Erre a hétvégére – legalábbis szombatra mindenképpen – gyönyörű, már-már nyárias időt jósolnak, úgyhogy semmi okunk a szobában ücsörögni. A kertben is van még bőven tennivaló.

kaffeekraenzchen-03_img_308x0.jpg

- Most van itt az ideje fák és cserjék, sziklakerti növények, rózsák, tavasszal virágzó évelők és kétnyáriak ültetésének. A szabadgyökerű (földlabda nélküli) növények gyökereit egy kicsit kurtítsuk meg, a fás növényeket alaposan öntözzük be.

- Ha későbbre (október vége) halasztanánk a növénytelepítést, az ültetőgödröket azért már előkészíthetjük: 1 m2-ről fél méter mélyen kiemeljük a földet, érett komposzttal keverjük, a gödörbe karót verünk, majd a földkeveréket visszatöltjük a gödörbe.

- Ahol jövőre tápanyagigényes zöldségeket szeretnénk termeszteni, szórjunk ki trágyát s félérett komposztot.

- Szép időben jobban megy a fűnyírás is, lehet, hogy ez lesz az idei utolsó. Mármint fűnyírás.

- A lehulló leveleket folyamatosan gyűjtsük össze, főleg a gyepről, de a fák és cserjék alatt hagyjuk meg, mert télre védelmet nyújtanak, mulcsrétegnek is jók és hasznos rovaroknak (pl. futóbogár) adnak menedéket.

- Ne süss sünt! Ha valamilyen oknál fogva valaki még mindig égeti az összegyűlt leveleket, ahelyett, hogy komposztálná, előtte mindenképpen ellenőrizze, nem vackolta-e már be magát a kupac alá egy kis tüskeböki.

picknick-tischdeko-02.jpg

Egyébként meg kiránduljunk, sétáljunk, szedjünk színes faleveleket, gesztenyét! A hétvégén Velemben Gesztenyeünnep, ahol ősi technikával, gyertyán és bükkfa lángján sütik a gesztenyét. Más őszi gyümölcsöket is lehet kóstolni és friss mustot préselni. Részletes program itt.

Balatonboglár Szőlőskislak városrészében már 7. alkalommal rendezik meg a Tökéletes tökételek sütő-főző versenyét, melynek kísérője a magyar néphagyományokon alapuló töklámpáskészítés. Estére igazi hangulatvilágítás a sok töklámpás, a legszebb, legötletesebb fényforrásokat díjazzák is. További részletek itt.

Szép hétvégét!