Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Húznak, mint a vadlibák

Aki e szólás lényegét élőben is át akarja élni, a hét végén húzhat Tatára, ahol november 29-én immáron 14. alkalommal várják a madarakat, természetet kedvelő közönséget. Az elmúlt évek alatt összegyűlt kérdésekből összeállítottunk egy csokrot, természetesen válaszokkal, miért érdemes ellátogatni a Tatai Vadlúd Sokadalomra.

Kis szerencsével még a szeptember második felében elvetett fűmag is megerősödhet annyira a fagyokig, hogy sikerrel átvészelje a telet. A szép gyepek tulajdonosai már megtanulták, hogy a nyár végi, őszi munkák közben egy szolid szellőztetésre érdemes időt szakítani, ezzel együtt sort kell keríteni a felülvetésre is. Ahhoz már nagyon ismerni kell a gyepalkotó fűfélék világát, hogy ilyenkor fajtakorrekcióval sikerüljön javítani, dúsítani a megkopott állományt. A profik ilyenkor csak egy-egy éppen hiányzó fűfajtát vetnek, de a hobbikertészek számára egyszerűbb, ha a gyephasználatnak és a környezetnek megfelelő magot vásárolnak.

A jól tartott gyep növényei 5-7 évig élnek

Régi népélet naptára


Szeptember - Szent Mihály hava

38. hét

- szeptember 17. (Zsófia): Ha ez a nap itt találja még a fecskéket, idén már nem érkezik meg a hideg.
A mennydörgés, villámlás azt vetíti előre, hogy szép "vénasszonyok nyarára” számíthatunk, de kemény lesz a tél.

- szeptember 21. (Máté): Egyes vidékeken "pelyvahétnek" hívják, azaz vetésre nem alkalmas. Máshol viszont éppen az a hét a búzavetés időszaka, amikor is a gazda tiszta ruhában, szótlanul szórta szét a megszentelt vetőmagot a gabonaföldön. Káromkodni tilos volt vetés közben.

Csillagászatilag az őszi napéjegyenlőség napja, ezután kezdődnek a szüreti mulatságok, pásztorünnepek.

A bortermést is megjósolja e nap időjárása: „ Ha Máté napján tiszta idő vagyon, a bornak esztendőre nagy bőségét várják.”

máj.1.JPG

 Május - Pünkösd hava

19. hét

- május 5. (Györgyi, Adrián): Ezen a napon nem szabad mezítláb vetni, mert bolhás lesz a növény.

- május 6. (Babevő János): Ilyenkor kell vetni a hüvelyeseket (bab, borsó, lencse), mert nagy valószínűséggel  már nem fognak elfagyni. "Aki János evangélista napjáig el nem vet, nem érdemes a jó szóra."

A Jászok napja is: 1745. május 6-án Mária Terézia a jászkunokat szabad parasztokká nyilvánította. Ennek emlékére 1991 óta Jászjákóhalmán minden évben megtartják a Jászok napját. 

mfa_1.jpg

Április - Szent György hava

18. hét:

- április 28. (Valéria): Férfiaknak dologtiltó nap: semmit nem szabad vetni. Amilyen a mai időjárás, 40 napig hasonló várható.

- április 30. (Katalin, Kitti): Termés- és időjósló nap: ha szép idő van, jó lesz a termés, ha nem, akkor ne is reménykedjünk! Dologtiltó nap is: tilos konyhai veteményeket vetni.

A héten május havába lépünk; nevét Maiáról, a föld termékenységének római istennőjéről kapta. A tavasz ünnepe részben a hónap első napjához, részben pünkösdhöz kapcsolódik.

Május – Pünkösd hava

- május 1. (Bánk): Sok helyen a legények az előző éjjelt az erdőben töltik, és reggel feldíszített májusfát állítanak kedvesük, esetleg lányrokonuk udvarába. A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának szimbóluma, és a legtöbb esetben szerelmi vallomás is: „Kelj fel rózsám, itt a májfa, jó éjszakát, vigyázz rája!”

- május 2. (Zsigmond): E napon kell vetni az uborkát, mert akkor jó termést hoz, de vetés közben nem szabad beszélgetni, mert hézagosan kel ki a mag. Nem jó, ha a gyerekek almával labdáznak, mert akkora jegek fognak esni, mint az alma.

- május 4. (Mónika, Flórián): Anyák napja minden országban máskor van, de a legtöbb helyen májusban ünneplik. Nálunk május első vasárnapján. Az anyák ünneplése az ókori Görögországban kezdődött, ahol Rheának, az istenek anyjának (és vele együtt minden édesanyának) tartottak tavaszi ünnepségeket. Magyarországon 1925-ben volt az első hivatalos anyák napja.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek