A lampionvirág vagy zsidócseresznye (Physalis alkekengi L.) a csucsorosok családjába tartozó, kb. 60 cm magas, évelő növény, közeli rokona a paradicsomnak, paprikának, padlizsánnak és a burgonyának. Egyéb elnevezései: papmonya, paptöke, vénusz köldöke, piros páponya, muharc, álkekengi, hólyag- vagy kláris-cseresznye, kőrontófű.

A zsidócseresznye elnevezés az eredeti német Judenkirsche tükörfordításaként került nyelvünkbe. A német Wikipédia szerint nevét onnan kapta, hogy formája nagyon hasonlít az ún. zsidókalapra, melyet a zsidóknak a kora középkortól viselniük kellett. A neten keresgélve két variációt találtam a témára, az egyik a lenti kép jobb szélén látható kalap, a másik itt látható. Mindenki döntse el maga, melyik hasonlít jobban:)

A lampionvirág azért érdekes növény, mert a családból egyedüliként fagytűrő, tehát a mi éghajlatunkon is gond nélkül áttelel. Nyáron hozza jellegtelen, piszkosfehér színű virágait, amelyekből nyár végén fejlődnek ki a papírszerű, vékony csészelevelekkel körülvett bogyótermések.

Télen lehullatja leveleit, és a barna száron megmaradnak az élénk narancssárga, felfújt bogyótermések. Ezekből szép csokrokat köthetünk, vagy díszeket is készíthetünk.

A lampionvirág a paradicsomhoz és paprikához hasonlóan a tápanyagban gazdag talajt és a napos-félárnyékos fekvést kedveli, a rendszeres öntözést meghálálja, de a szárazságot is jól viseli. Arra figyeljünk, hogy ha télire szeretnénk a terméséből csokrot készíteni, akkor ne öntözzük a lampionokat, mert idő előtt elrothadnak.
Ha pedig nem szedjük le a termést, a bogyókat a madarak elfogyasztják.

Bár a Physalis nemzetségbe tartozó legtöbb növény termése ehető, a lampionvirág minden része mérgező, erős izzadást és hasmenést okoz, igaz, az arab gyógyászatban vizelethajtó szerként is alkalmazták. A középkori Magyarországon a főzetét reumás fájdalmak csökkentésére használták.