Bár a hivatalos jelentések szerint sok helyen folyik már a szúnyogok gyérítése (szép szó, kifejezi a vérszívókkal folytatott szélmalomharc lényegét…), főleg, aki vízhez közel tölti a nyarat, nem biztos, hogy érzi ennek bármilyen hatását. Szerencsére van jó néhány növény, amelyek illata az emberi orrnak kellemes, a szúnyogok (meg egyéb repülő kellemetlenkedők) viszont utálják, így ezekből érdemes ültetni a bejárathoz, az ablak alá, és/vagy a kertbe, ahol ücsörögni szoktunk.

Csombormenta

 

Az árvacsalánfélék népes családjából kedvünkre válogathatunk: a csombormenta (Mentha pulegium), a borsmenta (Mentha x piperita) vagy a macskamenta (Nepeta) mindegyike jó szolgálatot tesz. Kezdő kertészeknek is sikerélményt nyújtanak, mert viszonylag igénytelenek, ám gyorsan nőnek. Ez utóbbi tulajdonságuk akár hátrány is lehet: ha nem akarjuk, hogy átvegyék az uralmat a kertben, inkább nagyobb cserépbe, edénybe ültessük. A macskamentánál pedig ne csodálkozzunk, ha a növénynek társbérlője akad. Ami a macskáknak élvezet, a szúnyogoknak bosszúság.

A szúnyogok a citromos illatokat sem kedvelik, ezért jó, ha körülvesszük magunkat némi citromfűvel (Melissa officinalis). A hűsítő italok ízesítése mellett a levelekkel bőrünket is bedörzsölhetjük, hogy távol tartsuk a vérszívókat. A citromillatú növények közül a citronella (Cymbopogon nardus) a leghatékonyabb, amely azonban nem áll közeli rokonságban az eddig felsorolt növényekkel. Ez a valódi fűféle inkább a póréhagymára hasonlít, de intenzív citromillata miatt a szúnyogriasztó készítmények alapanyaga. Ha növényt nem is sikerül szereznünk, néhány csepp citronellaolaj is nagyon hatásos.

Citronella, ami nem citromfű

A közkedvelt fűszernövények közül a bazsalikom, a rozmaring és a levendula is távol tartja a szúnyogokat (meg állítólag a legyeket is, de ez utóbbit nem tudom megerősíteni, mert nálunk a konyhaablakban a legnagyobb példányok éppen a bazsalikomlevelek között szoktak élvezkedni). A teraszra, a kerti utak mellé mindenképpen érdemes ültetni belőlük akár 1-1 cserépnyit, akár szegélynek is. Szépek, illatosak, és a szúnyogokon kívül egyéb kártevőket is elriasztanak (pl. a levéltetveket).

A fokhagyma hasznosságát nem kell bemutatni; jó hír, hogy szúnyogok ellen is hatásos. Mármint a növény. Fogyasszuk lelkesen, de nem a szájszagunk, hanem a levelek illata fogja elriasztani a kellemetlenkedő rovarokat.

A virágok közül a bársonyvirág (Tagetes) az egyik leghatékonyabb rovarriasztó. Az általa termelt piretrin természetes rovarölő szer, ezért nemcsak a virágoskertben, de a veteményes szegélyeként és a balkonon, teraszon is érdemes neki helyet találni.

Aki szereti a vanília illatát, szintén nyerésre állhat a szúnyogokkal szemben, mert ők állítólag nem. A kertben egy szép nyári orgona (Buddleia) lehet a megoldás, míg a teraszon a vaníliavirág (Heliotropium arborescens) veheti fel a harcot a vérszívókkal. Ezekről a növényekről korábban már írtunk itt.

Mivel a felsorolt növények mindegyike amúgy is szép és/vagy hasznos, egy próbát mindenképpen megér, hogy körbevegyük magunkat velük. Sok sikert!

Forrásokért katt a képekre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!