Bár a legtöbb kertbarátnak még az öntözéshez szükséges víz elővarázsolása jelenti a fő problémát, mert a nagy melegben a szokottnál többre van szükség a vezetékes vízként drága, kútvízként kevés nedvességből, de már hozzá lehet kezdeni az őszi gyeptelepítés előkészítéséhez.

Egyébként vannak olyan kertészeti árudák, amelyek árusítanak négyzetméteres tekercsekben gyepszőnyeget. Ez a vékonyabb pénztárcájú kertészeknek is ajánlható, ha kisebb, erősen lejtő területet kívánnak füvesíteni. Innen ugyanis a csapadék könnyen lemossa a csupasz termőföldet vagy a zsenge fűvetést. Gyepszőnyeget szeptember végéig lehet telepíteni, később viszont már annyira lehűl a talaj, hogy leállhat a fűfélék gyökereinek fejlődése, s a fagyok beállta előtt nem alakul ki végleges kapcsolat a gyepszőnyeg és a talaj között.
esculturas-en-hierba-espectacular-imagen-3.jpg

A telepítés előtti gondos talaj-előkészítést a gyepszőnyeg is igényli. Az őszi telepítés alkalmával – a magvetés esetében is – kell az alapozó műtrágyákat kijuttatni. A szakáruházakban különleges összetételű gyeptrágyák vásárolhatóak. A vödrökben árusított (100–300 négyzetméterre való) műtrágyáért 5-10 ezer forintot kérnek. A gazdaboltokban ugyanakkor 40 kilós zsákban ugyanilyen összetételű műtrágya kapható, zsákonként tízezer forint körüli áron. Friss szerves istállótrágya kiszórása esetén meg kell fontolni, hogy vele vakondcsemegének számító rovarlakók is kerülnek a gyep alá.

A két centi vastag fűhengereket általában egy négyzetméteres (2,5x0,4x 1méteres) darabban hozzák forgalomba. A kiválasztáskor arra kell ügyelni, hogy a fűszőnyeg az aktív élet jeleit mutassa. Csak akkora mennyiséget szabad elhozni a kereskedőtől, ami aznap leteríthető. A szőnyegterítés kétemberes munka, 6-8 óra alatt 180-200 négyzetméter takarható le. A gyephenger-darabokat (főleg a rézsűn) résmentesen, téglakötésben kell egymás mellé helyezni. Ajánlatos vékony karókkal a talajhoz rögzíteni, nehogy egy bőségesebb eső után elvándoroljon.

A növényélet szempontjából bonyolultabb, a kertész számára egyszerűbb munka a fűvetés. Először ki kell választani a megfelelő fűmagot. Két fő fűmagkeverék van, a sport és a golf. A sport jobban bírja a tartós igénybevételt, a golf viszont szebb gyepet eredményez. Egy átlagos kertbe a golf ajánlható, azzal, hogy az esetleges kopásokat pótolni kell.

hiányos kelés.jpgA fiatal fű nem tűr semmilyen hibát

A friss vetésnek az a legkedvezőbb, ha porhanyós és – 5-8 százalék nitrogént, 10-15 százalék foszfort és 20-25 százalék káliumot tartalmazó – műtrágyával feltöltött, gyommentes talajba kerül. Közvetlen a vetés előtt a talajt teljesen el kell simítani. Erre vannak speciális szerszámok is, de egy amatőr kertésznek elég egy kétágú falétrára kötelet kötni, s ezt ügyesen keresztülhúzni a leendő gyep területén. Ezt követően kell a fűmag ágyát elkészíteni. Ehhez alkalmas eszköz egy másfél-kétméteres keskeny léc, amelybe öt centinként szöget kell verni úgy, hogy ebből legalább két centi – mint a gereblye fogai – kilógjon. A szerkezetet egy partvisnyélre kell stabilan erősíteni. Az olcsó, ám praktikus eszközt egymásra kereszt irányban kell a vetésre váró földön húzni. A kialakult négyzethálóra kell vetni a fűmagot. Ennek befejeztével a szöges keresztfa fordított, sima oldalával kell elegyengetni a talajt. Nem kell hozzá sok ügyesség, de az egyszerű boronálás hatására, a négyzetháló, egymástól öt centiméterre lévő találkozási pontjain a kellő mélységben találnak fészket a néhány darabból álló fűmagcsomók. Ezzel a módszerrel a 100 négyzetméterre ajánlott 3 kilós fűmagadag töredékére csökkenthető. A vetés után hengerezni kell, hogy a levegőt kiszorítsuk a laza talajból. A frissen vetett fűmag folyamatosan nedves talajt igényel, de nem szabad elárasztani, sűrűn, kisebb adagokban kell öntözni.

gyep.JPG

Ha az őszi gyeptelepítőnek szerencséje van, és jól választotta meg a locsoláskor a vízadagot, akkor a kemény fagyok beálltáig a zsenge fű bokrosodni kezd, s teljes bizonyossággal várhatja a tavaszt: a fű megered. Ősszel lehet a nyári fűkopásokat pótolni. A felülvetés legegyszerűbb technikája, ha a 4-5 milliméteres lyukú tarhonyaszitával száraz virágföld, homok és fűmag keverékét szitáljuk a kopár foltokra. A folt földjét a vetés előtt elég egy gereblyével barázdálni. Ha nagyobb foltot kell pótolni, vagy olyan részt, amelyet már meghódított a gaz, akkor érdemes a területen totális gyomirtást végrehajtani. A kihúzott gazt azonban a területről el kell vinni, mert a szívós növények képesek újra gyökeresedni, vagy kiszáradt állapotban is beérlelni és elszórni a magvakat.

A foltmentes, egészséges gyepet aztán már csak ki kell csinosítani a kerti parti előtt: