Aki nem tudná, kinek kell félnie, annak eláruljuk, hogy az okra (Hibiscus esculentus) a mályvafélék családjába tartozik, ismert még bámia és gombó néven is. Afrikából származik, Egyiptomban már közel 4000 éve termesztik. Ez az egynyári növény persze nem nő csak úgy a kertben, mint a gyom, úgyhogy aki vetett ilyet, jó, ha résen van. Főleg Amerikában.

A minap ugyanis Georgia állam fővárosában, Atlantában a kábítószer ellenes osztag rendőrei helikopterről kiszúrták, hogy egy nyugdíjas a kertjében szép szál vadkendereket nevelget. Ahogy ilyenkor illik, állig felfegyverkezve csaptak le a veszélyes bűnözőre, aki persze semmit nem értett az egészből, hiszen csak okrabokrokat pátyolgatott a birtokán. Ilyeneket:

A félreértést az okozta – legalábbis a rend őrei sűrű elnézések közepette erre hivatkoztak -, hogy a bámia levele kísértetiesen hasonlít a vadkenderére. Madártávlatból lehet, tesszük hozzá csendesen. A biztonság kedvéért azért magukkal vittek néhány levelet bevizsgáltatni…

Az eset itthon senkit ne tántorítson el a bámiaültetéstől:  most, az őszi talajelőkészítésnél ügyeljünk arra, hogy az okrának szánt helyen mélyen ássuk fel a talajt, és keverjünk bele szerves trágyát vagy komposztot. Tavasszal a földet csak át kell gereblyézni, és mivel a bámia nagy hőigénye miatt csak májusban ültethető ki, először tegyünk a helyére salátát, retket. Mire azokat leszüreteljük, jöhet is a bámia. További érvek mellette egy korábbi posztunkban itt.

Forrás

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!