Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A sebeiket nyalogathatták augusztusban a termelők

 

A termelők augusztusban is csak tehetetlenül szemlélhették a búzaárak tovább tartó „mélyrepülését”. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kukorica ára is várhatóan hasonló utat jár majd be, elmondhatjuk, nem jó most eladónak lenni. Ennek megfelelően a Magro Gabonaindex (MGX) értéke már alig érte el a 8000 pontot a nyár végén.

A globálisan nagy termés és az igen alacsony árak okozta első sokk után még az augusztus is a búzaárak további csökkenéséről szólt. A chicagói árutőzsdén 11%-os, Párizsban 7%-os esést láthattunk. A globális folyamatokba csak a rossz francia terméseredmények „zavartak” be. Jó hír lehet ugyanakkor a termelők és eladók számára, hogy augusztus végére stabilizálódni kezdtek az árfolyamok, ami akár a további árcsökkenés végét is jelentheti. Ekkor 133 USD-os és 155 EUR-os árfolyamon lehetett lekötni a búzát a legközelebbi lejáratra.

Itthon hozzávetőlegesen 5,2 millió tonna búza termett. Az árak továbbra is alacsonyak, de étkezési búza esetében stabilak. Egész augusztusban gyakorlatilag végig, alig valamivel 40 ezer forint alatt lehetett 1 tonnát venni. A takarmánybúza ára viszont emelkedni kezdett és már megközelítette a 37 ezer forintot tonnánként.

Itthon már megkezdődött a kukorica betakarítása is. Előzetesen 8 millió tonna, tehát igen jó termés várható. A Magro.hu fizikai piacán ezzel összhangban el is indultak lefelé az árak és immár a 40 ezer forintot közelítik. A határidős üzletkötések alapján ez az ár érdemben már nagy valószínűség szerint nem is fog változni ebben az évben.

Magro.hu gabonapiac búza kukorica

További adatok megtekinthetők a gabona árinformációs rendszeren, a Magro Gabonaindexen: http://www.magro.hu/magro-gabona-index/

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez

Nem tud véget érni a kukoricaárak gyengélkedése

A kukoricaárak - piactól függően - továbbra is csökkenő trendben mozognak. Ez nem is túl nagy meglepetés, tekintve, hogy az elmúlt hónapban ismét bő másfél százalékkal felfelé korrigálták a globálisan várható termésmennyiséget. A búza ára lefelé mozog az USA-ban, de inkább stabil vagy ingadozó a világ többi részén. A Magro Gabonaindex (MGX) aktuálisan már csak 8201 ponton állt. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Nagyot esett a kukorica azonnali ára hazánkban. Immár csak a 40 ezer Ft-os szintet kerülgeti és hol alatta, hol fölötte jár 1-2 százalékkal. A termény termelői ára 41 021 forint volt a Magro.hu fizikai piacterén a 34. héten.

Még mindig volt lejjebb a gabonaáraknak

A párizsi árutőzsde búzaárának kivételével lefelé mozogtak a gabonaárak a világban. Ami a többi piacon történik a búzával, annak érzékeltetésére lassan már elfogynak a szavak. A kukorica ehhez képest csak a szokásos utat járja: ahogy közeledik a betakarítás, csökkennek az árak. A Magro Gabonaindex (MGX) aktuálisan már csak 9457 ponton állt. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Ahogy közeledünk a kukorica betakarítása felé, úgy csökken napról-napra a kukorica ára mind a hazai fizikai, mind a határidős piacon. A termény termelői ára itthon 41 507 forint volt a Magro.hu fizikai piacterén a 31. héten.

A legközelebbi lejárat immár 9 százalékos mínuszban jár az egy hónappal és 14 százalékos mínuszban a negyedévvel ezelőtti helyzethez képest. A múlt pénteken tőzsdezáráskor kialakult 41 010 forintos árfolyamnál még lehet lejjebb.

Régi népélet naptára

Augusztus - Kisasszony hava

31. hét:

- Ha augusztus 1. és 10. között nagyon meleg van, hideg tél várható.

- augusztus 1. (Vasas Szent Péter): Ha eddig nem esik, jöhet a Duna vize is, nem lesz kukorica.

- augusztus 7. (Donát): Donát a szőlőskertek, a szőlősgazdák védőszentje. Főleg azért könyörögnek hozzá, hogy elűzze a jégesőt, villámcsapást. A csopaki borvidéken élő hagyomány úgy tartja, hogy a csopaki szőlőhegyeken Szent Donát áldása van.

Forrásért katt a képre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!

Még mindig a kukorica húzza a gabonapiacokat

Az árutőzsdék és az árupiacok hírei között mostanság kiemelt szerepet kap az időjárás. Egymást érik az előrejelzések a várható termésmennyiségről és az olyan jellegű találgatások, hogy az aktuális és várható időjárás hogyan és milyen mértékben befolyásolja azt. Nos, ezek a várakozások a 23. héten tovább hajtották felfelé a kukorica árát. A búzapiacokon pedig továbbra is a stagnálás volt az uralkodó. A hazai fizikai gabonaárak nem változtak jelentősen. A Magro Gabonaindex (MGX) értéke a múlt héten 10 120 ponton állt. A további részletekről, a hazai, illetve külföldi árutőzsdék történéseiről az alábbiakban olvashat. Részletesebb adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

A kukorica belső keresletének növekedése felbátorította az eladókat. Növekedett a kínálati ajánlatokban az ár, ám ezt a vevők - az információink szerint - nem minden esetben voltak hajlandóak elfogadni. Így összességében nem növekedett az országos átlagár. Ez a 23. héten maradt valamivel 42 ezer forint felett tonnánként a Magro.hu fizikai piacterén.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek