Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Idén betartottuk a népi kalendárium útmutatását, és a balkonládák beültetésével megvártuk még Orbánt is, nehogy az utolsó fagyosszent keresztülhúzza a számításainkat.

Déli fekvésű balkonunkon (igazából gangunk, csak az nem hangzik olyan jól…) az évek során mindenféle egynyári virágot kipróbáltunk már. Vannak, amelyekről a szakirodalom is állítja, hogy bírják a sok és erős napsütést, mások a papírforma szerint inkább a félárnyékot kedvelik, nálunk mégis jól voltak/vannak.

Csodatölcsér

Ősszel már egyre kevesebb virág nyílik, de egyikük, a csodatölcsér (Mirabilis jalapa) egészen az első fagyokig hozza tölcsér alakú, illatos virágait. A virág másik neve estike, mely azon különös tulajdonságára utal, hogy virágai délután nyílnak ki, és reggel újra összecsukódnak. (Az angol neve is ezen a furcsaságán alapul: four o'clock flower.)

csodatolcser4.jpg

Valóságos csoda, hogy a háromhetes nyaralás idején a kertben a földben élő, s edényes növényeink közül egyik sem nyuvadt ki. Eddig nyaranta saját gyermekeink vállalták a felügyelettel együtt járó öntözést, most azonban az egyik udvarló és baráti köre kezelte a csapot.

Csokoládéfa másolata.JPGTöbb éves szünet után a terasz sarkában lapulva szép új barna leveleket hozott a "csokifa"

Az eddigi legsikeresebb akció zárult a napokban. Nem lebecsülve az itthon maradtak sikerét, türelmét és hozzáértését, de az elmúlt évek kudarcain okulva a balkon kényesebb növényeit strapabíróbbakra cseréltem, így a begóniákat a zápor- és kristályvirág váltotta, a muskátlihagyományt margarétafélék követték.

kristályvirág másolata.JPGA kristályvirág a teljes napon élvezi az életet

záporvirág másolata.JPG

Bőségesebb a hozam, ha időben eltávolítják az elvirágzott virágokat

Muskátli másolata.JPGElmaradt az elszáradt virág eltávolítása
 

Kicsit árnyékosabb helyre kerültek a leanderek, és kisebb lett a lombkoronájuk is. Az árnyék sokat segít, ha naponta nem ellenőrzik a növények nap- és melegtűrését. A fuksziákat is védettebb helyre húztam a nyaralás megkezdése előtt. Jó ötlet volt, ahogy az is, hogy mindegyik agyagcserépbe és ezen felül agyag kaspóba került, így a nagy meleg ellenére a gyökér hűsölhet.

Fukszia másolata.JPGTíz órától árnyékban a fukszia. Kicsit petyhüdt a melegben, de strammul bírja

A száznál is több terasznövény öntözését egy csepegtető rendszer végzi, ezt azonban ellenőrizni kell, s ha szükséges, a porlasztók, csepegtetők tisztítására, átmosására sort kell keríteni.

euforbia másolata.JPGMár öreg családtag az euforbiaoltvány, de eddig ilyen piros végű hajtásokat nem hozott. lehet, hogy virággal is megörvendeztet

A pozsgások is jól szerepeltek, igaz az egyik – feleségem szerint zöld marhatrágyára emlékeztető pletyni – levélrózsája elszáradt, de hosszú száron virágot hozott, amely ma már termésszerűségeket tartalmaz. Remélem, tudok majd magot fogni.

A hatalmas agávé nem bontott új levelet, viszont fiókái nyomulnak alulról. Az már csak szőrszálhasogatásnak tűnik, hogy megemlítem: az egyik, ládában ülő lonc penetráns mocsárszagot áraszt, valószínűleg eltömődött a túlfolyó nyílás, és pang a víz. Első menetben csökkentem a vízadagot, utána alulról vízsugárral megpróbálom átmosni a lyukakat.

Klemátisz másolata.JPGA nyár eddigi vesztese a klemátisz, a kis edény miatt nagyobb figyelmet érdemelne 

Nyári orgona másolata.JPG

Bőségesebb a hozam, ha időben eltávolítják az elvirágzott virágokat

A gyeppel, azon kívül, hogy nyírni kell, semmi baj. Egyetlen, pontos négyzet alakú kopásfolt éktelenkedik. Biztos ott állt napokig valami, de megfogadtam, nem szólok, és ki sem nyomozom, hogy mi volt az árnyékoló. Különböző egynyári vadfüvek ugyan nyomulnak a szélek felől, de ezekkel a következő fűnyíráskor végzek.

Mediterrán másolata.JPGA nemkívánatos élősködők közül ki kell szabadítani a leandert, harangvirágfácskát, szecsuáni borsot és a borszaj örökzöldeket

Szecsuáni bors másolata.JPG

Nemsokára kezdődik a borsszüret

A legtöbb munkát a szomszéd felől próbálkozó vadszőlő hajtások eltávolítása jelenti. Egyelőre úgy tűnik, hogy a golgotavirággal folytatott versengésben nyerésre áll a vadszőlő, de csak addig, míg elő nem szedem a pincírozó ollót.

golgota másolata.JPG

Egyre többen vállalkoznak arra, hogy ne csak a lakáson belül, hanem azon kívül is minél több zölddel vegyék körbe magukat. Szerencsére az egynyári és évelő virágok választéka évről évre bővül, így van miből mazsolázni. Az más kérdés, hogy ezek közül aztán mi érzi jól magát nálunk. Kevés az őshonos növény, így sokszor nehéz eltalálni, jó helye lesz-e erkélyünkön, teraszunkon a kiszemelt szépségnek. Ennek ellenére érdemes kísérletezni.

Illatok kertje

Ahogy közeleg a tél, egyre inkább elméleti síkra terelődik a kertészkedés. Ez jó alkalom arra, hogy eltervezzük, milyen legyen a kertünk jövőre. Az alábbiakban az illatos kert kialakításához adunk ötleteket.

Mindenkinek más a kedvenc illata. Van, aki a lilaakác bódító illatára esküszik és van olyan is, aki a tavaszi orgonaillattal nem tud betelni. Egy biztos, a kertben mindenképpen kell lenniük illatos növényeknek.

Lilaakác

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek