Itthon enyhén emelkedtek, a világban estek a gabonaárak

Itthon kisebb, de globálisan nagy változásokat láthattunk a gabonaárakban a 46. héten. Világszerte nagy vagy még nagyobb mértékben estek az árak. Hazánkban ebből nem sokat érzékeltünk, sőt a kukoricapiac történései felfelé húzták a Magro Gabonaindex (MGX) értékét a 46. héten. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Bár hivatalosan még nem, de nagyon a végéhez közeledik a kukorica betakarítása Magyarországon. A piac élénk és kissé kaotikus. Az eladók és vevők árelképzelései ugyanis – enyhén szólva - nem minden esetben fedik egymást. A játszmában időlegesen (?) az eladók kerültek fölénybe, mert drágul a kukorica prompt ára. A 46. héten mintegy 1.5 százalékos volt a növekedés és az árszint már meghaladta a 44 ezer forintot. Egészen pontosan 44.002 forint volt az átlagár a Magro.hu fizikai piacán.

 

Némileg (1 százalékkal) csökkent viszont a decemberi kukorica ára és 46.900 forinton zárta a hetet a BÉT-en. Hasonlóképpen és hasonló mértékben lett olcsóbb az időben később lejáró kukorica ára is.

Globálisan is lefelé mozdultak az árak. Párizsban (MATIF/EURONEXT) például 5 százalékos, tehát kisebb fajta zuhanást láthattunk. Ennek eredményeként 167 euróig ereszkedett vissza a januári kukorica ára, de olcsóbb lett a márciusi kurzus is.

A múlt héthez hasonlóan ismét csökkent a kukorica fronthavi kurzusa Chicagóban (CBOT/CME) is. Egy 3 százalékos esést közben egy éves mélypontját érte el a múlt hét közepén az árfolyam. Azóta ugyan leheletnyit erősödött, de a 142,5 dolláros tonnánkénti ár biztosan nem tölti el elégedettséggel a termelőket. Hasonló utat járt be egyébként a márciusi termény ára is.

Jelenleg 7 ezer tonna kukorica vár eladásra a piactéren és összesen 12 ezer tonnányit a vennének.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. szept.

2015. okt.

2015.

43. hét

44. hét

45. hét

46. hét

Átlagár (Ft/t)

40 409

41 219

41 397

42 200

43 234

44 002

Kötési mennyiség (t)

6 012

15 602

3 150

2 900

2 990

3 525

Csekély mértékben, de drágább lett a búza ára a hazai fizikai piacon. Az étkezési búza prompt átlagára ezzel 48.800 forint, míg a takarmánybúzát 44.950 forint volt a 46. héten.

Tovább folytatta erősödését viszont a búza a magyar határidős piacon. Ezzel a decemberi malmi búza kurzusa már 50 ezer forint felett jár (50.300 forint). A drágulás érintette a márciusi árfolyamot is. Az 51.300 forinton fejezte be a hetet. 1000-1000 forinttal lett drágább a takarmánybúza is. A decemberit 47.100, a márciusit 48.100 forinton lehet kötni.

Párizsban (MATIF/EURONEXT) minden az esésről szólt. 3-4 százalékkal lett olcsóbb a búza mindegyik lejárat esetében. Ezzel a decemberi búza ára benézett 180 euró alá.

Estek a búzaárak Chicagóban (CBOT/CME) is. Sőt, ennek mértéke még az európai változásokat is meghaladta. 5 százalékos mínusz után 183 dollár alatt állt a decemberi búza a 46. hét végén.

Jelenleg összesen 6 ezer tonna búza eladó és 4 ezer tonnára van vételi ajánlat a piactéren. 

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. szept.

2015. okt.

2015.

43. hét

44. hét

45. hét

46. hét

Átlagár (Ft/t)

46 084

46 330

47 156

48 153

48 234

48 230

Kötési mennyiség (t)

7 115

11 205

2 475

2 113

2 400

1 347

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!