Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A régi bölcsesség szerint a leanderek azt szeretik, ha fejüket tűzi a nap, a lábuk pedig vízben áll. Alapelvként érdemes ezt megjegyezni, azonban még néhány dologra figyelnünk kell, hogy igazi mediterrán virágözönnek örülhessünk teraszunkon.

kép4.jpg

A hosszú, szokatlan tél után növényeink már nagyon várták a tavaszt. A legtöbb teleltetőben február végén megemelkedett a hőmérséklet, sokan örültünk a meleg napoknak, de növényeinknek nem tett jót, hogy korán ébredtek téli álmukból. A márciusi hideg, sötétebb napok hatására a hajtások megnyurgultak, a levelek sárgultak. Az elnyúlt, sápadt hajtásokat a tavaszi nap megperzselheti, a szél könnyebben letöri. Felmerül a kérdés, mikor vigyük ki a leandert, visszavágjuk-e növényünket, és ha igen, milyen mértékben. Erre sajnos általános érvényű tanács nincs, mindig az időjárástól, a növény állapotától és a tartási körülményektől függ a döntés. Minden dézsás mediterrán növény esetében általános szabály, minél később be, és minél előbb ki! Ha megfelelő hűvös helyet tudtunk télre biztosítani, és nem indultak meg a hajtások, hamarabb mehet leanderünk a szabadba. A meleg teleltetőben kitört hajtások erősen fagyérzékenyek, ezért a már megindult növényeket csak teljesen fagymentes időszakban telepíthetjük ki.

Holnaptól napokig havas-napos időjárást ígérnek, ami a legjobb alkalom, hogy gyönyörű fotók készüljenek nemrég meghirdetett pályázatunkra. Komoly cégek ajánlottak fel értékes nyereményeket, úgyhogy igazán érdemes kattogtatni a fényképezőgépet! Mai posztunkban bemutatkoznak a felajánlók és a nyeremények. 

Névtelen.jpgAz AGRO.bio Hungary Kft. 2001-ben alakult azzal a céllal, hogy minél szélesebb körben megismertesse és elterjessze a BactoFil® mikrobiológiai termékcsalád használatát. Ezt a szabadalommal védett terméket mintegy 15 éves kutató- és fejlesztő munka során hozták létre magyar mikrobiológusok.

 A BactoFil® termékcsalád rövid időn belül vezető termékké vált a mikrobiológiai talajerő-pótló készítmények között, jelenleg közel negyven országban szabadalmaztatott. A cég által nyújtott komplex mikrobiológiai megoldások természetes módon biztosítják a talajok tápanyag-szolgáltató képességét és javítják a termékenységét.

A nyereménynek felajánlott ALGAFIX mikrobiológiai levélpermet természetes, élő balatoni zöldalgát tartalmazó készítmény, mely bármely dísznövény és a zöldségféle leveleire permetezve serkenti növekedésüket és fokozza az ellenálló képességüket. Minden évszakban használható, úgy, hogy a permet a levelek fonákját is befedje. Használata hetente indokolt, így látványosabb hatás érhető el. 

A Symbivit természetes eredetű mikorhizza gombákat tartalmaz, amely a növény egész életére szóló támogatást nyújt a virágos növények és zöldségfélék legtöbbjének, valamint a legtöbb fásszárú növénynek. A növény jobban fejlődik, több virágot és termést hoz. A gomba-gyökér kapcsolat miatt nő a növény tápanyag- és vízfelvétele.

A szerencsés nyertesek pedig Agro.bio pólóban kényeztethetik növényeiket a fenti termékekkel.

Cser_Logo.jpgA Cser Kiadó könyveinek széles palettáját már hosszú évek óta nagy számban színesítik a kertészeti témájú kiadványok. Az élvezetes stílusban íródott vagy fordított könyvek között a család minden tagja találhat kedvére valót. A szerencsés nyertesek 1-1 értékes kertészeti könyvet kapnak, melyekből megtudhatják, hogyan tervezzenek szép kertet vagy hozzanak rendbe egy már elfuseráltat, ill. milyen teendők vannak a kertben egész éven át.

Oazis_Logo.jpgAz Oázis Kertészet 1987-ben, családi vállalkozásként indult. Évről-évre fejlődött, terjeszkedett, melynek köszönhetően mostanra országos áruházlánccá nőtte ki magát. Magyarországon az Oázis honosította meg a „gardencenter” fogalmát. A Franchise rendszerben működő Oázis Kertészetek az ország legnagyobb szobanövény- és kiegészítőtermék-választékát, valamint jelentős faiskolai árukészletet kínálnak. A kisebb települések adottságaihoz és igényeihez alkalmazkodva létrejött egy újabb áruházforma, az Oázis Mini, mely csak tavasztól őszig várja a vásárlókat.

A nyereményként felajánlott vásárlási utalványok országszerte 18 kertészetben válthatók be, ahol bel- és kültéri dísznövényeken, növényápolási szereken és kellékeken keresztül, karácsonyi dekorációs kellékekig és ajándéktárgyakig minden beszerezhető. Az utalványok minden akciós termék vásárlásakor is érvényesíthetők. 

vitaf legkicsi.jpg A VITAFLÓRA növénytápoldat-család termelését és forgalmazását a 100 százalékosan magyar tulajdonú VITAFLÓRA Termelő és Szolgáltató Kft. végzi. Az első VITAFLÓRA márkanevű növénytápoldatok 1983-ban jelentek meg a piacon. A társaság kutatómérnökei azóta újabbakat fejlesztettek ki, melyeket szakkertészetekben történő tesztelés után hoztak forgalomba, így jelenleg 17 különböző összetételű folyékony tápoldatot és 3-féle táprudat kínálnak a felhasználóknak.

A felajánlott nyereményeket a legkedveltebb termékek közül válogatták: a VITAFLÓRA Muskátli és balkonnövény tápoldat az öntözővízzel adagolva biztosítja az összes tápanyagot és a hiánybetegségek megelőzéséhez szükséges mikroelemeket.

Az örökzöldek (fenyőfélék, tuják, borókafélék, tiszafák stb.) erőteljes, egészséges fejlődéséhez szükséges valamennyi makro- és mikroelemet tartalmazza a VITAFLÓRA Örökzöld növények tápoldat. Nagy magnézium-, kis sótartalma és savas kémhatása miatt kiváló táp rododendronok és azáleák talajához is.

A VITAFLÓRA Virágos növények és a VITAFLÓRA Levéldísznövények tápoldat a szobanövények egészséges fejlődését támogatja. A virágzó növények fokozottabb foszfor- és káliumigényét, míg a levéldísznövények nagyobb nitrogénszükségletét elégítik ki.

Amint látszik, érdemes pályázni a 100.000 forint összértékű nyereményekért. Elő a fényképezőgépekkel, várjuk a fotókat!

nyeremenyek_csik.jpg

Reggeli közben jó, ha növényeinkre is gondolunk. A kávézacc jótékony hatásairól írtunk már a blogon, hasonlóan hasznos a teafű is, de az igazán gondos kertész külön teát készít növényeinek.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek