Kapanyél

Ígéretem szerint folytatom a barbacsi erdő gombáinak bemutatását.

Az erdő maglócai oldalán, a tölgyfák alatt, viszonylag kis területen növő, a csöves gombák közé tartozó tinórufajok közül egy alkalommal 8-10 darab aranytinórut (Xerocomus chrysentern) találtam. Nagyon szép gomba, 3-12 centiméter széles kalapja félgömb alakú. A csövek halványsárgák, később zöldek.
Szedés közben némelyik véletlenül megnyomódott, vagy eltört, ezáltal a szép sárga csöves kalap alja sötétkékre változott. Így már nem volt annyira bizalomkeltő, de mivel a szakirodalom ezt a fajtát az ehetők közé sorolja, elkészítettem. Sütés közben eltűnt a lila szín, nagyon finom ízű étel lett belőle, amelyből a család többi tagja nem kért, mert a gyors és feltűnő színváltozás miatt azóta is bizalmatlanok az aranytinóruval szemben.

Eszembe jutott egy kísérlet, amelyről "Az emberi test" c. könyvben olvastam. A résztvevőket csodálatosan megterített, a legfinomabb és legízletesebb ételekkel rogyásig megrakott asztalhoz ültették. Amikor hozzáfogtak az evéshez, az asztalt sötétkék színnel világították meg, aminek következtében az ételek undort keltő színűekké változtak, mint mikor a zúzódások véraláfutása fekete, kék, majd sárga lesz. Kár, hogy a szépséges aranytinóru is ilyen asszociációkat idéz elő. Egy jó ebéd bánja.

A képen látható jóízű, gesztenyebarna színű gesztenyetinoruból (Gyroporus castaneus) sajnos csak két szép nagy példányt találtunk az egyik tisztáson. Tojással megsütve kiadós, fölséges vacsora készült belőle.

Mivel én nem tudok ilyen szép fotókat készíteni, innen vettem őket. További érdekes információkat a fenti gombákról itt találtok. 

A jövő héten folytatom.

Gyermekkorom óta jól ismerem és gyűjtöm a rábaközi rétek, legelők gombáit, de az erdei fajokat csak az utóbbi években fedeztem fel. A Kisalföld c. napilap egyszer a barbacsi lomberdő gombáiról közölt egy cikket, amely az itt termő, meglehetősen sokféle, ehető és mérges fajról számolt be. Ezekkel addig nem foglalkoztam, annak ellenére, hogy gyakran jártunk ide még télen is. Az újságcikk alapján tanulmányozni kezdtem az erdei gombák szakirodalmát. Főleg a kora tavasszal növők érdekeltek, mert nyáron szegfűgombát (Marasmius oreades), csiperkefajokat, ősszel pereszkéket találtunk eleget.
A "Gombák" (Helmut és Renate Grünert), és a "Leggyakoribb gombákról" (Dr. Rimóczi Imre) c. könyvekben, továbbá növényhatározókban és lexikonokban felfedeztem a kucsmagombákat. Ezek jelennek meg a legkorábban, már április - májusban; csoportosan nőnek lomb- és ártéri erdőkben, nedves, bozótos, bokros helyeken.