A régiek szerint Simon Júdás napja (október 28.) környékén kell a káposztasavanyítást kezdeni. Azaz mostanában. Néhány ezzel kapcsolatos tanács a 19. századból.

káposzta.jpg

A' Gazdasszonyi munkákról

X. szakasz. A' Gyümölts befözésröl.

§. 113.

A' Fejes káposztának besavanyítása minálúnk minden házban tudva lévő dolog: de mégis nem minden házban talál az ember jó izű káposztát. Errenézve, én a' mit körülötte tapasztaltam, ide iktatom:

Régi népélet naptára

2012nov.JPG

November - Szent András hava:

44. hét:

- november 1. (Mindenszentek): Erre a napra már be kell fejezni az őszi munkákat. Időjósló nap is: aki a téli időjárásra volt kíváncsi, az erdõben levágott egy bükkfaágat. Ha az ág belül száraz volt, akkor enyhe télre lehetett számítani, ha nedves, akkor hideg és sok hó várható. Ha hull a hó ezen a napon, nem olvad el márciusig.

- november 2. (Halottak napja): Halottak napján tilos mosni, nehogy a hazajáró halott vízben álljon. Dolgozni sem szabad, mert megzavarja a holtak nyugalmát. Ha sok eső esik, sok felnőtt hal meg a következő esztendőben.

Tökös hétvége

Ma is folytatjuk a tökölést, annál is inkább, mert a hétvégén két tökös program is lesz, melyek némi rákészülést igényelnek. Aki amúgy is szokott tököt faragni vagy lámpást készíteni, annak nincs más dolga, mint néhányat a hóna alá csapni, és szombat este elbattyogni a Hősök terére. A Töklámpás Fesztiválon mindenki megmutathatja a tökét, és még segíthet is, mert a Gyermekétkeztetési Alapítványnak gyűjtenek tartós élelmiszereket. Részletek itt.

szellem2.JPGNéhány tavalyi példány

Októberi tökölős

A tavasz után az ősz a kedvenc évszakom főleg a színek és az illatok miatt. Ez utóbbiak közé tartozik a sült gesztenye és a sütőtök illata, mert nagymamám mindkettőt gyakran készítette. Igaz, gyerekkoromból csak a márványosan fehér héjú, lapított gömbölyű sütőtök hatalmas szeleteire emlékszem, de manapság már többféle közül válogathatunk.

P1050057.JPGNagydobosi óriástök

Pompás levélszíneket produkál az ősz. Különösen az olyan, mint a hetek óta tartó 2012-es. A káprázatnak egy fagyos éjszaka és utána egy alapos eső sajnos véget vet, és hamar ragacsos maszattá gyúrja a lehulló leveleket, de addig is élvezzük a színkavalkádot, amit a saját kertbe is be lehet hozni. A vidéki, kertvárosi területeken a túl élénk és nagyon sokféle növényszín együttes alkalmazása helytelen. Olyan színeket kell választani, amelyek a természettel harmonizálnak, nem pedig versenyeznek.

Tiszakürti arborétum.JPGTiszakürti arborétum

Régi népélet naptára

2012 okt.JPG

Október - Mindszent hava

43. hét:

- október 26. (Dömötör): Dömötör-napi hideg szél kemény telet jósol. A keleti országrészben Szent Demeter a juhászok pártfogója volt. Juhászújévnek is nevezik, mert e napon számoltak el a juhászok a gazdáknak, és ilyenkor hosszabbították meg a szolgálatukat. Az Alföldön sok helyen juhászbált, "dömötörözést" tartottak, ahol a juhászok birkapaprikást főztek, a juhásznék süteményt sütöttek.

- október 28. (Simon): Simon-Júdás napján kezdték Tokaj-Hegyalján a szüretet, melyről így szól a regula:
 "Rég felírta Noé Tokaj hegyormára
Hegyaljai kapás várj Simon Judára."

Sok helyen a Simon-napi hidegről szól a fáma: "Eljön a Simon, Júdás, dideregve fázik a gulyás." vagy "Mögérkezett Simon Júdás, jaj mán néköd põregatyás."

Ha szép az idő ezen a napon, a következő évben jó termés várható.

Igazi kertészkedős-kirándulós időt ígérnek a hétvégére, úgyhogy semmi okunk a szobában ücsörögni.

birs.JPG

- Ha még nem tettük, a dáliagumókat szedjük fel, és tegyük száraz, hűvös helyre. A kardvirággal és a gumós begóniával is ez a tennivaló. Gumóikat legjobb, ha homokba tesszük.

Fagyra várva

Ha nem jó az időzítés, az első fagyteszten kényszerből áteshetnek a telelőhelyükre készülődő, a kertben, balkonon élő kényesebb növények, és kiderül, melyik mennyire bírja a mínuszokat. Számos pozsgás növénynek már a plusz 5-6 fokos hűvös is megárt, ezekkel nem szabad várni, már most védettebb helyet kell nekik találni. Ha kint maradnak, akkor a túl bátor hobbikertészek már számolhatják veszteségeiket. Ha megtörtént a baj, máris gondolkodni lehet a pótláson.

DSCF8530.JPGA futómuskátlit nem érdemes teleltetni

A japánbirs

A japánbirs (Chaenomeles Japonica) csodás színű virágokkal örvendezteti meg a kertbarátokat minden tavasszal, de én most a termésére szeretném felhívni a figyelmet.

61643088620483022_uqMf3qq9_c.jpg

3 éve ültettem egy tő japánbirset a kertembe, ami eddig nem nagyon akart virágba borulni, de idén tavasszal már volt rajta néhány élénk rózsaszín virág. Nyáron nem is nagyon foglalkoztam vele, de most, legnagyobb meglepetésemre, alma nagyságú termések jelentek meg rajta. Kicsit utánajártam a dolognak, ezek bizony ehető birsek, kegyetlenül kemények, szóval csak úgy nyersen beleharapni nem ajánlatos. Viszont ízletes kompótot lehet belőle készíteni, csak sokkal hosszabb ideig kell főzni, mint a hagyományos almákat.

IMG_7472.JPG

A japánbirs a rózsafélék családjába tartozó nemzetség. Ezek a közkedvelt cserjék tavasszal hozzák élénk rózsaszín virágaikat, fás ágaik tüskések, ezért sövénynek is alkalmasak, birsalmatermésük ősszel érik be.

IMG_7476.JPG

Tápdús, jó vízellátású talajban, félárnyékban vagy napos helyen szépen fejlődnek, egyes fajtáik csupán félméteresre, mások akár kétméteresre is megnőhetnek. Meszes talajban lassabban fejlődnek (lehet, hogy az én kertemben is azért tartott ilyen sokáig, hogy virágokat hozzon, mert meszes a talaj). Szaporításuk egyszerű: lehet magról, tőosztással (én is így kaptam) és dugványozással is. Virágzás után metsszük csak meg, így a következő évben dúsabban fog virágozni.

Forrás

Mogyorós pele

Pelékkel viszonylag ritkán találkozhatunk, hiszen igen kis termetűek, ráadásul éjszakai életet élő rágcsálók. Hazánkban három (egyes források szerint négy) fajuk fordul elő: a nagy pele (Myoxus glis), az erdei pele (Dryomys nitedula), valamint a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius), a negyedik faj a kerti pele (Eliomys quercinus) lenne, amely nálunk csak az Északi-középhegység karsztos vidékein fordul elő, de ott is csak szórványosan.

800px-Haselmaus.jpg

Régi népélet naptára

2012 okt.JPG

Október - Mindszent hava

42. hét:

- október 15. (Teréz): Teréz napja sok helyen asszonyi dologtiltó napnak számított. Tartózkodni kellett mindenféle házimunkától, tilos volt mosni, kenyeret sütni, mert ha ezt megszegték volna, bajt hoztak volna a házra. A Délvidéken sok helyen ma is betartják ezt a szokást.

Ahol nem Ferenc napján, ott Teréz napján kezdődött a szüret, így a Balaton-felvidéken és Egerben, ahol „terézszedés” a neve.

- október 16. (Gál): A jövő nyári időjárásra enged következtetni, mert idén az időjárás már nem okoz gondot a gazdálkodóknak.

- október 20. (Vendel): A pásztorok védőszentjének ünnepe. A legenda szerint Szent Vendel a 7. században élt ír királyfi volt, remetéskedett, majd egy birtokosnál őrizte a nyájat. Főleg a Dunántúlon és a Jászságban e napon nem fogták be a jószágot és vásárra sem hajtották. A hortobágyi pásztorcsaládokban gyakran keresztelték Vendelnek a gyerekeket.

- október 21. (Orsolya): Amilyen az idő ezen a napon, olyan lesz a tél. Ha ezen a napon szép idő van, olyan lesz karácsonyig. Orsolya napján le kell szedni a káposztát, nehogy az esőtől megrepedjenek a fejek. Kőszeg környékén e napon kezdődött a szüret.

Az időjárás-jelentés szerint ma szinte mindenhol eső várható, de vasárnap talán már lehet kicsit tenni-venni, kertet téliesíteni.

- A fagyérzékeny növényeknek ideje helyet keresni a verandán, a pincében vagy végső esetben a garázsban.

- A tavaszi hagymás virágokat továbbra is elduggathatjuk, de pl. a tulipánnal akár novemberig várhatunk.

- Október a (gyümölcs)fák és cserjék ültetésének ideális időszaka, erről részletesen tegnapi posztunkban olvashattok.

untitled_3_copy-1.jpg

Program is lesz bőven, szerencsére 2 naposak, úgyhogy ha ma rossz az idő, holnap is lehet menni.

Növényültetés ősszel

Régebben az ősz volt a fák és cserjék fő ültetési szezonja, mert a szabadgyökerű és földlabdás növények voltak túlsúlyban a kereskedelmi forgalomban. A mai konténeres növények viszont szinte bármikor telepíthetők, de természetesen biológiai tényezők is befolyásolják a helyes időpont kiválasztását.

őszi növények.jpg

Milyen növényeket érdemes ősszel ültetni?

A Magyarországon nevelt fákat, földlabdás és szabadgyökerű cserjéket. Egyetlen kivétel a nyírfa, amely tavasszal jobban megered.

Sok kertbe került az idén új fügefácska. A szerencsésebbek már meg is kóstolhatták a jövevény különleges termését. A régi fügefa-tulajdonosok megtapasztalhatták, hogy egy termés még nem termés. Hosszú kínlódással lehet a melegkedvelő növényt a magyar telekhez idomítani.

fügefalás római módra.jpgFügefalás római módra

Sírok gondozása (x)

Kedves Olvasók!

Mindnyájan szeretnénk méltó módon megemlékezni halottainkról. Halottak napja közeledtével hadd ajánljuk figyelmükbe Megyeri Szabolcs: Sírok gondozása című könyvét, amelyből megtudhatjuk, milyen típusú sírhelyeket milyen szempontok alapján kell beültetni.

sirok_gondozasa3.jpg

Legkönnyebb a teljes felületükön kővel borított sírok ápolása. Ezeket a sírokat borostyánnal vagy varjúhájfélékkel keretezhetjük. Ha mégis más növényeket szeretnék használni, a könyvben több ötletet is találunk alacsony növekedésű, jól bokrosodó, gazdagon virágzó egynyári virágokra, vagy csak levelükkel díszítő szegélynövényekre.

A szerző tanácsait követve elhunyt szeretteink sírhelye minden évszakban tükrözi gondoskodásunkat.

A könyv, most 40% kedvezménnyel rendelhető meg a Cser Könyvkiadó webáruházában

Már nálunk is egyre népszerűbbek a garázsvásárok, ahol mindenki eladhatja feleslegessé vált dolgait, vagy olcsón beszerezheti a háztartásából még hiányzó cuccokat. Akár növényeket is.

Így tett egy idős angol házaspár Bedfordban. Egy helyi garázsvásárban vettek egy szép növényt, majd elültették a kertjükben. Hatalmas, gyönyörű bokrot neveltek belőle – a legnagyobb vadkendert, amit a helyi rendőrség valaha látott.

 UKNews091020120721419-1.jpg

Az illegálisan tartott növényt a rendőrség elkobozza és megsemmisíti, de az idős pár ellen nem indítanak eljárást.

Forrás

A legtöbb balkonnövényünk egy évadra szól: kikel a magból, szépen fejlődik, virágzik, majd meghal. Az egynyáriakkal így aztán nincs gondunk, ilyentájt már a komposzton landolnak. A helyükre ültethetünk csarabot (lánykori nevén erikát), díszkáposztát, árvácskát, így a hideg napokon sem maradunk csupasz virágládákkal. Télen a helyükön maradhatnak a szegfűfélék, kivéve a futószegfűt, mert az nem bírja a fagyot.

Kép5.jpg

Régi népélet naptára

2012 okt.JPG

Október - Mindszent hava

41. hét:

- október 9. (Dénes): Ha északról fúj a szél, és a csillagok is tündökölve ragyognak, kemény tél várható. Ha napnyugat felől fúj a szél, és felhős az ég, akkor enyhe tél lesz.

érett dió.JPG

Mára még gyönyörű napsütéses időt jósolnak, érdemes kihasználni akár kertészkedéssel, akár szabadidős programokkal, melyekből ezen a hétvégén is akad bőven.

Az aranysakál

Egyszer nagymamám azzal fogadott, hogy sakál jár a környéken, és a faluban már több tyúkot is elvitt. Természetesen nem álltam le vele vitatkozni, de magamban azt gondoltam, hogy sok az a nyolcvan év. Aztán olvastam ezt a cikket, sőt a birtokon személyesen is láttam egy példányt, amelyre a legnagyobb jóindulattal sem tudtam volna mondani, hogy róka. Rájöttem, hogy már megint tévedtem.

Canis aureus.jpg

Az őszi kerti nagytakarítás kiváló szerszáma a motoros fűkasza. Igazi univerzális pucoló. Messze sokoldalúbban használható, mint névadó rokona, a kasza. Mondják damilosnak is. A fű- és gazvágáson túl a "bátrabb" gaz, sőt csalitos irtására is alkalmas. Ehhez azonban nem elég a nejlonszál, szükség van a bozótvágó pengére is.

magas-fű-estén.jpgMagas fű esetén

A hétvégén nagy családi összejövetelt tartottunk a képen látható encián(fa) (Solanum rantonetii) árnyékában, melynek hatalmas méreteihez képest kicsi edény ad otthont. Ez némileg ellentmondásban áll a növénycsalád igényeivel, hiszen azt gondolnám, hogy a burgonya, a paradicsom és a padlizsán rokonaként az enciánnak is sok földre van szüksége. Persze, lehet, hogy ez is csak egy bizonyíték arra, hogy néném "zöldujjú" kertész, ami a családban eddig is köztudott volt.

blog2.JPG

Régi népélet naptára

2012 okt.JPG

Október - Mindszent hava

40. hét:

- október 4. (Ferenc): Ha ezen a napon ültettek kotlót, nyírfaágat tettek a fészekbe, hogy a csirkék el ne pusztuljanak.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek