Immáron ötödik évébe lépett az AGRYA nagy sikerű, EU-díjnyertes kommunikációs programja, a Vidék Kaland. Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is olyan, kimondottan városokban élő fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a mezőgazdaság gyakorlata, egy családi gazdaság mindennapjai iránt és rövid időre szívesen bekapcsolódnának az ott zajló munkába.

 

A vállalkozó szellemű jelentkezőket (18-35 év között) hasonló korú gyakorló gazdák fogadják a saját gazdaságukban. Az együtt töltött 1 hét során a városi „vendégmunkások” 5 munkanapon aktívan részt vesznek a gazdaságban zajló aktuális munkákban, melyekben biztosan nem lesz hiány, tekintve, hogy a programban részt vevő városi fiatalokat 2015. július közepétől augusztus elejéig fogadják.

A kiválasztottak a házigazda munkarendjéhez igazodva vesznek részt a gazdaság mindennapjaiban, ami hajnali keléssel és napi 8 óránál hosszabb munkaidővel is járhat. Egy gazda egy, legfeljebb 2 jelentkezőt fogad, irányítása és felügyelete mellett zajlik a munka. A résztvevők javadalmazásban nem részesülnek, szállást, teljes ellátást és rengeteg munkát kapnak. Anyagi juttatást a gazdák sem kapnak, csak szerencsés esetben jó munkaerőt az adott héten. A foglalkoztatás munkajogi kereteit az ún. alkalmi munkavállalás adja.

A program célja, hogy személyes példákon keresztül bemutassa a mezőgazdaság működését, betekintést engedjen a gazdálkodók, mezőgazdászok napi életébe, a gazdálkodói életformába, érthetővé tegye az agrár- és vidékfejlesztési támogatások működését, indokoltságát, és így közelebb hozza egymáshoz a városi és a vidéken gazdálkodó fiatalokat. A középpontban a munka és a tapasztalatszerzés áll, ezért ha valaki madárfüttyös, jó levegőn töltött láblógatós napokra vágyik, ne ide jelentkezzen. A kiválasztott (jelentkezéstől függően 30-40 fő) résztvevők a program előtt egynapos képzésen vesznek részt, melynek része a traktoros tréning! Szerintünk már ezért megéri!

A magyarországi kalandok - a korábbi évektől eltérően - időben és földrajzi terület szerint is koncentráltabbak lesznek. Így 2015. július 19-25. között Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben fogadják a fiatalokat a gazdák.

Idén a Vidék Kaland program részeként lehetőség nyílik arra is, hogy július 26. - augusztus 9. között a jelentkező városi fiatalok Székelyföldre, Hargita és Maros megyékbe utazzanak, és ott kapcsolódjanak be székely fiatal gazdák által vezetett gazdaságok mindennapjaiba. A székelyföldi „buli” hosszabb, utazással együtt 8 nap.

A jelentkezőknél nem hátrány a jogosítvány és a kitűnő egészségi állapot. Azt is vállalniuk kell, hogy beszámolnak a program során szerzett élményeikről, benyomásaikról és véleményükről, fényképeket, esetleg videókat töltenek fel az AGRYA által megadott felületekre.

Jelentkezési határidő: 2015. április 17.

Jelentkezni a www.videk-kaland.hu és a www.agrya.hu weboldalakon található jelentkezési lap kitöltésével lehet, és további információk is ott találhatók.

Kedvcsinálónak a korábbi évek élményeiről fotók itt.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!