A vadon termő gombák a takarítás nagymesterei: ha nem vennének részt az elhalt növényi anyagok lebontásában, néhány évtized alatt több méteresre vastagodna az avarréteg, így be se lehetne menni pl. gombászni az erdőkbe. De szerencsére itt vannak, Magyarországon a gombafajok száma 2000-nél is több. Igaz, ezek kis töredéke ehető, szedhető, de a többiek legalább végezhetik a dolgukat, míg a vadgombák szerelmesei minden évszakban megszedhetik kosaraikat. Nincs ez másként novemberben sem, mostanában is érdemes keresgélni erdőn, mezőn, vagy akár a föld alatt, ha van hozzá disznónk vagy kutyánk és engedélyünk (ld. kép).
Nyári szarvasgomba (Tuber aestivum)
A júdásfülgomba (Auricularia auricula-judae) egész évben megtalálható lombos fákon, tölgytuskókon, de gyakran bodzafák elhalt ágain is. Ez utóbbihoz kapcsolódik a neve is, mert a legenda szerint Júdás egy bodzafára akasztotta fel magát (állítólag azért olyan kellemetlen szagú a bodza lombja). Nem csak formája, de külleme is hasonlít a fülhöz: porcos állagú, felülete bársonyosan szőrös, széle hullámos. Gyakori, csoportosan növő faj, véralvadásgátló hatással bír.
A bimbós pöfeteg (Lycoperdon perlatum) lomb- és fenyőerdők talaján gyakori gombafaj. Kezdetben rugalmas húsú, fehér fejű, aromás illatú, olyankor ehető. Később szivacsszerű lesz, színe okkersárgás, majd barnás, szaga pedig kellemetlen. Hasonlít a halálosan mérgező gyilkos galóca fiatal, burokba zárt példányaira!
Az ördögszekér-laskagomba (Pleurotus eryngii) októbertől decemberig nő legelőkön, réteken, az ördögszekér (Eryngium campestre) és más ernyősvirágzatú növények közelében. Vékony, a kalapban puha, fehéres húsa fűszeres illatú. Nagyon jó ízű.
A kései laskagomba (Pleurotus ostreatus) októbertől decemberig nő többnyire elhalt lombos fák törzsén és tuskóján (kivéve a gyümölcsfákat), de akár fűrészporon is. Gyakori faj, hibridjeit nagy mennyiségben termesztik. Hasonlít a szintén ehető nyári laskagombára. Szürkés, szürkés-sárgásbarna, barna, kékesszürke kalapja akár 35 cm széles is lehet, eleinte domború, majd ellaposodik. Több kalap gyakran egymás felett, emeletesen helyezkedik el. Rugalmas húsa jellegtelen szagú, kellemes ízű. Öregen rágós lehet.
A húsbarna pénzecskegomba (Laccaria laccata) egészen decemberig megtalálható fenyő- és lomberdőkben, de akár parkokban is. A karcsú tönkön ülő 1-5 cm-es kalap kezdetben domború, majd kiterül és középen bemélyed. Ahogy neve is mutatja, színe húsvörös ill. barnás. Ehető, bár nem túl kiadós.
A lilatönkű pereszke (Lepista saeva) októbertől decemberig nő erdőszélen, legelőkön, füves helyeken. Gyakran fordul elő boszorkánykörökben: a gombafonalak egy pontból kiindulva sugárirányban terjeszkednek, és attól a ponttól egyenlő távolságra, vagyis egy kör mentén egyszerre jelennek meg a gombatestek. A középkori babona szerint a tündérek, boszorkányok éjjel ezekben a körökben táncoltak.
Kalapjának átmérője a 20 cm-t is elérheti. Bunkó alakú, ibolyáslila tönkje jellegzetes. Puha, fehér húsa kellemes illatú és ízű.
Gyakran nő boszorkánykörökben a mezei szegfűgomba (Marasmius oreades) is. Áprilistól decemberig legelőkön, füves helyeken, tisztásokon hamar megjelenik az eső után. Telephelyein sötétebb a fű.
A bőrszínű, nedvesen sötétebb, szárazon világosabb kalap vékony húsa kicsit fűszeres, keserűmandula-illatú. Nagyon finom leves készülhet belőle. Arra ügyelni kell, hogy hasonlít a mérgező kerti susulykára!
A téli fülőke (Flammulina velutipes) ősztől tavaszig kertekben, erdőkben, lombos fák törzsén vagy tövében csoportosan nő. Élénk-, narancs- vagy okkersárga kalapja nyálkás felületű, halszagú. A fiatal gombán domború, majd ellaposodik. A kalap rugalmas húsa ehető, erősíti az immunrendszert.
Lomberdőkben, korhadó fatuskókon vagy azok közelében a talajon nő csoportosan a barna porhanyósgomba (Psathyrella piluliformis). Tavasztól egészen decemberig találkozhatunk vele: 2-8 cm széles kalapja nedvesen sötétbarna, vöröses árnyalattal, majd, ahogy szárad kivilágosodik. Az eleinte halványbarna, majd csokoládébarna lemezeket fiatalon hártyaszerű burok borítja. A kalap vékony, törékeny húsa nagyon finom, főleg levesnek, viszont hasonlít több nem ehető porhanyósgombafajra.
Bár e poszt az ehető gombákról szól, azért ha ilyentájt savanyú talajú lomb- és fenyőerdőkben gyűjtögetünk, az alábbi mérgező gombákat mindenképpen hagyjuk ott, ahol vannak!
Légyölő galóca (Amanita muscaria)
Világító tölcsérgomba (Omphalotus olearius)
Szappanszagú pereszke (Tricholoma saponaceum)
Az itt nagy vonalakban bemutatott gombák mellett persze akad még ilyenkor szedhető, ehető és nem ehető faj is; jó, ha minél többet meg- és felismerünk, hogy ne mindig csak ugyanazt az 1-2 fajtát gyűjtsük. De továbbra is nagyon fontos, hogy minden gombát ellenőriztessünk szakemberrel!
Forrás: dr. Locsmándi Csaba - dr. Vasas Gizella: Gyűjtsünk gombát erdőn, mezőn!
Fotók: dr. Locsmándi Csaba
Utolsó kommentek