Enyhén drágult a kukorica ára, stabil maradt a búza

A hazai gabonafélék árában általánosságban bekövetkezett enyhe változások miatt stabilan alakult a Magro Gabonaindex (MGX) értéke is a 47. héten, így november 24-én 7743 ponton állt. Egyedül a tritikálé drágult számottevően. A kukoricára és búzára vonatkozó adatokat az alábbiakban részletesen olvashatja, további adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

A kukorica betakarítása országosan a végéhez közeledik köszönhetően annak, hogy az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű csapadék nem hullott, így a talajviszonyok javultak. A pillanatnyi állapot alapján arra lehet számítani, hogy az összmennyiség a 9 millió tonnát közelítheti majd a munkálatok befejeztével. A kukorica minőségről azonban csak a betakarítás után lehet biztosat mondani. A termény ára továbbra is enyhén növekvő trendben mozog. Ez igaz a hazai és a nemzetközi árakra egyaránt. A Magro.hu piactéren a 47. héten 36.997 forint volt a kukorica országos átlagára, de megyénként ettől több ezer forinttal is eltérhettek az értékek. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében például 34 ezer, míg a Dunántúlon 38 ezer forint volt az ár. A következő hetekben folytatódhat a lassú drágulás. A piacon továbbra is aktív kereskedés folyik. Jelenleg 60 ezer tonna terményt kínálnak megvételre és 130 ezer tonnát keresnek a piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. szept.

2014. okt.

2014.

44. hét

45. hét

46. hét

47. hét

Átlagár (Ft/t)

47 361

40 115

35 973

36 950

36 980

36 997

Kötési mennyiség (t)

8 002

11 117

4 400

3 715

4 905

4 224

A búza ára továbbra is stabilan alakult Magyarországon, de a világ többi részén is megállt az árnövekedés a 47. héten. A piactéren az étkezési búza átlagára 47.524 forint volt, de a csúcsminőségű malmi búzát akár 55 ezer forintért is el lehetett adni. A takarmánybúza 43 ezer forintba került. A piaci várakozások változatlanok: a malmi búza ára decemberben 50 ezer, a tavaszra pedig 51 ezer forint lehet, míg a takarmánybúza középtávon stabilan 45 ezer forint környékén mozoghat. Jelenleg összesen 2 ezer tonna búzát kínálnak, valamint 1 ezer tonnát keresnek a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. szept.

2014. okt.

2014.

44. hét

45. hét

46. hét

47. hét

Átlagár (Ft/t)

49 723

48 269

46 920

47 304

47 708

47 524

Kötési mennyiség (t)

11 231

7 633

1 814

1 900

1 249

1 100

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő