Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Azt mondják a hozzáértők, időnként változtatni, újítani kell, akármivel foglalkozik is az ember. A tavasz közeledtével a természet ezt minden évben megteszi, a Kapanyél életében pedig most jött el ez a pillanat.

Bár a post.r felületén teljesen újak vagyunk, a Kapanyél januárban ünnepelte 3. születésnapját. Annak idején egy lelkes, sokféle emberből álló kis csapat kezdte a blogolást. A szerzők között megfordult már bölcsész, tanár, mérnök, statikus, ornitológus, de munkánkat folyamatosan szakértők is segítik: Czauner Péter kertészmérnök és Bálint Károly kertépítő. Sokfélék vagyunk, ezért témáink is szerteágazóak, de egy közös pontunk van: minden érdekel bennünket, ami a kerttel, a kertészkedéssel kapcsolatos. Van köztünk, aki csak néhány balkonládában gondozza gangkertecskéjét, van, aki zsebkendőnyi kertet birtokol. Van, aki csak virágokat nevel, és van, aki több gyümölcsöst, konyhakertet is művel.

Téli nyélbabra

A tevékeny kertésznek a téli hónapok kevés munkát adnak, ilyenkor kellene időt szánni a szerszámok karbantartására, felújítására. A gépek javítgatásához némi szakértelem is szükséges, de a legegyszerűbbnek tűnő kézi szerszámok is igénylik a rendszeres pátyolgatást. Az olyan látszólag puritán eszközök, mint a kapa, ásó vagy a gereblye évezredes fejlesztés révén kerültek a szerszámos kamrába. A használat során ezek kopnak, deformálódnak. Sokan ilyenkor újat vásárolnak, pedig pár perces munkával újra hadra fogható állapotba lehetne hozni ezeket. De főleg az ásók, kapák, gereblyék között előfordulhatnak olyanok is, amelyeken a reszelő, köszörű nem segít. Esetleg nyélcserére is sor kerülhet.

01.jpgCsinos szerszámhoz csinos nyél dukál

Fura halloween-növények

Ahogy közeleg All-Hallows-Even, azaz a pogány eredetű Halloween éjszakája (október 31.), mindenhol töklámpás-készítési ötletekbe, faragási útmutatókba botlunk. E nappal kapcsolatban - akár megtartjuk, akár nem - mindenképpen eszünkbe jut az ördög, a pokol, a szellemek, boszorkányok, kísértetek, akik ezen az éjszakán összezavarják az élőket, és persze a hiedelmekhez kapcsolódó állatok: pókok, denevérek is.

A természet szerencsére e napon sem hagy cserben bennünket, hiszen jó pár növénnyel megteremthetjük a halloween-i hangulatot. Nézzünk néhány példát:

ÖRDÖG

ördögnyelv.jpgTüskés anyósnyelv

Több növény nevében is megbújik az ördög. Az angolban "devil's thorn"-nak (ördögtövis) nevezett Solanum pyracanthum viszont magyarul tüskés anyósnyelv, ki tudja, miért… Mindenesetre a növény színe gyönyörű, tüskéi pedig ijesztőek, így jól illenek az alkalomhoz. Ha a májusban vetett magról nevelve megmarad, kb. ilyentájt már akár 2 méteres is lehet. Termése enyhén mérgező.

A hétvégén többfelé - főleg a Dunántúlon - várható zápor, zivatar, akár jégeső is. A hajnali 5°C-ban nem lesz melegünk, és napközben sem várható 20°C-nál több.

IMG_1358.JPG

- Az elvirágzott rózsákat vágjuk le, nehogy levéltetvek vagy lisztharmat támadja meg. Ráadásul így még bujább virágzásra ösztönözzük a növényt. Ha mégis megtörtént a baj, a levéltetveket erős vízsugárral vagy káliszappanos lemosással (10 l vízhez 1 evőkanál káliszappan) távolíthatjuk el. A másik lehetőség, hogy levendulát ültetünk a rózsa mellé, az elvileg elűzi a tetveket. Ha mégse, legalább szép.

MTD_Fejlec_02.jpg

Ásó, kapa, gereblye, lapát és ki tudja, még hány különböző szerszám kell, hogy helyet kapjon a kamrában, ha kertészkedésre adjuk a fejünket. Sokunk ráadásul örökölte a szerszámokat, ami azt is jelenti, hogy a nyél már görbécske, a szálkák nem kímélik a tenyerünket, ráadásul a le-lejáró ásófejet is élesíteni, rozsdátlanítani kell.

650_71_iM-M_B50_0911_01.jpg

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek