Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Legyünk kicsit japánok!

Ilyentájt nagyon jó dolog japánnak lenni, főleg Japánban. Az utóbbi években már március végétől virágzik az ország jelképének számító cseresznyefa, a sakura. Ez a tavasz ünnepe, egyben ott az év kezdete is, így érthető, hogy nagyszabású ünnepségek kapcsolódnak hozzá.

A cseresznyefa (sakura) virágzása Japán-szerte a tavasz ünnepe. Nagy ország lévén március végétől májusig is eltart a japánkertek egyik legfontosabb jelképe előtti tisztelgés. Sokféle fajtája létezik, fehér, rózsaszín, 5 szirmú vagy telt virágú. Az egyik legkülönlegesebb a Cerasus 'Yoko', amelynek levelei még nincsenek, amikor virágzik, így fa koronája egy összefüggő rózsaszín felhő. A japán cseresznyék közös tulajdonsága, hogy rengeteg virágot hoznak, de termésük jellegtelen, nem ehető. A legelterjedtebb fajtákról hasznos összefoglaló olvasható itt.

IMG_0489.JPG

Az e heti Füvészkerti séták témája ezúttal a 8. kerület szívében található japánkert lesz. Érdemes kicsit közelebbről körbejárni a távol-keleti kultúra ezen részét, már csak azért is, mert hazánkban még mindig zajlik a hanami, szabad fordításban a "cseresznyefa-virágzás nézése". Mi is ez pontosan, miért fontos a japánoknak, és egyáltalán, mitől japánkert egy japánkert?!

Japanese-Garden-3.jpg

A japánkertek eredetéről számos feljegyzés van, de pontosan nem lehet megmondani, ki és mikor építette az elsőt. Kezdetben a császárok építettek ilyen kerteket, melyek számos ponton különböztek a maiaktól. Úgy nevezetett paradicsomi kertek voltak; tehát nem nélkülözték a pompát, hatalmas méretűek voltak, rengeteg pénzbe kerültek, és alapvetően különböztek az európai kertektől. Itt el is érkeztünk a japán kertészetre is nagy hatást gyakorló egyik legfontosabb dologhoz, a sintóhoz. A sintoizmusról dióhéjban annyit kell tudni, hogy egy többistenhit, ahol minden természeti jelenségnek van egy-egy istensége, egy kamija. Minden kami lakik valahol, egy fában, kőben, Napban; ezek a sintó szentélyek. Emellett a sintó vallás szerint a legszentebb, legtökéletesebb kategória a természet, ami a kertről alkotott képüket alapvetően meghatározza. Ezért ha bármilyen, akár császári, akár egy kisebb kertre ránézünk, az a benyomásunk támad, mintha a természet egy kis része lenne előttünk, mintha egy nagyobb tájat "összenyomtak" volna.

japan_kert_9_500515_17477.jpg

IMG_0513.JPG

A hétvégén gyönyörű idő várható, így a kertészkedés mellett egyéb szabadtéri programokat is tervezhetünk.

- A gyepet ideje kicsit átgereblyézni, átszellőztetni, hogy a fűszálak gyökerei levegőhöz jussanak.

- A leandereket fokozatosan szoktathatjuk a kinti léthez, most, hogy már nem várhatók éjszakai fagyok. Ha már nagyon kinőtték a cserepüket, át is ültethetjük, de az is elég, ha a gyökérzetet kicsit visszavágjuk, és a régi edénybe visszaültetjük.

- Megkezdhetjük a szoba- és a dézsás növények tápoldatozását.

- Elvethetjük az illatos virágú kúszónövények magjait (pl. szagos bükköny, hajnalka).

- A virágládákat is elkezdhetjük beültetni, bár még nem olyan gazdag a palántaválaszték.

- Az ablakpárkányon dédelgetett fűszernövényeink is kikerülhetnek, és az egynyáriak palántáit is elültethetjük.

A hirtelen nyáriasra fordult jó idő a programszervezők fantáziáját is megmozgatta, úgyhogy van választék bőven.

Saját kert hiányában a budapestiek a Városligetben tehetik ma hasznossá magukat, ahol önkénteseket várnak közös virágültetésre: több mint 20 ezer virág telepítésével új rekord születhet. A lelkes kertészek fákat ültethetnek, játszótereket tisztíthatnak, a ligetben található padokat és sportpályákat festhetik le. Randipad is készül magyar költők, írók tollából született szerelmes idézetekkel. Még nem késő elindulni, részletek itt.

A Füvészkertben a hétvége a virágzó cseresznyefák ünnepe. A Sakura-programok egész napos szórakozást hozhatnak a kilátogató családoknak. Mindkét napon ingyenes vezetés, a részletes programok itt

Aki még nem tankolt fel eléggé medvehagymából, vasárnap Budaörsről indulhat egy 12 km-es túrára. Az utóbbi években akkora divat lett e korai vitaminbomba gyűjtése, hogy egy-egy ilyen szervezett szedésen tömegek vesznek részt. Ezért változtak a szabályok is: egy ember egy nap max. 2 kg-ot gyűjthet engedély nélkül, és ügyelni kell arra is, hogy ne hagymástól tépjük ki a növényeket. A túra részletei itt.

Gyenesdiáson egész hétvégén Rügyfakadás-Tavaszünnep fesztivál főzéssel, kirándulással, jó hangulattal.

Április 22. a Föld Napja, de a rendezvények már a hétvégén elkezdődnek országszerte. Vasárnap Budapesten a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezésében egész napos természetismereti vetélkedő gyerekeknek a Pál-völgyi kőfejtőbenA Föld Napjához kapcsolódó egyéb programok közül pedig itt lehet szemezgetni.

Jó hétvégét!

Virágpompás hétvége

A mostani szeszélyes időjárás miatt elég nehéz előre tervezni; hol hideg van, hol szél, hol eső, vagy mindez együtt. Ezért a hétvégére kinti és benti programot is ajánlunk.

A benti a 15. Európai Orchidea Kongresszus és Kiállítás, melyet 1969 óta 3 évenként rendeznek meg. A beadott pályázatok közül az idei rendezés jogát a Magyar Orchidea Társaság nyerte el. Már tegnap megkezdődött a program a SYMA Rendezvénycsarnokban, de még senki nem maradt le semmiről, mert vasárnap estig látogatható a kiállítás.
Ma minden két órában kisorsolnak egy cserepes orchideát, úgyhogy, bár péntek 13-a van, valakiknek mindenképpen szerencsés napja lesz. Részletes program itt.

A kültéri program a Sakura Ünnep a Füvészkertben. A sakura szó a cseresznyefát és annak virágát jelenti, amely Japán nem hivatalos nemzeti virága. Évszázadok óta ünnepelik, amikor tavasszal virágba borul a több tucat fajta cseresznyefa. A virágzás időszaka a hanami, melynek jelentése virágnézés, de általában csak a cseresznyére értik.
Ilyenkor az emberek kivonulnak a cseresznyefák közé, piknikeznek, gyönyörködnek a látványban.

Idén Tokióban és Budapesten is egy időben borultak virágba a cseresznyefák. A múlt hétvégén ugyan nagyon hideg volt, de most, ha az eső el nem mossa, szinte ugyanazt élhetjük át a Füvészkertben, mint a japánok hazájukban. Részletes program itt. 

Kedvcsinálónak pedig még néhány fotó tavalyról.

 

Szép hétvégét!

Hirdetés

Közösség

Szeretjük

Kapanyel.png
szineslogo.png

Szakértőink

Kérdésekkel, problémákkal fordulhattok közvetlenül szakértőinkhez:
Bálint Károly Czauner Péter
kertépítő kertészmérnök
Vagy észrevételeiteket, kérdéseiteket megoszthatjátok velünk is:

Hirdetés

Utolsó kommentek

Könyvajánló

Feedek