Kapanyél

A dió szóba került már néhányszor a blogon, de most, hogy leszüretelték az idei termést is, érdemes újra elővenni a témát. Egy posztba persze egyáltalán nem fér bele mindaz, amit a dióról tudni kell vagy érdemes, azért teszünk egy próbát.

Dióliget Lengyeltótiban

A szelídgesztenye (Castanea sativa Mill.) a bükkfélék (Fagaceae) családjába tartozó fa. Nyugat-Európában, Dél-Európa hegyvidékein, valamint a Kaukázusban őshonos, valószínűleg a rómaiak telepítették be Pannóniába. A szelídgesztenye közepesen melegigényes növény, a mi klímánkon szinte mindenhol megél, a téli kemény fagyokat, valamint a nyári nagy meleget egyaránt elviseli. Tőlünk északabbra is megél ugyan, de ott csak ritkán hoz termést.

Gyerekkoromban utáltam a spenótot. Pontosabban óvodás koromig nagyon szerettem, ezután jött egy hosszabb szünet, amikor rá sem bírtam nézni. Majd felnőtt fejjel ettem újra, és ismét megszerettem, de ekkor még csak a tányéromon láttam, nem foglalkoztam azzal, hogy néz ki maga a növény. Néhány éve már én is vettem spenótmagot, kipróbáltam az új-zélandi spenótot (Tetragonia tetragonioides) is.

Közönséges spenót

Kedvelem eme remek eledelt, mely veres, esetleg fekete levet ereszt. Rendre szedek gyermekemnek… is. Na jó, nem mekegek tovább.

Amikor életemben először ettem muszakát - bő 20 éve is van annak -, nem igazán foglalkoztam az összetevőivel. Finom volt, és kész. Csak jóval később tudtam meg, hogy az egyik hozzávaló a padlizsán. Akkor meg annak kellett utánajárni, mi fán is terem ez a zöldség.

Nem fán terem. Kelet-Indiából származik, manapság is a meleg éghajlatú országokban - Bulgáriában, Olaszországban, Romániában, Spanyolországban - a legelterjedtebb. Hozzánk valószínűleg török közvetítéssel került, innen a magyar neve: törökparadicsom. Konyhánkban még nem mindennapos dolog, pedig a hazai bolgárkertészek már 100 évvel ezelőtt is termesztették.