Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Bár elég vállalkozó szellemű vagyok, ami ismeretlen dolgok megkóstolását illeti, a virágevés valahogy eddig kimaradt az életemből. Leszámítva persze a vörös (vagy réti) here szirmainak szívogatását a nyári bandázások során, meg néhány nagyon illatos rózsa titkos kóstolását.

Fotolia_32254302_S.jpg

Fürtös gyöngyike

Ilyenkor még mindig csak a korai virágok nyílnak, amelyek közül nagyon nehéz kedvencet választani, de nálam (fürtös) gyöngyike mindenképpen közéjük tartozik.

Csattanó maszlag

A nyárral a mérgező növények is burjánzásnak indulnak, úgyhogy ideje folytatnunk "gyönyörű mérgekről" szóló sorozatunkat. Következő áldozatunk a csattanó maszlag (Datura stramonium), mely több súlyosan mérgező növénnyel - nadragulya (Atropa belladonna); bolondító beléndek (Hyosciamus niger)- együtt gazdagítja a burgonyafélék családját.

Dél-Amerikából származik, Európában a XVI. században terjedt el, először botanikus, majd házi kertekben. Nálunk is gyakori: leginkább nitrogénben gazdag talajon, parlagokon, legelőkön, de művelt talajon, lakott területen is előfordul. Szinte bárhol találkozhatunk vele. Melegkedvelő, szárazságtűrő gyom.

A vakáció közeledtével újabb mérgező növényről kell szót ejtenünk: ez a júniustól virágzó nadragulya. Kedveli a világos erdőket, leginkább bükkösök szélén, az utak mentén nő. Így egy hétvégi kiránduláson, táborozás során bármikor találkozhatunk vele, ezért jó, ha tudjuk, hogy a mérsékelt égöv egyik legmérgezőbb növényéről van szó!

Gyerekbarát kert

"A kis herceg szemmel kísérte, hogyan jelenik meg rajta egy óriási bimbó, és sejtette, hogy csodálatos tünemény fog kibontakozni belőle."

Amikor kertet tervezünk, nem csak magunkra gondolunk, szűkebb és tágabb családunknak is otthon kell magát éreznie benne. Így otthona, "játszótere" és jó levegőt biztosító közege ez gyermekeinknek is. Nem mindegy tehát, milyen növénykultúrákkal, milyen kialakításokkal találkozik gyermekünk, miközben felnő. Ezer ötlet kavarog ilyenkor bennünk. A legerősebbek azok, amelyek eszünkbe juttatják gyermekkorunk kertjét, ahol fölnőttünk.

Milyennek is szerettük volna látni gyermekkorunkban a kertünket? Elsősorban vadregényesnek, kellő védettséget nyújtó zugokkal telinek, ahova el lehet bújni, lehet igazi kis gyermekbirodalmat építeni. Ugyanakkor utáltuk a szúrós, és mindenféle ragadós nedvet ontó ágas-bogas cserjéket, a hasadó fákat, amelyekre nem másztunk fel, mert tudtuk: könnyen törik.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek