Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

"Ebbe a kertbe csicsóka pedig nem kerül!" - mondta ellenmondást nem tűrve kerti ügyekben már edzettnek mondható urbánus feleségem, miután egyik felvidéki kalandozásomból nejlonzacskónyi csicsókagumóval tértem haza. A göcsörtös bögök láttán talán igazat is adhattam neki, hiszen oly' kevés ideje van, hogy azt a konyhában múlassa, miközben finomságokat kell készíteni kényes ízlésű leányainknak és tömegételt az udvarlóknak. A szerzeményt tavasszal meg sem kóstoltuk.

Alapos tisztítást igényelnek a csicsóka gumók.JPG

Sebaj, hamar terv készült a gumók tudományos használatáról. Ha nem is értem el gyors gasztrosikert, legalább kicsiben megismerem a szép nevű növényt. Az ellenállás majd enyhül, gondoltam, ha előállok a bő terméssel és ragyogó népi receptjeimmel, mert a csicsóka igen egészséges étek: nyersen harapva, reszelve, vékony szeletekre vágva salátákhoz adható, párolva, főzve szószok készülhetnek belőle, de darabjaiból más gyümölcsökkel ízesítve turmixot is könnyedén lehet kotyvasztani.

A kertben és a konyhában nagy mennyiségű szerves hulladék keletkezik, amit számos gazda szemetesbe dob vagy eléget, ezzel rontva a környező lakosok életminőségét. Amennyiben törődünk a természettel és a környezetünkkel, válasszuk a hulladék hasznosításának legmegfelelőbb módját: alakítsuk át minőségi trágyává. Erről szól a komposztálás.

Cikk3_kép1.JPG

A hétvégén kicsit ködös, de fagymentes idő várható, úgyhogy még mindig lehet a kertben tenni-venni, de akár trópusi hangulatú programot is választhatunk a szürkeség helyett.

P1040519.JPG

Komposztálni jó!

Magyarországon fejenként átlagosan évi 430 kg-ot is meghaladó mennyiségű hulladékot termelünk. Ennek akár 45 %-a is állhat biohulladékból (településenként ez a szám 40-70 % között mozog), amit főleg a kertekben levágott fű, levelek, ágak, gyümölcsök, növényi hulladék, faforgács, konyhai hulladék tesz ki. A hulladék elégetése vagy illegális helyeken való lerakása veszélyes és törvénybe ütköző. Jobb, ha inkább hasznunkra fordítjuk a nyersanyagokat, és nem költünk mesterségesen előállított műtrágyára. Most induló sorozatunk ebben próbál segíteni.

cikk1_kép1.jpg

Kétféle kertészkedő van: aki komposztál, és aki szemétnek nézi az aranyat érő kerti (és konyhai) hulladékot. A komposztálás a szelektív hulladékgyűjtés tökéletes kiegészítője, ugyanis, ami nem mehet a különböző színű utcai tartályokba, abból növényeleség lehet.

komposzt_kas2.jpg

A komposzthalomba szinte minden rakható, így nemcsak a kertben keletkező csaknem összes szerves anyagot, de a konyhai hulladék harmadát is sikerülhet hasznosítani.

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek