Drágultak a hazai gabonaárak

Drágult a hazai gabonafélék ára. A búzáé kisebb, a kukoricáé nagyobb mértékben. A világpiacon viszont nem egységes a kép, mert míg Európában szintén erősödést láttunk, Chicagóban csökkentek az árak. A hazai folyamatokat tükröző Magro Gabonaindex (MGX) értéke mindesetre emelkedett a 45. héten. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

A kukorica háromnegyede már a magtárakba került Magyarországon. Jól halad tehát a betakarítás. Ha az időjárás is úgy akarja, akár már a hét végére befejeződhetnének a munkálatok. Feltéve, ha nem maradnak majd lábon táblák. Ám ezzel lehet számolni, mert helyenként nedves a kukorica, így sokan akarnak spórolni a szárítási költségeken. 6 millió tonna lesz idén az össztermés mennyisége, jóval kevesebb, mint tavaly. Részben ennek köszönhetően is, 2,5 százalékot drágult a kukorica átlagára a Magro.hu fizikai piacán. Egészen pontosan 43.234 forintig emelkedett a 45. héten.

 

A novemberi kukorica 46.400 forinton zárt a hónap végén a BÉT-en, míg az „új” fronthavi jegyzés egyből emelkedni kezdett és 47.500 forinton fejezte be a múlt hetet. Hasonló mértékben, hozzávetőlegesen 1 százalékkal lett drágább a márciusi és májusi árfolyam is.

Párizsban (MATIF/EURONEXT) is hasonló mozgást láthattunk. Ennek eredményeként 172 euróig erősödött a novemberi kurzus, valamint kisebb mértékben ugyan, de drágult a januári és márciusi árfolyam is. Előbbi ezzel 175, utóbbi pedig 177 euró felett jár.

2,5 százalékkal csökkent viszont a kukorica fronthavi kurzusa Chicagóban (CBOT/CME), egészen 148,18 dollárig. Hasonló irányba és dinamikával mozdult el a márciusi és májusi kurzus is, előbbi 150,23, utóbbi 152,83 dollár tonnánkénti árig.

Aktuálisan 6 ezer tonna kukoricát adnának el a piactéren és mintegy 10 ezer tonnányi a vételi pozíciók összege. 

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. szept.

2015. okt.

2015.

42. hét

43. hét

44. hét

45. hét

Átlagár (Ft/t)

40 409

41 219

41 670

41 397

42 200

43 234

Kötési mennyiség (t)

6 012

15 602

3 950

3 150

2 900

2 990

A búza ár növekedett a hazai fizikai piacon. Az étkezési búza prompt átlagára ezzel 48.700 forint, míg a takarmánybúzát 44.850 forint lett a 45. héten.

Folytatódott a drágulás a hazai határidős búzapiacon is. Újabb, ezúttal mintegy 1 százalékos erősödést figyelhettünk meg mind a malmi-, mind a takarmánybúzánál. A malmi búza fronthavi jegyzése ezzel 49.500, míg a takarmánybúzáé 46.100 forint lett tonnánként.

Párizsban (MATIF/EURONEXT) továbbra is kéz a kézben jár a búza a kukoricával. Mivel a kukorica drágult, hasonló mértékben növekedett a decemberi búza ára is. Ez a múlt héten 185,75 eurós záróárat eredményezett.

Stagnáláshoz közeli mozgások után Chicagóban (CBOT/CME) nem változott érdemben a búza ára., ezzel az időben hozzánk legközelebbi lejárat, a decemberi, 192,24 dolláron zárta a 45. hetet.

Jelenleg összesen 6 ezer tonna búza eladó és 4 ezer tonnára van vételi ajánlat.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2015. szept.

2015. okt.

2015.

42. hét

43. hét

44. hét

45. hét

Átlagár (Ft/t)

46 084

46 330

47 711

47 156

48 153

48 234

Kötési mennyiség (t)

7 115

11 205

2 210

2 475

2 113

2 400

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!