Kapanyél

Az Amerikában honos, főleg Mexikóban jellemző agávék egyes fajai kb. 40 év után borulnak virágba, majd el is pusztulnak. A mi éghajlatunkon a virágzás legfeljebb botanikus kertekben fordult elő, pl. 2010-ben a Szegedi Füvészkertben.

Az viszont igazi kuriózum, hogy botanikus kerteken kívül, magánházaknál (legalábbis fagymentes időszakban) szabadban tartott példányok virágozzanak. Meg az is ritkaság, hogy valaki ezt kivárja, mert nagyon sokan idő előtt megszabadulnak a növénytől, amikor vagy kinőtte a lakást, vagy már mozdíthatatlan. Ehhez képest csak augusztusban kétszer is megtörtént a csoda: a hónap elején egy szegedi családnál jelentek meg a bimbók a ház előtt tartott kb. 40 éves példányon.

A virágzó agávé a szegedi család háza előtt

Ezzel a felirattal találkozunk, ha a Füvészkert Pálmaházába lépve balra fordulunk. A táblához közelebb menve se derül ki sok minden erről a nem túl jellegzetes fáról. Mi most egy kicsit azért körbejárjuk az előbb említett óriás csalánfát (Dendrocnide excelsa) és rokonságát.

A csalánfák Ausztrália keleti partján és a Polinéz szigetvilág erdőszélein őshonosak. 6 fajukból mindössze kettő nő meg tényleg fa méretűre, a maradék 4 mindössze alacsonyabb bokrok formájában nyújt táplálékot számos rovarnak. A fák viszonylag nagy lombkoronájú, maximum 40 méter magasra megnövő fásszárúak. Mint általában az erdőszéli fákra jellemző, ez a 2 fafaj is gyors növésű, és nagy fényigényű. Fájuk puha, rostban szegény, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy miután elpusztulnak, kb. 2 év alatt teljesen elrothadnak. Virágzatuk apró virágokból áll, és az ágak villás elágazásában foglal helyet (bár sajnos virágzást a Füvészkertben a FitoFriday tagjai még nem látták soha).

Az e heti Füvészkerti séták témája ezúttal a 8. kerület szívében található japánkert lesz. Érdemes kicsit közelebbről körbejárni a távol-keleti kultúra ezen részét, már csak azért is, mert hazánkban még mindig zajlik a hanami, szabad fordításban a "cseresznyefa-virágzás nézése". Mi is ez pontosan, miért fontos a japánoknak, és egyáltalán, mitől japánkert egy japánkert?!

A japánkertek eredetéről számos feljegyzés van, de pontosan nem lehet megmondani, ki és mikor építette az elsőt. Kezdetben a császárok építettek ilyen kerteket, melyek számos ponton különböztek a maiaktól. Úgy nevezetett paradicsomi kertek voltak; tehát nem nélkülözték a pompát, hatalmas méretűek voltak, rengeteg pénzbe kerültek, és alapvetően különböztek az európai kertektől. Itt el is érkeztünk a japán kertészetre is nagy hatást gyakorló egyik legfontosabb dologhoz, a sintóhoz. A sintoizmusról dióhéjban annyit kell tudni, hogy egy többistenhit, ahol minden természeti jelenségnek van egy-egy istensége, egy kamija. Minden kami lakik valahol, egy fában, kőben, Napban; ezek a sintó szentélyek. Emellett a sintó vallás szerint a legszentebb, legtökéletesebb kategória a természet, ami a kertről alkotott képüket alapvetően meghatározza. Ezért ha bármilyen, akár császári, akár egy kisebb kertre ránézünk, az a benyomásunk támad, mintha a természet egy kis része lenne előttünk, mintha egy nagyobb tájat "összenyomtak" volna.

Az előző részben már ízelítőt kaphattunk a vegetáriánus életmód előnyeiről és hátrányairól, ma tovább folytatjuk az egyszerűnek egyáltalán nem nevezhető téma boncolgatását.

Sokan egyenesen szentségtörésnek, bűnnek tartják, ha valaki vegetáriánus körülmények között neveli a gyermekét. Sok a vita a szakértők között ezen téma körül, bár több kutatás is bizonyította már: az állati termékektől mentes, de megfelelően megtervezett étrend az élet minden szakaszában, beleértve a szoptatást és a gyermekkort is, kielégítő tápanyagbevitelt biztosít az ember számára. Nem gátolja a növekedést, sőt, egyértelmű egészségügyi előnyökkel jár. Ezt az Amerikai Dietetikai Szövetség és a Children's National Medical Center (USA) is elismeri, támogatja.

El lehet-e hagyni a húst, az állati eredetű termékeket mindennapjainkból? Ha igen, miért? Hogyan? És egyáltalán, mi tartozik ebbe a kategóriába? Ahány vegetáriánus, annyiféle válasz lehetséges e kérdésekre. Alapvető elvek, irányok azonban egyértelműen felismerhetők: ezekről írunk ma.