Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A tél hiányának eddigi legpozitívabb hozadéka, hogy nagyon korán előbújt a medvehagyma (Allium ursinum). Nem kis örömömre már két hete megjelent a piacon (legalábbis nálunk), éppen jókor, mert tél végi zöldhiányomat ilyenkor már sem a brokkoli, sem a káposzta nem képes kielégíteni. Csak a szép sötétzöld medvehagyma!

Bár elég vállalkozó szellemű vagyok, ami ismeretlen dolgok megkóstolását illeti, a virágevés valahogy eddig kimaradt az életemből. Leszámítva persze a vörös (vagy réti) here szirmainak szívogatását a nyári bandázások során, meg néhány nagyon illatos rózsa titkos kóstolását.

Fotolia_32254302_S.jpg

Gyönyörű méreg!

Ahogy a gombáknál, úgy a virágoknál is gyakran fordul elő, hogy a legszebbek sokszor a legveszélyesebbek. Ezek közé tartozik az apró fehér vagy rózsaszín kelyheket bontó gyöngyvirág (Convallaria majalis). Május elejétől elsősorban tölgyesekben nyílik, de megterem lombos erdőinkben, ligetekben és bárhol, ahol nyirkos a talaj. Kedvelt kerti növény is, hiszen a talajban tarackszerű, vékony, elágazó rizómáival gyorsan terjed, árnyékos fák alatt is kiváló talajtakaró, a látványról és az illatról már nem is beszélve!

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek