A Kapanyél e-mail címére egyre több kérdés érkezik, ezért úgy döntöttünk, hogy a legtöbbeket foglalkoztató, ill. a legérdekesebb kérdésekre egy-egy posztban válaszolunk. Ezzel új sorozatot indítunk útjára, hetente egyszer. Természetesen a sorozatból kimaradó kérdésekre továbbra is e-mailben válaszolunk.

Az első téma lassan aktuális lesz, hiszen minden jel arra utal, hogy közel már a tavasz. Nézzük hát, miből érdemes magaságyást építeni Bálint Károly kertépítő szakértőnk szerint.

A magaságyások, vagy más néven kiemelt ágyások építőanyaga nagyon sokféle lehet, a lehetőségeknek pénztárcánk vagy ízlésünk szabhat csak határt. Célszerű a ház és a kert stílusához igazítani: jó, ha az épület és a burkolat domináns anyagai, például fa, terméskő, műkőtermékek, tégla stb. határozzák meg az ágyás falának stílusát úgy, hogy az összkép harmonikus legyen. Törekedjünk az egyszerűségre, illeszkedjen a kerthez, ne tűnjön külön egységnek! Véleményem szerint szép megoldás, ha a kiemelt ágyás fala nem látszik, takarjuk alacsonyabb növényekkel, főleg örökzöld cserjékkel.
Vagy egy fajtával vegyük körbe, vagy kombinálhatjuk is az elé ültetett növényeket. Erre a célra alkalmas a sárga tarka levelű kecskerágó (Eunymus fortunei ’Emerald’n gold), a mirtuszlonc (Lonicera nicida ’Elegans’) vagy a törpe bukszus (Buxus sempervienc ’Suffruticosa’). Magasabb ágyásoknál a felsorolt cserjék nagyobbra növő „rokonait” használjuk. Azért is ajánlom ezt a megoldást, mert így a legolcsóbb anyagokat is alkalmazhatjuk ágyástámasztás céljára. A lényeg, hogy tartós legyen, és a vizet ne engedje át!

Az alábbi fotókon látható néhány házilagosan épített vagy szakember által kivitelezett megoldás, ki-ki válogathat kedve és pénztárcája szerint.

1. Az egyszerű, szárazon rakott fal a természetes hatású kertekbe ajánlható. A föld felől vízzáró lemezszigetelés szükséges. Kisgyermekes családok tartózkodjanak a fotón látható megoldástól, mert könnyen bontható!

2. A deszkakerettel megoldott ágyáskiemelés is egyéni ízlés kérdése. Lényeges, hogy kezelt, impregnált fából készítsük! A föld felőli részen szintén használjunk vízzáró lemezszigetelést!

3. Erdős helyen lévő telkek esetében a fakeretet farönkökből is lerakhatjuk, de csak akkor, ha a kert jellege beleillik a környezetbe. Egyébként elég szedett-vedett lesz az összkép.

4. A beton látványát szerető embereknek biztosan tetszik. A vízkifolyást, szivárgást nehéz és költséges megakadályozni. A falelemek a napon felmelegednek, és így elszívják a növényektől a vizet.

5. Elegáns kiemelt ágyás terméskőből épített fallal, égetett mázas agyagból készített fedősorral. Nem olcsó megoldás, de ha illik a kert és a ház stílusához, érdemes belevágni.

6. Vissza a természethez! Érdekes megoldás a régi vidéki életet idéző dizájn, de a föld megtartására és a víz kimosódásának megakadályozására külön technológia szükséges.

7. A beton zsalukő keret látványa nem a legszerencsésebb megoldás. Inkább takarjuk el elé ültetett alacsonyabb növényekkel a már leírtak szerint.

A jól megválasztott anyagból a megfelelő helyen kialakított magaságyás kertünk dísze lehet, akár zöldségfélékkel, akár fűszernövényekkel vagy virágokkal ültetjük be. 

Kérdéseiteket továbbra is várjuk a kapanyelinfo@gmail.com címre.