Míg a hideg időszakban az állatok egy részének téli menedéket nyújt az anyagcsere visszafogása - és ennek végső formája, a tetszhalálszerű hibernáció -, addig a növények is számos trükköt fejlesztettek ki. A túlélési technikák alkalmasak az életforma alapú besorolásra. Christen C. Raunkiær a nevéhez kötött életforma-osztályozó rendszerét éppen 110 éve ismertette a Dán Botanikai Társaság előtt. Ezt a módszert azóta többen továbbfejlesztették, de a besorolás lényege nem változott: hogy a növény növekedési rügye hol helyezkedik el az olyan ellenséges időszakban, mint a hideg, száraz évszak. A karácsonyi lakomák után talán van idő elmélázni azon is, miként élik túl a növények a számukra gyilkos téli hidegeket.

Raunkiær csoportosítása szerint a fanerofitonok (fásszárú növények) áttelelő szervei magasan, a talaj felett legalább 25 centivel helyezkednek el. A fásszárú törpecserjék, kúszócserjék csoportját alkotó kamefitonok áttelelő szervei viszont a föld felszínéhez közel (25 centinél közelebb) helyezkednek el. A lágyszárú évelők, hemikriptofitonok áttelelő szervei, a tőrózsák, tősarj vagy földbeli hajtás a talaj felszínén, vagy közvetlenül alatta vannak. A kriptofitonok közé  azok a hagymás, gumós, gyöktörzses növények tartoznak, amelyek a kedvezőtlen időszakot úgy élik túl, hogy áttelelő szerveik a föld vagy a víz alatt nőnek. A geofitonok áttelelő szervei száraz talajban, a hidrofitonoké vízben, míg a helenofitonoké mocsaras talajban vannak.

Kakukkfű

Nagy csoportot alkotnak a kétévesek, kétnyáriak a hemiterofitonok. Az évelőkhöz hasonlóan áttelelnek, de csak egyszer, a második év végén azonban elhalnak, és csak magjaik maradnak meg.

Az egynyári terofitonok egy éven belül csíráznak, növekednek és virágoznak, el is pusztulnak, csak magvaik élik túl a telet. A talajban nem gyökerező epifitonok fákon élnek.

Moha a fán

A téli hideg elleni védekezés szerint megkülönböztetett csoportok különböző, de néha hasonló stratégiát használnak. Azzal, hogy a lombhullató fák ősszel elveszítik leveleiket, jelentősen csökkentik téli vízigényüket. Ugyanígy működik a tölgy, bükk, gyertyán is, pedig ezeken a fákon az elhervadó lomb tavaszig fennmaradhat. Ez jól jön, hiszen a hosszú ideig mélyen fagyos talajból nehezen és főleg rendszertelenül jutnak vízhez. A következő tavasszal kihajtó rügyeket és fiatal hajtásokat a növény ősszel védőréteggel vonja be.

Olajfa

A törzses fákon télen is fennmaradó bőrszerű, apróbb sötét levelek általában vastagabbak, mint a lombhullatóké, ezekben lassabb a nedváramlás, kisebb a víztartalom. Ilyen az örökzöldek, tűlevelűek többsége. Egy másik fontos tényező a télen is épen maradó levélzet túlélésében az érett levelek színének változása. A babér, éger, puszpáng, vagy a magyal világos színű levelei koruk előre haladtával hajlamosak sötétedni, mégpedig azért, hogy a fényszegény időszakokban, ha mégis süt a nap, több meleget gyűjtsenek.

Ennél egyszerűbb módszert választottak azok a növények, amelyek télen hagymával, gumóval, rizómával találnak védelmet a föld alatt.

Fürtös gyöngyike

A növények képesek alkalmazkodni a hideghez, de ez az átállás fokozatos. Például, ha szeptemberben hirtelen mínusz 10 fokra csökkenne a hőmérséklet, akkor még a szívósnak tartott növény is elpusztul, közben ez a hőmérséklet három hónappal később már meg sem kottyan neki. Hasonlóképpen a tavasz is kritikus lehet, hiszen a téli pihenő után a növények nyári üzemmódba csak fokozatosan képesek átállni. 

Szerző: Czauner Péter

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!