Ahogy közelednek az ünnepek, a lakás díszítgetése mellett az illatoknak is egyre fontosabb szerep jut. A drogériákban kapható szagűzők nagyon népszerűek, de minek költenénk ilyesmire, ha magunk is könnyen készíthetünk - ráadásul természetes - illatosítókat.

5140_1.jpg

A lakásban terjedő illatoknak persze nem csak karácsonykor van nagy szerepe: ingatlanosok szokták ajánlani, hogy véletlenül pont fahéj vagy frissen sült sütemény illata lengje be az eladni kívánt lakást, amikor a potenciális vevő érkezik. Személyes élményem ezzel kapcsolatban, amikor lakáskeresésnél az egyik helyről szinte menekültünk az átható babgulyásszag miatt, pedig elvileg nem lett volna rossz a hely. Sebaj, utólag már jobb, hogy így történt.

Visszatérve az ünnepekre: a ráhangolódásnak is része, hogy az ilyenkor jellegzetes illatokkal vesszük körbe magunkat: narancshéjat dobunk a fűtőtestre, almakarikákat szárítunk, szegfűszeggel tűzdelünk tele narancsot, mandarint. A természetes illatosítókhoz télidőben is szinte minden kéznél van. Nincs más dolgunk, mint az orrunknak és lelkünknek kedves illatú gyümölcsöket, fűszereket társítani, üvegben, tálban szépen elrendezni, vízzel leönteni, majd párologtatni.

5146.jpgA legklasszikusabb téli illattestvérek a narancs, a fahéj, a szegfűszeg, a szegfűbors és a csillagánizs.

5149.jpgA narancshoz jól illik a gyömbér is, frissen szeletelve vagy por alakban egyaránt.

5147.jpgA citrom mellett látványban és illatban is szép a rozmaring és a vanília - használhatunk illóolajat is az intenzívebb hatás érdekében.

5148.jpgA lime nyáron is, télen is jól kijön a mentával, de a kakukkfű sem áll neki rosszul.

5143.jpgHa már karácsony, akkor fenyőág babérlevéllel és szerecsendióval.

Mindenki kísérletezhet kedvére, ráadásul az illatosítókat előre is elkészíthetjük, és ha még nem melegítettük fel, a hűtőben akár 2 hétig is elállnak. Az üvegeket le is lehet fagyasztani, ha az anyag bírja, és szükség esetén csak előkapjuk, felmelegítjük és élvezzük az illatokat.

A fűszernövényekkel is bátran kísérletezhetünk, bár a fásodó szárúak bírják jobban, és nekik erősebb az illatuk is (rozmaring, zsálya, kakukkfű, levendula...). Ha nincs kéznél, akkor az őrölt változat is megteszi, igaz, az esztétikai élmény így szenved némi csorbát.

A párologtatásra több lehetőségünk is van: ha nagyobb légtér illatosítása a cél, legjobb, ha nagy edényben a tűzhelyre tesszük a hozzávalókat, és hagyjuk, hadd párologjon az aromás víz. Ennek egyetlen hátránya, ha az eltávozott vizet elfelejtjük pótolni, mert az égett narancs vagy citrom szaga már nem annyira dobja fel a hangulatot.

Kisebb üvegeket rakhatunk a fűtőtestre vagy más melegítő alkalmatosságra, ill. tölthetjük az alapanyagokat mécsessel működő párologtatóba.

5141.jpg

Egy-egy ilyen összeállítás többször is felmelegíthető, igazából az illata még akkor is nagyon finom, amikor a látvány már nem feltétlenül vállalható. Viszont pillanatok alatt elkészül az új! Ajándéknak is kiváló, utolsó pillanatban eszmélőknek jó ötlet lehet.

5219.jpg

Illatos szép napokat!

Ötlet és képek innen.