

Az év utolsó, és a következő év első napján csupa jó dologgal kell körbevenni magunkat, mert ami ekkor történik, az lesz egész évben. Kerülni kell a veszekedést, tilos mosni, teregetni, takarítani, varrni, mert ez szerencsétlenséget hoz a házra, viszont lefeküdni se nagyon szabad, mert akkor egész évben az ágyat nyomjuk. Az egészség megóvása érdekében szokás volt kora reggel friss vízben mosakodni, sőt, a hatást fokozandó, egyes vidékeken még piros almát is tettek a mosdóvízbe. Tilos kölcsönkérni vagy –adni, mert akkor egész évben csak kimegy minden a házból.

A közismert étkezési szokások is a szerencse, gazdagság körül forognak: a napot lencsével kell kezdeni, hogy sok pénzünk legyen, a mákot viszont kerülni kell, mert az bolhát hoz a házba. Disznóhúst (annak is fülét, farkát, csülkét) kell enni, mert a disznó előtúrja a szerencsét, míg a szárnyas kikaparja vagy elrepíti. A hallal általában elúszik a szerencse, kivéve a folyók mentén élőknél, mert ott „ahány pikkely, annyi pénz”. A gazdagságot sokféle rétes nyújtásával is lehet fokozni.

malac_matyi_preview.jpg

Az sem mindegy, Újév napján ki az első látogató: a férfi szerencsét, a nő szerencsétlenséget hoz. A biztonság kedvéért így a nőknek aznap tilos elhagyni a házat.

András és Luca napja után a lányoknak még az év első napján van lehetőségük kideríteni, férjhez mennek-e hamarosan, és ha igen, kihez. Egyes helyeken a kocsonya elfogyasztása után a lányok mindegyike kiválaszt egy csontot, kiteszi az udvarra, és akiét a kutya elviszi az éjszaka, az még abban az esztendőben férjhez megy. (Kérdés persze, hogyan ellenőrzik, hogy tényleg a kutya vitte-e el?!) A konkrét férj kiderítésének egyik módszere most is a férfineveket rejtő gombócok főzése. A másik: amilyen nevű férfit meglát a lány újév reggelén, úgy fogják hívni a férjét.

Van dolgunk e két napban elég! Legyen nagyon boldog, szerencsés az új esztendő!

Forrás