Jó a búzatermés, de az áraknak nem fognak örülni a termelők

Megkezdődött a búzaaratás az országban. Hozzávetőlegesen az összterület 30 százalékán végeztek már a munkákkal. Időjárási anomáliák nem nehezítik a folyamatokat. A friss adatok alapján körülbelül 5,5 millió tonna, tehát átlag feletti mennyiség teremhet idén. Ez akár jó hír is lehetne, mivel azonban túlkínálat van és még inkább lesz a világpiacon, ezért az árakkal nem lesznek elégedettek a termelők. A Magro Gabonaindex (MGX) aktuálisan10290 pont fölött áll. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Továbbra is 50 ezer forint körül alakul a kukorica termelői ára itthon, sőt a Magro.hu fizikai piacterén 50 409 forint volt az átlagár a 27. héten.

Ezzel szemben a termelők szempontjából aggasztóan kezd csökkeni a novemberi lejáratú, tehát új-termésű kukorica ára a hazai árutőzsdén. A július 1-i nyitóár, a tonnánkénti 46 400 Ft, már csak 43 500 forintnál járt a múlt hét végén. Ez 8,5 százalékos visszaesést jelent egy hónap alatt, minimális forgalom mellett.

 

Egyelőre elég kiszámíthatatlanul alakul a kukorica ára Párizsban (MATIF/EURONEXT) júliusban. Nem látszik az irány, merre indulhat az árfolyam. A múlt hetet 171,50 eurón zártuk. Ez 6-8 százalékkal kevesebb, mint akár egy hónappal ezelőtt, akár tavaly ilyenkor.

A tonnánként 130 USD előtt megállt a csökkenés Chicagóban (CBOT/CME). Sőt, 138 USD közelébe erősödött az árfolyam. Az árak ezzel együtt alacsonyak. Mind az egy hónappal ezelőtti, mind az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest 18 százalékos a különbség, mínuszban.

Jelenleg 15 ezer tonna kukorica keresi új gazdáját és 2 ezer tonnányit vennének a hazai piactéren.

 

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2016. máj.

2016. jún.

2016.

24. hét

25. hét

26. hét

27. hét

Átlagár (Ft/t)

43 959

42 510

42 777

49 495

49 741

50 409

Kötési mennyiség (t)

8 266

8 832

1 845

2 475

1 112

1 300

A kukoricához hasonlóan, a búza fronthavi jegyzése is csökkenni kezdett a hazai parketten. Az étkezési búza ára 43 500 forintról 40 000 forintig ereszkedett. Ez 8 százalékos mínuszt jelent havi és 21,5 százalékosat éves szinten. A takarmánybúza augusztusi ára 38 000 forint tonnánként.

Úgy tűnik, július 1. egy kisebb mélypont volt a búza életében Párizsban (MATIF/EURONEXT). Azóta felfelé vette az irányt az árgörbe és múlt pénteken már 159 eurós szintet is elérte. 

Chicagóban (CBOT/CME) csak az tűnik biztosnak, hogy lefékeződött, sőt meg is állt a búzaárak csökkenése. Július 1-től egy stagnáló időszak jött el, ami már jó tíz napja tart. 2010-ben volt utoljára ilyen alacsony a búzaár a tengerentúlon, mint most. Aktuálisan 1 ezer tonna búza keresi vevőjét és 100 ezer tonnára van kereslet, amiből 100 ezer tonna folyamatos a hazai piactéren.

 

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2016. máj.

2016. jún.

2016.

24. hét

25. hét

26. hét

27. hét

Átlagár (Ft/t)

49 707

49 867

49 948

49 948

49 942

49 993

Kötési mennyiség (t)

7 399

6 569

1 200

1 419

9 85

1 872

 

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő