Február vége óta izgulhattunk, melyik fa gyűjti be a legtöbb szavazatot 15 ország 15 nevezettje közül, és lesz Európában is az év fája. Az utolsó héten már a szavazás állása sem volt publikus, így annyit lehetett tudni, hogy a magyar induló a véghajrá előtt az első helyen áll.

Április 20-án, a brüsszeli hivatalos eredményhirdetésen aztán kiderült, hogy Bátaszék legidősebb fája megőrizte vezető helyét. A csaknem 230 000 szavazatból 72 653-at kapott az alig több mint 6200 lelkes település büszkesége.

Európai év fája Bátaszék molyhos tölgy tree of the year

 

A győztes fa még abból az erdőből maradt meg, melyet a Rákóczi szabadságharc után az Orbán-hegyen telepítettek. Az öreg molyhos tölgy azóta őrködik a Bátaszék feletti dombon, túlélt törököt, tűzvészt, világháborúkat, jégverést. Ezt egyrészt köszönheti annak, hogy a szőlősgazdák az évszázadok során mindig gondját viselték, másrészt egy évben egyszer, május 25-én, Szent Orbán napján a település apraja nagyja felkerekedik, hogy a hagyomány szerint a tölgy törzsét gazdagon meglocsolják borral, bízva abban, hogy a következő évben így bőséges legyen a szőlőtermés és sok a bor.

Második helyezett Tatobity ezeréves hársa Csehországból (43451 szavazat), a harmadik pedig  Bušáca - Zabudišová körtefája lett Szlovákiából (29114 szavazat).
 

A döntős fák történetei itt olvashatók.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!