Az EU is védi a magyar termékeket: most éppen a kalocsai fűszerpaprikát. A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint az Európai Bizottság július 3-án bejegyezte a "Kalocsai fűszerpaprika-őrlemény" elnevezést az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. Ezzel az 1000-et is meghaladó bejegyzett elnevezés között most már 5 fűszerpaprika szerepel, köztük a másfél éve bejegyzett szegedi is.

PaprikaKalocsa.jpg

A paprikát régen leginkább gyógyszerként alkalmazták, a magyar konyhában sokáig ismeretlen volt. Használata a 18. századtól lassan vált általánossá. Fűszerként eleinte csak az alföldi pásztorok és parasztok használták, ők jöttek rá, hogy a zsírban pirított vöröshagymához adva szép színt és ízt ad az ételnek. Ez lett aztán a híres-neves pörköltalap, ami a 19. század végére a magyar konyha jellegzetes része lett, a paprikaőrlemény pedig nélkülözhetetlen fűszer.

A mostani oltalom alá vétel több előnnyel is jár. Először is védelmet nyújt a hamisítások ellen, mivel az adott terméket csak a leírásban meghatározott területen és kritériumok alapján lehet előállítani. Ezt a terméken található címke jelzi, melyen a bejegyzés napjától meg kell jelennie az "oltalom alatt álló eredetmegjelölés".nek és a vonatkozó uniós szimbólumnak. Ez utóbbi bárhol Európában egyértelműen jelzi a vásárlóknak, hogy különleges minőségű termékről van szó, melynek jellegzetessége földrajzi származásából fakad. A fogyasztó így biztos lehet benne, hogy a „Kalocsai fűszerpaprika-őrlemény” alapja kalocsai paprika, és nincs benne pl. mínium, ha még emlékszünk erre…

torma.JPGHajdúsági torma

kamilla_735.jpg.ashx.jpg Alföldi kamillavirágzat

A Kalocsai fűszerpaprika-őrleménnyel az uniós nyilvántartás most már 11 magyar földrajzi árujelzőt tartalmaz: a Szegedi (téli)szalámi, a Budapesti téliszalámi, a Csabai kolbász/Csabai vastagkolbász és Gyulai kolbász/Gyulai pároskolbász, a Magyar szürkemarhahús, a zöldségek, gyümölcsök közül pedig a Szegedi paprika, a Hajdúsági torma, a Makói (vörös)hagyma, az Alföldi kamillavirágzat és a tavaly nyilvántartásba vett Gönci kajszibarack.

gönci barackfesztivál.jpg

Ez utóbbit idén először fesztivállal ünneplik meg: szombaton Boldogkőváralján még a csapból is gönci barack folyik majd. Részletes program itt.

Forrás: itt és itt.