Best of 2014

Az év utolsó napján illik számvetést készíteni, így idén is összeszedtük, melyik hónapban melyik posztot szerettétek a legtöbben. Következzék hát a 12 legolvasottabb Kapanyél-írás. Köszönjük, hogy idén is velünk tartottatok, várunk vissza mindenkit 2015-ben is!

Míg a hideg időszakban az állatok egy részének téli menedéket nyújt az anyagcsere visszafogása - és ennek végső formája, a tetszhalálszerű hibernáció -, addig a növények is számos trükköt fejlesztettek ki. A túlélési technikák alkalmasak az életforma alapú besorolásra. Christen C. Raunkiær a nevéhez kötött életforma-osztályozó rendszerét éppen 110 éve ismertette a Dán Botanikai Társaság előtt. Ezt a módszert azóta többen továbbfejlesztették, de a besorolás lényege nem változott: hogy a növény növekedési rügye hol helyezkedik el az olyan ellenséges időszakban, mint a hideg, száraz évszak. A karácsonyi lakomák után talán van idő elmélázni azon is, miként élik túl a növények a számukra gyilkos téli hidegeket.

Váratlanul sokat nőtt a kukorica ára

A kukorica árának váratlan drágulása miatt mintegy 4 százalékot emelkedett a Magro Gabonaindex (MGX) értéke az 52. héten. Az okokról az alábbiakban olvashat. További adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Meglepetésre, a rekord közeli termésmennyiség dacára 41 ezer forint fölé, azaz mintegy 5 százalékot emelkedett a kukorica tonnánkénti ára az 52. hétre a Magro.hu piactéren. Hasonló tendencia volt megfigyelhető egyébként a Budapesti Értéktőzsdén is. A mozgás a még lábon maradt kukorica betakaríthatóságával kapcsolatos aggodalmakat tükrözi. A legutolsó adatok szerint ugyanis eddig "csak" a vetésterület 95 százalékáról került a raktárakba a termény. 60 ezer hektárnyi kukorica betakarítása viszont áthúzódik 2015-re. A belvízzel borított területek 9400 hektárt tesznek ki. A chicagói árutőzsdén 2 százalékot erősödött, míg Párizsban stabilan alakult a tengeri ára. Aktuálisan 52 ezer tonna terményt adnának és 104 ezer tonnát vennének a Magro piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2014. okt.

2014. nov.

2014.

49. hét

50. hét

51. hét

52. hét

Átlagár (Ft/t)

40 115

36 211

38 762

39 958

39 936

41 849

Kötési mennyiség (t)

11 117

16 794

2 715

4 470

3 115

2 450

Régi népélet naptára

December - Karácsony hava

1. hét:

- december 31. (Szilveszter): Ha éjjel esik, reggel pedig süt a nap, rossz termés lesz. Szilveszter éjszakája a mulatozás, zajkeltés és jóslás ideje. Az óév temetése közben már az új esztendőre koncentrálnak, mindenféle trükkel próbálják meg kitalálni, milyen lesz az év. A következő 12 hónap időjárására Luca-napkor is gyakorolt hagyma-só módszer adhat támpontot: a vöröshagymáról a ház ura leszedett 12 réteget, mindegyikbe sót tett, amelyikben elolvadt a só, az a hónap csapadékos, amelyikben nem, az száraz lesz.

Akárcsak karácsonykor, a piros almával feldobott mosdó- és ivóvíz ilyenkor is az egészséget szolgálja. Az állatok szaporaságát, egészségét pedig a nagy zajjal járó pergőzés, csengetés vagy kongózás hivatott biztosítani: a ricsajra az állatok felébrednek és a másik oldalukra fordulnak. Ezért hívják nyájfordításnak is.

Január - Boldogasszony hava

- január 1. (Újév, Fruzsina): Amilyen az Újév napja, olyan lesz az egész esztendő. Igaz ez az időjárásra és a tevékenységekre egyaránt. Tilos a házimunka, főleg a szemetet nme szabad kivinni, mert elmegy vele a szerencsénk is. Ugyanakkor nem szabad ágyban sem maradni, mert akkor egész évben az ágyat nyomjuk. Lencsét, malacot, rétest kell enni, mert ezek "kitúrják" és "megnyújtják" a szerencsét, míg a szárnyas kikaparná, a hallal meg elúszna. 

Ólomöntéssel, gombócfőzéssel ilyenkor is meg lehet jósolni, mikor kel el a hajadon leány, sőt, az újévi kocsonya csontját, ha megeszi a kutya (és miért ne tenné), hamarosan lakodalom várható.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Az idei év köztéri karácsonyfái közül valószínűleg a budapesti Erzsébet téren álló viszi a pálmát. Pedig nem is fenyő, tűlevele sincs, sőt még igazi díszek sem csüngenek rajta, mégis több külföldi újság is beszámolt a létezéséről.

Stagnált a kukorica ára

Az ünnepek és az év vége közeledtével csendesebbre fordult a gabonapiac. Érdemben nem is változott a Magro Gabonaindex (MGX) értéke az 51. héten. A mutató december 23-án reggel 8773 ponton állt. Gyakorlatilag egyetlen gabonaféle ára sem változott érdemben. A kukoricára és búzára vonatkozó adatokat az alábbiakban részletesen olvashatja, további adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Jelentősen csökkent a kukoricapiaci szereplők aktivitása és az adásvételek száma is az 51. hétre. Mivel nem voltak jelentős, az árakat befolyásoló történések, csendesen csordogáltak az események. Ez összességében 39.936 forintos átlagárat eredményezett a Magro.hu piactéren. Most valószínűleg, már csak január 5-től indul újra piac. Akkortól egy lassú drágulás indulhat be, ami 3 hónap alatt 3-4 százalékkal emelheti meg a kukorica árát. A jelenlegi piaci várakozások alapján ez később 42.500 forintig növekedhet. Vérmesebb reményei már csak azért sem lehetnek a termelőknek, mert például a Stratégie Grains legfrissebb riportja szerint 2014-ben az EU-ban 74 millió tonna, a tavalyinál 15 százalékkal több kukorica teremhetett. Igaz az adatok még nem véglegesek. Mindenesetre, közép távon kínálati piac várható. Jelenleg 52 ezer tonna terményt kínálnak megvételre és 104 ezer tonnát keresnek a Magro piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2014. okt.

2014. nov.

2014.

48. hét

49. hét

50. hét

51. hét

Átlagár (Ft/t)

40 115

36 211

38 724

38 762

39 958

39 936

Kötési mennyiség (t)

11 117

16 794

2 950

2 715

4 470

3 115

Régi népélet naptára

A legnagyobb magyarországi betlehem - Vörs

December - Karácsony hava

52. hét:

- december 24. (Ádám-Éva): Ha karácsony éjjelén havazik, az nagyon sok jót ígér. Szenteste napján már nem végeztek mezei munkákat, a férfiak kisöpörték az udvart, tűzifát vittek be a házba, az asszonyok pedig főztek, sütöttek, pl. az ünnepi asztalra kerülő jézuskalácsot.

Az ivó- és a fürdővízbe almát és pénzt tettek, hogy egészségesek és szerencsések legyenek.

Az éjféli mise fontos szerepet tölt(ött) be december 24-én.  Pl. előtte a hajadon leányok házasságvarázslást hajtottak végre: olyan gyertya mellett öltözködtek, amely már világított lakodalomban, ezzel biztosítva, hogy hamar elkeljenek.

Az éjféli misére menet ostorcsattogtatással, fáklyákkal  vagy a templomkertben mindenféle zajkeltéssel igyekeztek távol tartani a rossz szellemeket

Úgy tartották, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok és kibeszélik gazdáikat. Ezt megelőzendő itatójukba petrezselymet, piros almát tettek, hogy egészségesek legyenek és ne tudjanak rosszat mondani tartóikról.

Aki elkészült a Luca-székkel, és az éjféli misén feláll rá, megláthatja a boszorkányokat. Ha észrevette őket, menekülni kell, mert ők is kiszúrják a kíváncsiskodót. A menekülés közben elszórt mák segít egérutat nyerni: amíg a boszorkányok szedegetik a szemeket, el lehet tűnni.

- december 25. (Karácsony): "Fekete karácsony - fehér húsvét." Ha ezen a napon borús az idő, esik vagy havazik, akkor szép nyár, jó termés lesz. A fordítottja is igaz: ha süt a nap, rossz nyár várható, és rossz lesz a termés is.

- december 26. (Karácsony, István): Ha szép idő van, jó termés lesz.

- december 27. (János): János-nap, ha borús, a termény igen dús - tartja a népi megfigyelés.

János napján szokás volt a boráldás. A középkorban még a templomban ittak a hívek a szentek tiszteletére, később  a családok már csak elvitték a bort a templomba, hogy a pap megáldja. A szentelt bor meggyógyította a beteg embert és állatot, megóvta a házat a gonosztól.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Fenyődilemma

Sokan már megvásárolták a fenyőfát karácsonyra, ami nem baj, ha kint tudják tárolni, hiszen az árusok, faiskolák se tesznek másként. Az eladásra szánt fenyőket általában már novemberben, de legkésőbb december elején kivágják, így mindegy, várunk-e az utolsó pillanatig.

Kishantos karácsonya

Mostanában kicsit csend volt Kishantos körül, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt volna semmi. Kishantos él, működik, még akkor is, ha ma 12 különböző bírósági per zajlik az ügyében. Mind a hatóságok, mind az „új nyertesek” rengeteg szabálytalanságot követtek el, amelyeket külön-külön kellett jogi úton megtámadni. Ezek során egymásnak ellentmondó ítéletek is születtek. Az egyik fő perben pl. első fokon a bírónő azt a döntést hozta, hogy a bíróság pályázatok ügyében nem dönthet. Természetesen a pereket folytatják, hiszen, ha a bíróságok továbbra is elhárítják a döntés felelősségét, akkor az azt jelenti, hogy ma nincs jogorvoslati lehetőség Magyarországon.

Korábban már itt a blogon is beszámoltunk arról, hogy ősszel többször is gyomirtózták a területet az új „bérlők”, amit a minisztériumi illetékesek tagadtak, pedig szemtanúk, sőt a talajból vett minták laboreredményei is bizonyították a glifozát nevű gyomirtó jelenlétét.

Bolye Ferenc 

Hogy jó hírekről is essen szó: Kishantos a megmaradt, saját tulajdonában lévő 1 hektáros területén elkezdte vegyszermentes zöldségek termelését. Működik a vidékfejlesztési központ is, amely szeptemberben például egy, a fenntarthatóságról szóló, nagy nemzetközi konferenciának adott otthont.

Ha máshogy nem is, azzal segíthetjük Kishantos ügyét, ha Az év agrárembere szavazáson biogazdálkodás kategóriában Bolye Ferencre, a kishantosi biogazdaság ügyvezetőjére szavazunk. 

Forrás 

Biztosan van a családban kert- és növényszerető, akinek esetleg még nem sikerült ajándékot találni; íme néhány ötlet, amelyekkel biztos örömet szerezhetünk. Van köztük olyan, amit ugyan egyszerűbb boltban beszerezni, de egy ügyesebb barkácsoló maga is elkészíthet: például a sünházat.

A sünház olyan, mint egy játék kutyaól. Akkor sem kell érte az üzletbe szaladni, ha nem hoz ilyet a Jézuska, elég pl. egy nagyobb cserepet felfordítva, száraz levéllel megtömve a bokrok alá rakni. Kombinált fogóval, vagy egy keskeny pengéjű fűrésszel készített bögrényi ajtólyukkal lehet becsalogatni a rovarfaló hasznos kisemlőst.

A mezőgazdaságban még ismeretlen, webes alapú konferencián vehetnek részt a magyar gazdák és agrárszereplők 2015. január 21-én és 22-én országosan. A Gazdag Gazda Webkonferencián a résztvevők otthonukból, irodájukból hallgathatnak agrártémájú előadásokat, amelyhez csupán internetkapcsolatra lesz szükségük. Az eladások az agrárkereskedésről és online marketingről szólnak, valamint segítenek egy egyszerű, a gazdaságukat, terméküket bemutató weboldal létrehozásában.

A nappali ragadozó madarakról szóló előző posztunkból már sok érdekes dolog kiderült, de a sor még hosszan folytatható, úgyhogy nem is hagyjuk abba.

Tudta? A békászó sas fészkéből csak 1 fióka repülhet ki

A békászó sas (Aquila pomarina) egyedülálló érdekességgel szolgál a szaporodás tekintetében. Késő tavasszal 2 tojás kerül a fészekbe, ám a kelés után drámai időszak következik: a 2 fióka közül csak 1 maradhat életben. Az erősebb fióka addig üti, marja a másikat, amíg az a folyamatos fizikai bántalmazásban és a táplálékhiányban el nem pusztul. Voltak kísérletek arra vonatkozóan, hogy a mesterségesen elszedett és később visszahelyezett fióka esetében megváltoztatható-e ez a folyamat, növelhető-e így a szaporulat. A válasz: igen. Úgy látszik, hogy az agresszió csak egy bizonyos ideig él a fiókákban, utána viszont békésebbé válnak, ugyanúgy, ahogy a kakukk fiókája is csak a kikelés után 3-4 napig dobja ki a mostohatestvéreit. A különbség annyi, hogy a békászó sasnál mindkét fióka probléma nélkül felnevelődik (felnevelődne), és bár ritkán, de erre a természetben (manipuláció nélkül) is van példa.

Régi népélet naptára

December - Karácsony hava

51. hét:

- december 17. (Lázár): Jelentése héberül "segít az Isten", ezért régen sűrűn könyörögtek hozzá a jó időjárásért is.

- december 21. (Tamás): Sok más téli naphoz hasonlóan e napon is meg lehet jósolni, ki lesz a majdani férj: az egyik módszer, elalvás előtt egy férfi alsóneműt kell a párna alá tenni, ami segít éjjel megálmodni, ki lesz a nagy Ő. A másik, hogy Tamás előestéjén a lányoknak vállal meg kell rázni a kaput, mert ha erre kutyaugatást hallanak, biztosan lesz kérőjük. (Semmit nem bíztak a véletlenre…)

Ebben az időszakban gyakori a disznóölés, ezért Disznóölő Tamásnak is hívják. A levágott jószág segít megjósolni a várható időjárást: ha nagy a mája, csikorgós lesz a karácsony. Ha Tamás napjára leesik a hó, akkor pedig békés, boldog lesz az ünnep.

Sok helyen úgy tartják, aki ezen a napon egyszer disznót öl, annak azután minden évben le kell vágnia valamilyen házállatot, különben Tamás pusztítja el valamelyik jószágát. Az ilyenkor vágott disznó hájának tamásháj a neve, amely nem avasodik meg, így gyógyítja a keléseket, kiütéseket. Másutt úgy tartották, hogy az e napon levágott disznó sózott vére gyógyítja a köszvényt.

Forrásért katt a képre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

December 13-a az egyik legérdekesebb nap az év folyamán: egyrészt Szent Lúcia (Luca) ünnepe, akinek neve a "lux"=fény szóból ered, nem csoda hát, hogy a szembetegek és a vakok védőszentje. Másrészt viszont a Gergely-naptár bevezetése előtt ez volt a téli napforduló napja, amikor a legrövidebb a nappal és a leghosszabb az éjszaka, azaz a sötétség, amikor a gonosz szellemek és a boszorkányok kedvükre dorbézolhatnak.

Mint sok mindenre, úgy a növénytartó edényekre is igaz, hogy a minőségük - ami magában foglalja a télállóságot is - egyenes arányban áll az árukkal. Ha jönnek a hidegek, a mediterrán növények kedvelői már rutinszerűen menekítik védettebb helyre a kényesebb zöldeket. Az edényekre ilyenkor kevesebb figyelem jut, pedig ezek többsége csak kellő előkészítés, védelem után vészel át több telet. Érdemes rájuk odafigyelni, mert sem az edények, sem az alátétek nem tartoznak az olcsóságok közé. A törött virágtartóban a növény tönkremegy, a lyukas alátét pedig szemétre való.

A drágább műanyag balkonládáknak meg sem kottyan a hideg

Tudta? Magyarországon 35 nappali ragadozómadár-faj fordul elő

A hazánkban előforduló fajok két rendbe tartoznak. A vágómadár-alakúak rendjének tagjai a keselyűk, héják, rétihéják, ölyvek, sasok, míg a másik rendbe a sólymok tartoznak. A ragadozó madarak határozása nem egyszerű, sok esetben kifejezetten nehéz.

Hazánkban a 4 leggyakoribb faj: az egerészölyv, a vörös vércse, a karvaly és a barna rétihéja. Érdemes megismerni a jellegzetességeiket, hogy legalább ezeket el tudjuk különíteni egymástól.

Az egerészölyv (Buteo buteo) a leggyakoribb ragadozónk. Leginkább télen lehet belőlük sokat megfigyelni, amint az utak mentén ücsörögnek a fákon, kerítésoszlopokon. Közepes termetű, de ha közvetlenül az autónk mellől röppen fel, könnyen láthatjuk hatalmasnak, és az ölyvből hamar "sas" lesz. (A szirti sas - csak összehasonlításképpen - kétszer nagyobb az egerészölyvnél!). Röpképére jellemző a tömzsi megjelenés, rövid nyak, rövid farok, a szárny közepesen hosszú, az alapjánál szélesebb. Reptében gyakran kering rövid köröket leírva. Télen ugyan elvonul egy részük, északabbról viszont nagy számban érkeznek hozzánk telelni, így télen lényegesen gyakrabban találkozhatunk velük.

Bizonyára sokunkkal előfordult már, hogy erdei sétákon, vagy egyszerű avarsöprögetés közben úgy tűnt, a levelekből képek állnak össze: egy mosolygós száj, egy arc, egy állat alakja. Ismerős lehet az az élmény is, amikor hazavitt levelekből, termésekből gyártunk "művészi alkotásokat". Justina Blakeney dizájnernél is így kezdődött az őrület, aztán mi lett belőle!

Stagnált a kukorica és a búza ára is

Kis mértékben, mindössze 1 százalékkal növekedett a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a 49. héten, de érdemben egyik gabonaféle ára sem változott. A mutató december 8-án reggel 8211 ponton állt. A kukoricára és búzára vonatkozó adatokat az alábbiakban részletesen olvashatja, további adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Az elmúlt napokban újra sok eső esett, így azok a gazdaságok és gazdák, akik még nem fejezték be a kukorica betakarítását, egyre nagyobb bajban vannak. A belvizes, sáros területeken lábon maradt növény várhatóan már csak fagyos időben kerülhet a raktárakba. Ilyen megye például Csongrád. A termény ára nem változott jelentősen a 49. héten a Magro.hu piactéren, maradt 39.000 forint alatt. Mind a hazai, mind a nemzetközi határidős piacokon növekedett ugyanakkor a kukorica ára, igaz, csak mintegy 3 százalékkal. A tavasz kezdetére 40.500 forintra nőhet a hazai ár. A kérdés már csak az, a tárolás költségeit kitermeli-e ez a lehetséges drágulás. Csak akkor egyértelmű igen a válasz, ha a mostani várakozásoknál nagyobb lesz a növekedés. December közepéig még jelentős forgalomnövekedésre lehet számítani a piacokon. Jelenleg a vételi pozíciók erősebbek: 28 ezer tonna terményt kínálnak megvételre és 110 ezer tonnát keresnek a Magro piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2014. okt.

2014. nov.

2014.

46. hét

47. hét

48. hét

49. hét

Átlagár (Ft/t)

40 115

36 211

36 980

36 997

38 724

38 762

Kötési mennyiség (t)

11 117

16 794

4 905

4 224

2 950

2 715

Régi népélet naptára

December - Karácsony hava

50. hét:

- december 8. (Mária): az egyik legnagyobb Mária-ünnep: a Szeplőtelen Fogantatás, illetve Zalában Földtiltó Boldogasszony, vagy Eketiltó Boldogasszony napja. Ilyenkor már semmilyen mezőgazdasági munkát nem lehet végezni. (Minek is?!)

- december 13. (Luca): "Szent Lucának híres napja, a napot rövidre szabja." A Gergely-naptár életbe lépése előtt Luca napjára esett a napforduló. Ilyenkor volt a leghosszabb az éjszaka, a legrövidebb a nappal. A hagyomány szerint ez a nap a gonosz elleni védekezés jegyében telik el: nem szabad kölcsönadni, vagy -venni és tilos a házimunka is. Ekkor kezdik faragni a Luca-széket, amely nagyon lassan készül, hiszen csak karácsonyra, az éjféli misére kell vele végezni.

Kinél december 5-én este, kinél 6-án reggelre érkezik a Télapó, másnak a Mikulás jön, egy biztos, ilyentájt kezdődik az Euphorbia pulcherrima, azaz a mikulásvirág tündöklése. A Mexikó trópusi vidékein őshonos növény gyönyörű piros levelei már az ott térítő ferencesek figyelmét is felkeltették: ők használták először karácsonyi dekorációnak.

Asztalunk a kertünk

Most, hogy a tél beköszöntével a kertész is beszorult a négy fal közé, nincs más választása, mint hogy nagyobb figyelmet szentel szobanövényeinek, vagy a lakást kezdi-folytatja zöldíteni.

Az alábbi ötlethez jó, ha van egy unalmas üveges dohányzóasztalunk (milyen jellemző szó - más nyelveken max. kávézónak hívják…), amely alig várja, hogy növényeknek adhasson otthont.

Elkezdődött az adventi készülődés időszaka, és ha nem akarunk kapkodni, jó, ha nekilátunk az ajándékötletek gyűjtésének és megvalósításának. A kertészkedőknek kézenfekvő, hogy portájuk terméseiből készítsenek apró, de ötletes ajándékokat. Az olyan egyszerű termékeket, mint a lekvár, szörp, bor, díszhagyma vagy pálinka furfangos csomagolással lehet egyedivé tenni.

Nem baj, ha a csomagolás szebb, mint a töltelék

4 százalékot drágult a kukorica, de emelkedett a búza ára is

5,5 százalékot ugrott a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a 48. héten köszönhetően annak, hogy mind a kukorica, mind a búza drágább lett a piactéren. A kukoricára és búzára vonatkozó adatokat az alábbiakban részletesen olvashatja, további adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Újra megérkezett az eső, és ezzel biztossá vált, hogy idén a kukorica betakarításának vége jócskán bele fog lógni a decemberbe. Ha egyáltalán befejeződik az idén. A termény ára jelentősen, 4,5 százalékot drágult a 48. héten a Magro.hu piactéren és ezzel megközelítette a 39.000 forintot. A 38.724 forintos átlagár egyúttal azt is jelenti, hogy immár karnyújtásnyira került a 40.000 forint is, ahova a piac a kukoricát az évé végére várja Magyarországon. A BÉT árutőzsdei szekciójában is 2 százaléknyi erősödést figyelhettünk meg. Ezzel együtt márciusra továbbra is 40.500, májusra 41.500 forintért szerződhetünk tonnánként. Világszerte inkább stabilan alakultak a kukoricaárak, sehol sem volt jelentősebb mozgás. Ahogy a napok telnek és egyre több kukorica kerül a raktárakba, ezzel párhuzamosan egyre többen jelennek meg az eladói oldalon is. December közepéig még jelentős forgalomnövekedésre lehet számítani a piacokon. Jelenleg 80 ezer tonna terményt kínálnak megvételre és 61 ezer tonnát keresnek a Magro piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

2014. okt.

2014. nov.

2014.

45. hét

46. hét

47. hét

48. hét

Átlagár (Ft/t)

40 115

36 211

36 950

36 980

36 997

38 724

Kötési mennyiség (t)

11 117

16 794

3 715

4 905

4 224

2 950

Régi népélet naptára

December - Karácsony hava

49. hét:

- december 1. (Elza): "Elza-napi éles szél, négyheti széllel jár." A meteorológiai tél kezdete. Ilyenkor fogták be a gazdasszonyok hizlalásra a karácsonyi pulykát.

- december 4. (Borbála): Ha a Borbála napján vízbe helyezett cseresznyefaág ("borbálaág") karácsonyra kivirágzik, az eladó lánynak közeli házasságra van kilátása. Vághatunk mellé aranyvesszőt, meggyfaágat, orgonát, bármilyen gyümölcsfaágat a kertből, így szép virágos csokrunk lesz karácsonyra. Igaz, az orgonának csak a levelei hajtanak ki, de az is nagyon mutatós.

Borbála-napkor többféle tevékenység is tilos: nem szabad fonni, mert ha rokkához nyúlnánk, Borbála bedobná az ablakon az orsót, a fonál kóccá válna, a marhák lábára tekeredne, azok pedig megsántulnának. Akárcsak Luca-napkor, nem szabad varrni sem, mert bevarrnánk a tyúkok fenekét.

- december 6. (Miklós): A Miklós-napi időjárás mutatja meg, mi várható karácsonykor: ha Miklós napján hó esik, vége az enyheségnek.

- december 7. (Ambrus): Ha a fagy elmarad, és enyhül az időjárás, karácsonykor jeges idő lesz.

Ambrus a méhészek és mézesbábosok védőszentje. A legenda szerint csecsemőkorában egy méhraj vette körül az udvaron. A méhek ellepték a bölcsőt, bemásztak a gyermek szájába is. Anyja ijedtében felkiáltott: Ha ez a gyermek életben marad, nagy ember lesz belőle! A csecsemőnek semmi baja nem lett, és a jóslat is bevált: Ambrusból püspök és nagyszerű szónok lett, a "mézajkú prédikátor".

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek