Stagnáltak a gabonaárak

Bemerevedett a gabonapiac a 9. héten, mert egyik gabonaféle ára sem változott jelentősen. Emiatt aztán a Magro Gabonaindex (MGX) heti értéke is változatlan maradt. A mutató hétfőn reggel 8500 ponton állt. A hazai és nemzetközi gabonapiaci árak változásáról az alábbiakban olvashat. További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Érdemben nem változott a kukorica hazai ára a Magro.hu fizikai piacán a 9. héten. A tonnánkénti ár maradt 40 ezer forint alatt. Ehhez hasonló helyzet alakult ki a hazai határidős piacon is, ahol sem a közeli, sem a távolabbi lejáratú kötések ára nem változott. Így a márciusi maradt 39.900, a májusi 40.000, a júliusi pedig 41.700 forint. Kisebb mozgások voltak viszont a külföldi árutőzsdéken. Párizsban (Euronext/MATIF) csökkenni kezdett a kukorica ára: egyenletes süllyedést követően összesen közel 2 százalékot esett a tengeri. Chicagóban is csökkentek az árak a múlt hét első felében, de ez a tendencia péntekre megállt, sőt meg is fordult. Így ha a hetet egészében nézzük, 2 százalékos növekedést láthattunk. Párizsban 148,5 euró, Chicagóban 149,6 dollár volt a heti záróár a márciusi lejárat esetében. Aktuálisan 38 ezer tonna eladó kukorica van a Magro piactéren és 10 ezer tonnát vennének.

 

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2015. jan.

2015. feb.

2015.

6. hét

7. hét

8. hét

9. hét

Átlagár (Ft/t)

43 373

42 258

43 333

42 930

39 557

39 667

Kötési mennyiség (t)

18 970

15 167

2 341

2 250

7 551

3 025

Stabilan alakultak a hazai búzaárak is. A 9. héten a malmi búzával 54.050 forintos prompt áron, míg a takarmánybúzával 43.900 forinton kereskedtek. Továbbra is stagnál a búza a hazai határidős piacon is. A malmi búza márciusi ára maradt 55.200, a májusi 54.300, az augusztusi pedig 51.000 forint. A takarmánybúza esetében ugyanezek 47.800, 48.200 és 47.000 forinton állnak. Párizsban (Euronext/MATIF) hullámzott a malmi búza ára. A hét végére 185,5 eurón állt meg a márciusi ár. Chicagóban sem egyértelmű a közeljövő. Az európainál nagyobb ingadozásokkal 184,89 dolláron zárt a búza. A 10. hét elején összesen 1 ezer tonna búzára keresnek vevőt és 26 ezer tonnát keresnek a piactéren.

 

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2015. jan.

2015. feb.

2015.

6. hét

7. hét

8. hét

9. hét

Átlagár (Ft/t)

48 881

48 601

48 954

49 179

48 480

48 509

Kötési mennyiség (t)

12 112

8 500

2 570

1 900

2 005

2 025

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő