Tyúkhúr, pásztortáska, árvacsalán, veronika

A haszonnövényekkel foglalkozók, így a hobbikertészek életének megkeserítői a gyomok. Valamilyen formában állandó harcban kell velük állni. A siker érdekében jó lenne, ha a hobbikertészek is megismerkednének velük; nemcsak fel kell őket ismerni, hanem azt is ajánlott tudni, hogyan vannak kárunkra és hasznunkra. Ha számokkal akarjuk bemutatni őket a világ flórájában, akkor kiderül, hogy a kb. 200 ezer növényfajból mintegy 6700-at főleg gyomként tartanak nyilván, de közöttük is csak kétszáz szokott kellemetlenséget okozni. Ha mindezt „magyarra” lefordítjuk, kiderül, hogy a csaknem teljes gyomborításunkat alig félszáznyi faj adja. Most induló sorozatunkkal áttekintjük a hazai gyomok világát.

Látszólagos összevisszaságban fejlődnek, kihasználnak minden lehetőséget, hogy felüssék fejüket, ezért szünet nélkül résen kell lenni. A türelmes botanikus többféle, egymásra épülő életformarendszert alkotott, amelyre alapozva lehet ellenük kémiai és fizikai eszközökkel harcolni.

Száz éve a dán botanikus, Christen C. Raunkiær megalkotta az életforma-osztályozás alapjait, amelynek lényege, hogy a növény növekedési pontja – rügye – hol helyezkedik el, amikor a növény számára kritikus, többnyire fagyos, vagy rendkívül száraz időszak van. Raunkiær munkájára alapozva, azt továbbfejlesztve a magyarországi viszonyokra kidolgozott gyomnövény-életformarendszert Ujvárosi Miklós magyar botanikus készítette el.

A gyomok többsége bonyolult biofizikai és biokémiai trükkökkel képes átvészelni a számukra – ilyen pedig kevés van – nehéz időszakot. Túlélő képességeik egy részére elegendő egy teljes erdőrészlet kivágására gondolni. A szó szoros értelmében, az árnyas, kerekerdő közepén kivágott tisztáson is – a közelben csak erdő található – a következő tavaszon megjelennek azok a lágyszárú növények, másutt gyomok, amelyek évtizedekkel azelőtt ott éltek. Hogyan történhet mindez? A magok évtizedekig megőrzik csírázó készségüket, és ha kedvezővé válik számukra a környezet – eltűntek az örök árnyat adó fák – azonnal csírázni kezdenek. Ezek után el lehet képzelni, hogy a tápanyaggal, nedvességgel jól ellátott helyen micsoda burjánzást folytathatnak, elnyomva ezzel a kultúrnövényeket.
A sort az úgynevezett T 1-es életformát mutató növényekkel kezdjük. Ezek még az ősszel kihajtanak, s zölden, a földhöz lapulva vészelik át a telet, hogy tavasszal aztán helyzeti előnyüket kihasználva nekiveselkedjenek.

Ilyen a tyúkhúr (Stellaria media), a pásztortáska (Capsella bursa-pastoris), a sokféle árvacsalán (Lamium) és veronika (Veronica). Ez utóbbiak között termesztett növények is vannak.

Tyúkhúr teljes díszben

A tyúkhúr nehezen irtható, mert egyedenként több ezer magot érlel. Ráadásul a virágzás és a termés megjelenése időben nem különül el. A magvak a fagyok elmúltával azonnal, már 2 fokon csíráznak, és csírázóképességüket 25 évig is megtarthatják.
Míg a baromfiak számára kedvelt csemege, az érzékenyebb legelő emlősöknél hányást, hasmenést okozhat. A legelő állatokat egyébként nem kell félteni, hamar megtanulják, melyik (gyógy)növény mire való. A tyúkhúr amúgy gyógynövény, mert a népi gyógyászatban görcsök, aritmia, neurózis, gyomorfekély, golyva esetén használják.

Pásztortáska: ilyenkor még könnyű kihúzni

A pásztortáska, ha egyszer beköltözött egy kertbe, nehezen tessékelhető ki. Tavasztól nyár végéig virágzik. Azon kívül, hogy elcsúfítja az ágyásokat, a ritkásabb gyepet, hasznot is hajt, mert magvai nedves környezetben ragacsossá válnak. Kevesen tudják róla, hogy tulajdonképpen „húsevő”, így a vízhez kötődő életciklusú rovarokat megfogja, és ezek végül elpusztulnak. Megfigyelték, ahol sok a pásztortáska, ott kevesebb a szúnyog is, mert a növény elpusztítja a szúnyog lárváit.

Az árvacsalán és a veronika kevésbé izgalmas növények, de azért - ahogy a tyúkhúrt és a pásztortáskát - soha sem késő irtani.