Ha hinni lehet az időjósoknak, ünnepi hétvége ide vagy oda, a programjainkat jó, ha szombat első felére tervezzük. Délutántól már lehűlést, záporokat és viharos szelet ígérnek. Aki mégis úgy látja, az ő kertjét elkerüli a baj, tegyen-vegyen nyugodtan.

- A korai tavasz meghozta a gyomok életkedvét is, főleg, ha már vetettünk valamit, úgyhogy ha mást nem is, gyomlálgatni mindenképpen érdemes.

- Az ebédhez szedhetünk friss pitypanglevelet, százszorszépet, ibolyát, salátaboglárkát. Szépek is, finomak is a salátában vagy a desszert mellett.

- A szamócaültetvényt nézzük át, távolítsuk el a beteg leveleket. A tövek közé dughatunk egy-egy fokhagymát, hogy megvédje a szamócát a betegségektől.

- Metszeni folyamatosan lehet: távolítsuk el az elszáradt ágakat, a bokrokból az elöregedett vesszőket. A vékonyabb ágak mehetnek a komposztra, a vastagabbakat felaprítva használhatjuk mulcsnak. Vagy tegyük félre, ha magaságyást tervezünk, jó lesz bele.

- A rózsákat is metsszük meg, ha még nem tettük, és ültessünk a tövek közé, elé, mellé levendulát, mert elűzi a levéltetveket. Ha mégsem, legalább az illatát élvezhetjük.

- Egy kis gyepgereblyézés jót tesz a hangulatnak, deréknak, izmoknak. Az összeszedett leveleket tegyük a komposztra, a bokrok alatt meg ott is hagyhatjuk, a rovarok örülni fognak neki.

- A gyümölcsfákon keletkezett sebeket ki kell vágni, és sebkezelővel alaposan be kell kenni. Ez segít a gyors gyógyulásban.

- Ha mégis beindul a szélvihar, vonuljunk vissza a szerszámos kamrába, és nézzük meg, rendben van-e a fűnyíró. Lehet, hogy a jövő héten már szükség lesz rá…

Aki pedig programra vágyik, egyrészt részt vehet az ünnepi eseményeken, vagy kirándulhat. Pl. Nagykovácsi környékén egy tavaszköszöntő túrán, ahol útközben madárodúkat készítenek fel a költésre. Részletek itt.

A Hortobágy Vadasparkban közös gólyavárás. Amíg megjönnek, mindenféle érdekes gyerekprogram, és az itt maradt gólyák etetése. Részletek itt.

Aggteleken hérics-és kökörcsintúra, ha az időjárás is engedi. Aki a közelben jár, még csatlakozhat, vagy csak úgy önállóan is kirándulhat arrafelé. Részletek itt.

Szép hétvégét!

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg ismerőseiddel és csatlakozz a Kapanyél Facebook-közösségéhez!