Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Nem kell feltétlenül mindent felfalni és meginni, ami a kertben termett, dísznek is szépek a megszáradt bogyók, vagy az iszalagok mini kosárkái. Számtalan trükkre van szükségünk ahhoz, hogy dobozba, vagy palackba zárva a bogyók, gyümölcsök, levelek frissek maradjanak, és a jégkásától a pálinkáig valamilyen formában túléljék a szezon zárását.

A fiatal gazdákat tömörítő Agrya évek óta azon munkálkodik, hogy kedvet csináljon a vidéken élő ifjúságnak kertjük, földjük megműveléséhez, illetve ahhoz, hogy helyben boldoguljanak ahelyett, hogy beköltöznének a városokba. A szemléletformálást már gyerekkorban el kell kezdeni, ezt célozza évek óta sikeres "Vesd bele magad!" programjuk, amelynek keretében vidéki óvodás és kisiskolás jelentkezők kapnak vetőmagot, hogy átélhessék a saját termesztésű zöldségek, fűszerek adta élményeket.

Másik törekvésük, hogy a városi fiatalokat összehozzák a vidéki fiatal gazdákkal: a "Vidék-Kaland" programról már többször hírt adtunk, ahol 35 év alatti városiak 1 hétig részt vehetnek jól működő családi gazdálkodások mindennapi életében, így testközelben megtapasztalhatják a gazdálkodás nehézségeit, szépségeit.

Talán sokan nem tudják, hogy van az évnek egy napja, amikor a világ konyhakertjeit ünnepeljük. 2004 óta augusztus utolsó vasárnapján - idén kivételesen egy héttel korábban - világszerte a haszonkertek kerülnek a középpontba: legyen az kis hobbikert, a családi ház mögötti konyhakert vagy közösségi kert.

A Konyhakerti Világnap (World Kitchen Garden Day) célja, hogy összehozzon kis helyi közösségeket, ahol a kerttulajdonosok együtt örülnek a saját termesztésű, egészséges zöldségeknek, gyümölcsöknek. Mindenki maga dönti el, hogyan ünnepel: lehet ez közös séta egymás kertjeiben, a szomszédok összedobhatják az ebéd vagy vacsora alapanyagait a kertjeikből, majd együtt megfőzik és el is fogyasztják. Aki inkább dolgozna ünnepnapon is, program lehet a közös gyomlálás vagy ültetés.

Csigafrász

A sok eső ugyan jó hír a gombászoknak, de a kertészek foghatják a fejüket, mert az állandó pára, nedvesség nem csupán a gombás megbetegedések melegágya, de a csigák is imádják. Akárcsak a növényeinket.

Az idei tavaszi és nyári időjárás nagyon kedvezett a fűszernövényeknek, a legtöbb őrült burjánzásba kezdett. Aki nem csak virágcserepekben vagy -ládákban tart bazsalikomot, oreganót, kakukkfüvet, lestyánt és társaikat, hanem egész fűszerkertje van, már egy ideje folyamatosan szüretelhet. Most gondoskodhatunk a téli tartalékokról, pl. úgy, hogy a levágott hajtásokat szellős, meleg helyen megszárítjuk. Szárító alkalmatosságokat készen is kaphatunk, de bármelyik elkészíthető otthon is. Ezekből gyűjtöttünk egy csokorral, hogy mindenki kiválaszthassa a leginkább megfelelőt.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek