A menzai koszton megedződve igencsak meglepődtem, amikor először olvastam a babér (Laurus nobilis) történetéről.
Apollónnak, a művészetek istenének első nagy szerelme Ladón folyamisten lánya, Daphné nimfa volt, aki azonban visszautasította a közeledést. Daphné Apollón elől a hegyekbe menekült, ám ő oda is követte. Bánatában Daphné megkérte Péneusz folyamistent, hogy segítsen rajta. Így amikor Apollón át akarta ölelni, Péneusz babérfává változtatta a nimfát. Ez persze nem szabadította meg Daphnét Apollóntól, mert az isten a fát szent növényévé tette, ezért hordott babérkoszorút, és Apollón isten szertartásaiban is kiemelt szerep jutott a babérnak. Többek között a delphoi jósdában is babérágat égettek, a jósnők babérlevelet rágcsáltak. De nemcsak a jósok, hanem a művészek jelképe is a babér lett: a legjobb költők (és katonák is) babérkoszorút kaptak, innen ered a koszorús költő vagy az ül a babérjain kifejezésünk.
A kora középkorban feledésbe merült a babér jelentősége, de a reneszánsz idején újra divatba jött az ókor sok más jelképével együtt.
Utolsó kommentek