Nagyot néztek az E-misszió Egyesület munkatársai, amikor nemrég a Nyíregyháza melletti Oláh-réten 8 tőcsoport fátyolos nősziromra (Iris spuria) bukkantak. Ez a gyönyörű lilás virág egész Európában, így nálunk is visszaszorulóban van, ráadásul Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 2000-ig egyetlen élőhelye sem volt ismert. Akkor szintén az E-misszió Egyesület munkatársai találtak egy kisebb állományt Geszteréd határában, így ez a mostani a második.

Fotó: Szigetvári Csaba

 

A fátyolos nőszirom előfordulása egyébként a hagyományos extenzív módon kezelt (kaszált, legeltetett) üde, enyhén szikes vagy lápos rétekhez kötődik. Magyarországon az Alföld bizonyos részein (pl. Duna-Tisza köze, Mezőföld, Hortobágy, Körös-vidék) és egyes hegylábi, dombvidéki területeken elterjedt.
Az évelő fátyolos nőszirom földalatti hajtásából több tő ered. Május-júniusban egy-egy hajtáson 1-4 kékeslila, karcsú, sárgásfehér rajzolattal díszített szirmú virág nyílik. Kedvezőtlen időjárás esetén azonban csak leveleket hoz.

Az amúgy is egyre ritkább virágot veszélyezteti a gyepek műtrágyázása, felülvetése és a vizes élőhelyek kiszáradása. Másrészt a virágszedők: ahogy az összes gyönyörű vadon élő virágot, a fátyolos nőszirmot is előszeretettel tépték le szépsége miatt. Ezért is lett védett, természetvédelmi értéke 10 000 forint. Szedése ráadásul értelmetlen is, hiszen nagyon hamar elhervad.

A 2009 óta védett Oláh-rét Természetvédelmi Területen így már hét védett virág van: a pompás és a mocsári kosbor, a buglyos szegfű, a csermelyaszat, az egypelyvás csetkáka és a kisfészkű aszat mellett most a fátyolos nőszirom is felkerült a listára. A réten ritka, védett rovarok (pl. nagy tűzlepke), kétéltűek (8 féle védett béka), hüllők (mocsári teknős) és emlősök (vidra) is élnek. A területen költ több madárfaj, így pl. a bölömbika, a nagy kócsag, a jégmadár, a fülemüle, a füsti fecske, a meggyvágó és még sokan mások.

Forrás: itt és itt.