Sok díszkertben, de társasházak kertjében is csúfolkodik óriásira nőtt, betegeskedő gyümölcsfa. Ültetői bizonyára azt gondolták, hogy a hűsítő árnyék mellett gyümölccsel is ellátja az éhes szájakat. A gyümölcstermeléshez azonban ennél több kell.

A technológiai értelemben magukra hagyott tetűcsalogatók tavasszal virágokat és - jobb esetben - elérhetetlen magasságban terméskét is hoznak. Máshol csak a virág emlékeztet arra, hogy gyümölcsfa az illető. Hosszasan lehetne taglalni az okokat, hogy az udvar kedvence hogyan jutott ilyen siralmas állapotba. A legtöbb esetben a megoldás fadöntés lenne, de erre az érzelmi kötődés, meg a nagy fa vágásával járó kellemetlenségek miatt kevesen vállalkoznak. Sok, idegen megporzást igénylő fánál az is baj, hogy a megporzó elpusztult.
Ezek a fák azért megmenthetők, bátran kell fiatalítani, ha szükséges porzót telepíteni, netán az egyik ágba oltani.

A másik általános baj, hogy a termés még a növényen elrothad. Persze, aki valóban hasznot remél, annak le kell vennie a „zöld szemüveget”. Nem attól lesz valami bio, hogy nem pusztítjuk a kártevőket, kórokozókat, hanem attól, hogy milyen szereket használunk.

Egy-egy gyümölcsfa vagy néhány szőlőtőke termése megmenthető egyszerű kézi módszerekkel is. Az egymáshoz érő alma, körte esetében érdemes még most is ritkítani a gyümölcsöt. Megfigyelhető, hogy a gyümölcsök összeérő felülete még napsütéses időben is nedves marad, ez a rothasztó gombák számára öröm. Az alma és a körte utóérő gyümölcs, ezért a legnagyobbra növekedett, még nem teljesen érett termések egy részét le lehet szedni, hogy a fán hagyottak egészségesek maradhassanak.

Az esetek többségében néhány nap elteltével elfogyasztható a ritkított termés is. Ezért azt ajánlom, hogy a ritkításra a nagyobb, színesebb termést válasszuk. Ha a kelleténél több van belőlük, akkor kompótot, befőttet készíthetünk. A még fán lévő csonthéjasok, ringlók, szilvák meglepetést okozhatnak: a ma még kemény gyümölcs néhány nap alatt beérhet. A puha, édes gyümölcsből lekvár készülhet. Az idén zselésítő anyagot feltétlenül használjunk, mert a sok eső, vagy bőséges öntözés miatt nagyon híg lett a gyümölcs húsa.