Olcsóbb lett a búza, de a kukorica ára itthon továbbra is stabil

A 40. héten is a búza irányította a Magro Gabonaindex (MGX) értékét. Mivel ennek az ára csökkent és a többi gabonaféle viszonylag stabil maradt, így az index mintegy 3 százalékot csökkent. Európában is kis mértékben csökkentek az árak, míg Chicagóban újra drágult a a búza. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Gőzerővel folyik a kukorica betakarítása az országban, a termény ára pedig stabilizálódott a fizikai piacon. A Magro.hu piactéren 3 hete folyamatosan alig valamivel 40 ezer forint felett áll az árszint. A 40. héten egészen pontosan 40.938 forintos átlagáron lehetett megvenni egy tonna kukoricát.

 

Csak minimális mozgásokat láthattunk a kukorica árában a hazai határidős piacon is. A novemberi kukorica ezer forinttal (-2%) lett olcsóbb és tonnánként 44 ezer forinttal zárta a múlt hetet. A decemberi kurzus viszont 300 forinttal drágult, így 45.800 forint lett.

A múlt heti kis mértékű drágulás után viszont ismét lejtmenetbe váltott a kukorica ára Párizsban (MATIF/EURONEXT). 1-2 százalékot csökkentek az árfolyamok. A novemberi kurzus így 162 euró, a januári pedig 170,5 euró lett tonnánként.

Chicagóban (CBOT/CME) még mindig nem döntötte el a kukorica ára, hogy merre is induljon. A 39. héthez hasonlóan a múlt héten is aprókat változtak az értékek föl-le, aminek a végén a decemberi és márciusi záróár szinte megegyezett az egy héttel korábbival. Az időben legközelebbi, decemberi jegyzés így 153,22 dollár lett.

Hét elején 1 ezer tonnát lehetett vásárolni és továbbra is nagyon erős a kereslet a piactéren: összesen 17 ezer tonnára van igény. 

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2015. aug.

2015. szept.

2015.

37. hét

38. hét

39. hét

40. hét

Átlagár (Ft/t)

41 656

40 409

41 291

40 678

40 741

40 938

Kötési mennyiség (t)

5 915

6 012

1 350

1 122

1 847

1 715

 

Itthon a 39. heti kisebb áremelkedés után a 40. héten olcsóbb lett a búza prompt ára. Az étkezési búza átlagára ezzel 48.150 forint lett, míg a takarmánybúzáé a 45.050 forint érte el.

Továbbra is eseménytelenül teltek a napok a búzapiacon a BÉT-en. Egyáltalán semmi nem változott az árakban és így megy ez már hetek óta. A decemberi malmi búza továbbra is maradt 47.900 a márciusit pedig 48.800 forintos áron lehet lekötni. A takarmánybúza decemberi kurzusa még mindig 45.300, a márciusié pedig 45.900 forint.

Ezzel szemben Párizsban (MATIF/EURONEXT) volt némi mozgás, ha nem is sok. A decemberi és márciusi kurzus ára csökkent, a májusi és szeptemberi pedig enyhén emelkedett. Idei búzát a múlt heti záróár alapján 175,5 eurón lehetett kötni.

Chicagóban (CBOT/CME) folytatódott a búza lassú drágulása. Ennek következtében decemberi terményt 188,57 dollárért a márciusit pedig190,7 dolláron lehetett jegyezni..

Jelenleg összesen 6 ezer tonna búza keresi gazdáját és 2 ezer tonnára van kereslet a piactéren. 

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2015. aug.

2015. szept.

2015.

37. hét

38. hét

39. hét

40. hét

Átlagár (Ft/t)

46 744

46 084

46 344

47 064

48 719

46 841

Kötési mennyiség (t)

7 300

7 115

1 645

1 997

2 200

2 402

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez