4 százalékot drágult a kukorica, de emelkedett a búza ára is

5,5 százalékot ugrott a Magro Gabonaindex (MGX) értéke a 48. héten köszönhetően annak, hogy mind a kukorica, mind a búza drágább lett a piactéren. A kukoricára és búzára vonatkozó adatokat az alábbiakban részletesen olvashatja, további adatokért és a legfrissebb MGX-értékekért pedig kattintson ide>>.

Újra megérkezett az eső, és ezzel biztossá vált, hogy idén a kukorica betakarításának vége jócskán bele fog lógni a decemberbe. Ha egyáltalán befejeződik az idén. A termény ára jelentősen, 4,5 százalékot drágult a 48. héten a Magro.hu piactéren és ezzel megközelítette a 39.000 forintot. A 38.724 forintos átlagár egyúttal azt is jelenti, hogy immár karnyújtásnyira került a 40.000 forint is, ahova a piac a kukoricát az évé végére várja Magyarországon. A BÉT árutőzsdei szekciójában is 2 százaléknyi erősödést figyelhettünk meg. Ezzel együtt márciusra továbbra is 40.500, májusra 41.500 forintért szerződhetünk tonnánként. Világszerte inkább stabilan alakultak a kukoricaárak, sehol sem volt jelentősebb mozgás. Ahogy a napok telnek és egyre több kukorica kerül a raktárakba, ezzel párhuzamosan egyre többen jelennek meg az eladói oldalon is. December közepéig még jelentős forgalomnövekedésre lehet számítani a piacokon. Jelenleg 80 ezer tonna terményt kínálnak megvételre és 61 ezer tonnát keresnek a Magro piactéren.

A kukoricaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. okt.

2014. nov.

2014.

45. hét

46. hét

47. hét

48. hét

Átlagár (Ft/t)

40 115

36 211

36 950

36 980

36 997

38 724

Kötési mennyiség (t)

11 117

16 794

3 715

4 905

4 224

2 950

1,5 százalékkal többet, átlagosan 48.225 forintot fizettek a vásárlók a búza tonnájáért a 48. héten. A malmi búza átlagosan 48.850 a takarmánybúza 43.500 forinton forgott. A folytatás bizonytalan, mert általában a világban most nincsen egységes iránymutató trend: Chicagóban kis mértékben (-1 százalék) csökkent, Párizsban viszont majd’ 7 százalékot erősödött a búza ára. A magyar árutőzsde az amerikai folyamatokkal mozgott együtt, mert szintén 1 százalékot csökkent az ár. Így decemberi lejáratra az étkezési búza 49.800, a takarmánybúza 45.000 forintba kerül. A malmi búza viszont márciusra enyhén, 52.000 forintra drágult. Jelenleg összesen 2 ezer tonna búzát kínálnak, valamint 4 ezer tonnát keresnek a piactéren.

A búzaforgalom a Magro.hu mezőgazdasági piactéren

 

2014. okt.

2014. nov.

2014.

45. hét

46. hét

47. hét

48. hét

Átlagár (Ft/t)

48 269

47 459

47 304

47 708

47 524

48 225

Kötési mennyiség (t)

7 633

6 469

1 900

1 249

1 100

2 000

 

Szerző: Németh István a Magro.hu ügyvezetője, gabonapiaci szakértő