Mert ha nem, most megteheted! Mindig öröm hírt adni a város zöldítését szolgáló kezdeményezésről, főleg, ha ehhez még jótékony célok is kapcsolódnak. Egyedülálló faültetést szervez a segítettem.hu, Rákosmente Önkormányzata és a WeWood  2013.október 29-én 10 órától Budapesten, a XVII. kerületi Széchenyi utcában.

Segitettem_BB_504x238.jpg

A WeWood egy amerikai cég magyar leányvállalata, amely gyönyörű fa órák értékesítésével foglalkozik hazánkban. Az USA-ban minden eladott óra után az American Forest ültet egy fát. A magyar forgalmazó úgy vélte, hazánkban is meg kell honosítani ezt a kezdeményezést. Így talált egymásra a két szervezet és tűzte ki az október 29-i napot, hogy az időközben csatlakozott sok támogatóval és önkéntessel közel 200 facsemetét elültessenek.

Az ültetésnek több célja is van: elsősorban felhívni a figyelmet arra, hogy együttes erővel nagy dolgokra is képesek vagyunk, ami a segítettem.hu „ars poetica”-ja is.  A segítő oldal éppen azért jött létre, hogy a hétköznapi „hősöket” összekösse, a honlapon ugyanis mindenkinek lehetősége van anyagiaktól mentes segítséget kérni illetve felajánlani.

Erre példa, hogy nemrégiben egy multinál dolgozó HR-es felajánlotta, szívesen kijavít néhány önéletrajzot, egy újabb felajánló időseknek segített bevásárolni, mások szegény családoknak gyűjtöttek ruhát, tűzifát, egy ügyvéd pedig jogi tanácsot adott azoknak, akiknek például vitás ügye volt szolgáltatókkal vagy bankokkal.  A felajánlók tehát igen széles körben tudnak segíteni az arra rászorulóknak.

A segítettem.hu és a WeWood célja a mostani közös fővárosi faültetéssel, hogy megalapozzon egy olyan eseménysorozatot, amely tudatosítja bennünk, mennyire fontos a környezet, és az is, hogy tegyünk azért, ahol élünk, emellett pedig ne csak karácsonykor jótékonykodjunk, hanem az év minden napján próbáljunk segíteni valakin.

Ezt vallja az esemény két arca - Rippel Ferenc artista előadóművész és Való Gábort a TV2 - Napló című műsorának riportere - is, akik a szervezőkkel együtt sok szeretettel várnak minden érdeklődőt és leendő segítőt a XVII. kerületi Széchenyi utcában kortól és nemtől függetlenül, mert az ásásban és az ültetésben is elkel a segítség.

Erre a napra a kapanyélről mi is ásóra váltunk, reméljük, sokan velünk tartanak!