Az EU is védi a magyar termékeket: most éppen a kalocsai fűszerpaprikát. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint az Európai Bizottság július 3-án bejegyezte a "Kalocsai fűszerpaprika-őrlemény" elnevezést az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. Ezzel az 1000-et is meghaladó bejegyzett elnevezés között most már 5 fűszerpaprika szerepel, köztük a másfél éve bejegyzett szegedi is.
Aratófesztivál és Paraszt Forma-1
2012.07.07. 08:00 - sztroberri
Vasárnapra semmilyen enyhülés nem várható, ezért aki hisz abban, hogy melegre a meleg a legjobb orvosság, ráadásul vasárnap Mátészalka környékén jár (mondjuk a Nyírmeggyesi Meggyfesztivál után), mindenképpen nézze meg az Aratófesztivált Ópályiban.
Apukámnak ugyan nem voltak jó emlékei a gyerekkori aratásokról, én pedig kb. 30 évvel ezelőtt, a mostanihoz hasonló hőségben címereztem kukoricát 1 hétig, amit az ellenségemnek sem kívánnék, de kívülállóként jó bulinak tűnik a vasárnapi program. A versenyző csapatok először is erőt gyűjtenek az aratópálinkából, majd kézzel ugranak neki a búzának, kaszával vágják a rendet, sarlóval szedik fel a tarlóról a learatott növényt, és a belőle sodort szalmakötéllel kötik csomóba, majd kereszt alakú máglyákba rakják a gépi csépléshez.
Amíg a kézi kaszások, marokszedők, kévekötők és keresztrakók versenyeznek, a szakácsverseny résztvevői régi szatmári aratóételeket főznek, kemencében sül majd a kenyér és a tésztamaradékból készült lángos.
A nap fénypontja az előző évekhez hasonlóan az ebédet követő, ½ 4-kor kezdődő, a helyiek által Paraszt Forma-1-nek keresztelt szekérverseny.
Időre húzzák majd a régi, fából készült, vasakkal erősített szekereket, rakománnyal vagy üresen, és az eredeti Forma 1-ből ismert kerékcsere is fontos része lesz a versenynek.
A rendezvényt egész nap kulturális program egészíti ki: régi aratódalokat hallhatunk, tánccsoportok mutatják be az aratóbálok társastáncait. Sötétedés után tűzijáték búcsúztatja a napot, és végül hajnalig tart majd a mulatság.
Részletes program itt.
Mit csináljunk a hétvégén?
2012.06.30. 08:30 - pitypalang
Visszatért a sivatagi időjárás, azzal a különbséggel, hogy itt éjjel sincs hideg. A hétvégi teendőket is ehhez kell igazítanunk: kora reggel a legjobb elvégezni a betervezett munka nagy részét.
Fotó: P. Kovács Ágnes
- Ha valaki mostanában készül nyaralni, a kúszónövényeket elutazás előtt célszerű ellenőrizni, esetleg még egyszer felkötözni. A gyepet már ne trágyázzuk, mert fokozza a növekedést.
- A gyümölcsfákat folyamatosan figyeljük: a fagy sajnos a legtöbb helyen elvégezte a ritkítást, de a gombás betegségek sem kímélik az ágakat. A fertőzött részeket vágjuk le és égessük el, akárcsak a penészes gyümölcsöket.
- Ha vesszőszúnyog támadta meg a málnát, a fertőzött hajtásokat a föld színéig vissza kell vágni.
- Vethetünk karalábét, céklát, cukkinit, borsót, bazsalikomot. Ez utóbbi szereti a napot és a vizet, ne hagyjuk kiszáradni. Az évelő fűszernövényeket már kezdhetjük betakarítani és szellős, árnyékos helyen szárítani.
Akinek nincs saját kertje, de szívesen kipróbálná ezt az életmódot, Kecskemét közelében 3 napig részt vehet egy ökogazdaság mindennapjaiban. Az aktív nyaralás részletei itt.
A meggy és a méz kedvelőinek pedig ezen a hétvégén Szank ad otthont. Az ilyen programoknál általában szokásos falusi dáridó mellett a látogatók megismerhetik a helyi meggytermelők és méhészek termékeit. Részletek itt.
Egyébként meg pihenés, lehetőleg víz mellett. Például a fenti képen látható Cser-tó partján.
Jó hétvégét!
Mit csináljunk a hétvégén?
2012.06.23. 08:18 - pitypalang
A nagy kánikula a hétvégén kissé alábbhagy, legalábbis manapság már értékelni kell, ha 30 fok alá süllyed a hőmérséklet. Fázni nem fogunk, úgyhogy a kerti teendőket a kora reggeli és az esti órákra kell időzíteni.
- Javában zajlik a betakarítás, szedhetjük a cseresznyét, meggyet, őszi-és kajszibarackot, málnát, ribiszkét, igazi dőzsölős időszak ez.
- A málnaszüret utána a hajtásokat vágjuk le a talaj felszínén, majd a talajt takarjuk komposzttal és kéregmulccsal, és tartsuk nyirkosan, így elkerülhetjük a vesszőelhalást.
- A szamóca leveleit vágjuk vissza, adjunk neki szerves trágyát és komposztot. Ha a letermett ágyásokba idén már nem ültetünk semmit, vessünk angol (fehér) mustárt, mézvirágot zöldtrágyának. Így humuszban gazdag, jó termőtalajunk lesz.
- Egyébként meg a szokásos locsolás, fűnyírás és küzdelem a kártevők és a gyomok ellen.
Ha valaki a hétvégét a Balatonon tölti, látogasson el Tihanyba: érdekes és főleg illatos programnak ígérkezik a 8. Levendula Fesztivál. Szombat este kirándulás az Öreglevendulásba, napközben pedig ehető virágok kóstolója, levendulakötés, bábszínház. Részletes program itt.
Feldebrőn ma a ribizlié a főszerep: lekvárfőzés, -kóstolás, ribizlis ételek és színes programok. A falusias hangulatú rendezvény helyszíne a műemléktemplom környéke és a Tájház udvara. Részletek itt.
Aki pedig rózsás hangulatra vágyik, Szőregen (Szeged) a helye! A hagyományos Rózsaünnep már tegnap elkezdődött, de a lényeg a hétvégére esik. Szombat kora délután előadás kertbarátoknak a rózsáról, majd igazi karneváli hangulatot hoz a rózsafelvonulás, ahol több százezer szál virág díszíti az ünnepi menetet. Este még Rózsaboszorkányt is égetnek. Jó mókának ígérkezik, részletes program itt.
Szép hétvégét!
Mit csináljunk a hétvégén?
2012.06.15. 10:45 - pitypalang
Ha minden igaz, jön a kánikula a hétvégén, ami a kerti tennivalókat is megnöveli, legalábbis a locsolást illetően biztosan.
- A rózsák többsége mostanára teljes pompában virít. Az elszáradt virágokat óvatosan szedjük le, a levelekre vigyázzunk. Ha lisztharmatos, rózsarozsdás levelet találunk, azonnal távolítsuk el, és ne adjuk a komposzthoz.
- A komposztot is locsolni kell, ha hosszan tart a nagy hőség.
- Ezen a hétvégén is aktuális a gyümölcsszedés: szamóca, cseresznye, sok helyen már meggy, kajszi- és őszibarack is. A lehullott gyümölcsöt szedjük fel, így megelőzhetjük a gombabetegségek terjedését.
- Az egynyári virágok sok vizet és tápanyagot igényelnek, az elnyílt virágok eltávolításával további dús virágzásra ösztönözzük a növényt. Az esetleges hézagokat még most sem késő virágokkal pótolni.
- A paradicsom hónaljhajtásait rendszeresen csipkedjük ki, az alsó leveleket távolítsuk el.
- Az almamoly ellen helyezzünk ki feromoncsapdát, így jelentően csökkenthetjük a peterakást.
Ha pedig estére még nem fáradunk el, Szolnokon ma és holnap este Tiszavirág-hajótúrán élvezhetjük közelről a kérészek násztáncát, melyről tegnapi posztunkban írtunk.
A hétvégén indul a Magyar Nemzeti Parkok Hete Aggteleken, ahol szombaton a nagy hőség elől barlangtúrákba menekülhetünk. Részletes program itt.
Még egy esetleges esti program vasárnapra: az Alcsúti Arborétumban várhatóan vasárnap kezdődik a szentjánosbogarak rajzása. Ma még nem tudták biztosra mondani, ezért mielőtt útnak indulunk, vasárnap érdemes odatelefonálni. Elérhetőség itt.
Szép hétvégét!
Utolsó kommentek