A tavasz után az ősz a kedvenc évszakom főleg a színek és az illatok miatt. Ez utóbbiak közé tartozik a sült gesztenye és a sütőtök illata, mert nagymamám mindkettőt gyakran készítette. Igaz, gyerekkoromból csak a márványosan fehér héjú, lapított gömbölyű sütőtök hatalmas szeleteire emlékszem, de manapság már többféle közül válogathatunk.

P1050057.JPGNagydobosi óriástök

A kabakosok (Cucurbitaceae) családjába tartozó sütőtököt (más besorolás szerint téli tököt)– ahogy rokonait, a cukkinit, patisszont - is az indiánoknak, ill. az amerikai földrész felfedezőinek köszönhetjük. Magjai a kukoricával és a burgonyával együtt kerültek Európába. Jól tették, mert a sütőtökkel igazi vitaminbombát nyertünk az ínséges téli hónapokra. Húsának sötétsárga színe árulkodik magas béta-karotin tartalmáról, sok A-, B1-, B2-, B3-, B6-, C- és E-vitamin van benne. Erősíti az immunrendszert, béltisztító hatású, könnyen emészthető, ezért babáknak is már viszonylag korán adható. Szeretik is, bár sokaknak egy életre elég. Nagyobbik csemetém pl. még kamaszkorára sem heverte ki az egykori sütőtök- és brokkoli-túladagolást. 

P1060706.JPGCucurbita pepo

Húsán kívül magjáért is termesztik, hiszen rengeteg ásványi anyag található benne: többek között nátrium, kalcium, magnézium, szelén, vas, cink, melyeknek köszönhetően a csontritkulás és a vérszegénység kiváló ellenszere. Telítetlen zsírsavai segítenek megőrizni az érfalak rugalmasságát, ezért érdemes meccsen kívül is tökmagot ropogtatni, vagy legalább 1-1 kanálka tökmagolajat fogyasztani. 

Nem elég, hogy viszonylag olcsón mennyi hasznos dologhoz jutunk, ráadásul termesztése is nagyon egyszerű. Tápanyagban gazdag talaj, sok hely és napfény. Ennyi. Májusban szabadföldbe vethető, de ha palántát ültetünk, csak a fagyosszentek után tegyük.

Kb. 1 m-es sor- és tőtávolsággal érdemes ültetni. Nagyon jól érzi magát a komposztkupac tetején, nem véletlen, hogy sokszor a legszebb példányok a komposztra kidobott magokból fejlődnek ki. Különösebb ápolást nem igényel, a kezdeti locsoláson kívül később már a csapadék elég neki. Igénytelenségét jelzi, hogy kukoricatáblákban köztes növényként is nagyon elterjedt volt. Aztán, mikor learatták a kukoricaszárakat is, nem maradt más a földeken, csak a hatalmas tökfejek.

P1060704.JPGCucurbita moschata

A trágyát, komposztot meghálálja. Az indákat időnként érdemes visszavágni, így jobban terem a növény. A zsenge levelekre a csigák hamar rácuppannak, jó résen lenni. Ha sűrűn ültettük, lisztharmat és uborkamozaik-vírus is megtámadhatja, de ha idejében eltávolítjuk a beteg leveleket, nem lesz gond.

Nagyon hosszú ideig, akár 6 hónapig is érik, ennek fejében viszont egy-egy példány óriásira megnőhet. Nem véletlen, hogy világszerte nagyon népszerűek a legnagyobb, legszebb példányok versenyei, és rendkívül büszke az a gazda, akinek a legnagyobb a töke!

Mostanság a piacokon óriási választékban találunk sütőtököket. A Cucurbita pepo népes család, ide sorolható a nagy, sima vagy bordázott, narancssárga héjú, Halloween-tök néven árusított óriástök, mely töklámpás készítésére kiválóan alkalmas, elvileg süthető is, de nem annyira édes. Kistestvére, a nagyon kicsi, mindenféle színű és mintájú dísztök fogyasztásra ugyan alkalmatlan, de díszítésre és önvédelemre annál inkább.

A legédesebb, legfinomabb fajták a bevezetőben említett Nagydobosi óriástök (Cucurbita maxima); a jellegzetes megnyúlt körte alakú sonka-, bébi- vagy kanadai tök (Cucurbita moschata), ill. az utóbbi években egyre gyakoribb, kisebb Hokkaido-tök, mely ugyan drágább a többinél, de két legyet ütünk egy csapásra, hiszen a húsából készült édes leves a héjában tálalható és még mosogatni sem kell.

IMG_6163.JPG

Tavaly két új fajta is megjelent az árusoknál: a halogén- és a halovén-tök, melyek tudományos leírásával a szakma mindmáig adós maradt…

halogentok_1285374_6857_n.jpg

halovén.jpg

Aki pedig nem elégszik meg a hagyományos sütéssel, látogasson el a Fűszer és Lélek blogra, mert ott is lesz tökölés.

Forrás: itt és itt.