A gondos-szorgos kertészek már jó időben gondoltak az ínségesebb napokra, amikor nincs mindenféle fűszer frissen az ablakban vagy a kertben. Én nem tartozom közéjük, mert - bár úgy tartják, szárítani még a virágzás kezdetén érdemes az illatos-aromás növényeket – mindig akkor kapok észbe, amikor a mentáim, kakukkfüveim, rozmaringom stb. teljes virágpompába borulnak, és a meleg napoknak is vége.

Drying-Herbs-ⓒ-Michaela-at-TGE.jpg

Aki résen volt, kis csokrokban szellős, ám tűző naptól távol eső helyre fellógatta a raktározásra szánt fűszer- (és gyógy-)növényeket, majd néhány hét múlva szépen lemorzsolgatta a leveleket és jól záródó üvegekben vagy textilzacskókban elrakta a kamrába.

Ügyes kezű kertészeknek jó megoldás az alábbi emeletes fűszerszárító: csak néhány régi képkeret, szúnyogháló, egy szellős hely, ahova az egészet fel lehet akasztani, és kész is (elkészítés menete itt). Ha elmúlnak az esős napok, akár még most sem késő kipróbálni, bár lehet, hogy a fűszerleveleket érdemes már összeaprítva szétteríteni.

fűszerszárító.jpg

Azért a hozzám hasonlóan későn észbekapóknak sem kell elkeseredni, mert akad még néhány módszer, hogy a nyár ízeit, illatait télen is élvezhessük.

Sütőben is konzerválhatjuk pl. a kakukkfüvet, rozmaringot, zsályát: öblítsük le, salátacentrifugával szárítsuk meg, majd a sütőt a legalacsonyabb fokozatra (kb. 50-80 fok) állítva tegyük sütőlapra vagy rácsra az ágakat. A sütő ajtaját hagyjuk nyitva, hogy a pára folyamatosan távozhasson. 1-2 óra múlva száraz, ropogós, ám illóolajait megőrzött fűszereket kapunk.

Dry-Herbs-in-Oven.jpg

Aki nem szeretne sokat pepecselni, szárítgatni, főleg a puha levelű fűszernövényeknél (menta, bazsalikom, petrezselyem, zeller…) egyszerűen lefagyaszthatja a megmosott, megszárított egész vagy apróra vágott leveleket.

Jégkockatartóban mindez kiporciózva is működik: a fűszernövény leveleit kis vízzel leturmixoljuk, a kis rekeszekbe kanalazzuk, vagy az egész levelekre kevés vizet öntünk, majd amikor megfagyott, az apró kockákat, virágokat, szívecskéket – kinek milyen formája van otthon – átrakjuk egy zacskóba, hogy kevesebb helyet foglaljanak a fagyasztóban. Ugyanez működik gyümölcsökkel is, ami nagyon feldob akár egy pohár vizet vagy limonádét is.

Ice-Header-645x429.jpg

Víz helyett önthetünk a fűszerekre vajat vagy olívaolajat is a jégkockatartóba: az eredmény nem kevésbé látványos.

512x347xHerb-Oil-Cubes.jpg.pagespeed.ic.YEHjrPd7HU.jpg

Állítólag mikrohullámú sütőben is lehet fűszernövényeket szárítani, de én azt soha nem merném kipróbálni, mert ha az ember egy picit nem figyel oda (én sokszor), lángra lobbanhat az egész. Bevallom, én csak az egynyári fűszernövényeimből szoktam lefagyasztani, a többiek úgyis maguktól megszáradnak a tél folyamán. Pl. szalmagyopárom (amit nagyképűen currynek árulnak) már el is kezdte, mert tudja, "hova született".

P1010850.JPG

Bevett tartósítási mód még a sóban vagy cukorban eltevés, ill. a pestokészítés pl. bazsalikomból, medvehagymából, de az már a gasztrobloggerek asztala…

Források a képekre kattintva.